2014.04.17. 19:14| Szerző: Athos0314

Ahogy a cím azt sejtetni engedi a B nem jött be. Mindössze 10 perc kutatómunka és némi 21. századi technológia segítségével sikerült megelőzni egy komplett leégést, amihez nagyságrendileg talán csak a Reichstag lett volna fogható. Végre valami hasznát is vettem a Facebooknak (isten áldja Mark Zuckerberg nevét), aminek segítségével még egy nagyon kínos randira hívás előtt sikerült megtudni, hogy a csajt már nagyon régen eljegyezték, szóval sikeresen megspóroltam, hogy egy vadidegen komplett hülyének nézzen rögtön az első nagynehezen kinyögött 2 mondat után. Teszem hozzá új egyéni csúcs lett volna a "mennyi idő alatt pattint le a csaj" témakörben, de annyira nem bánom, hogy nem sikerült rekordot döntenem. Most kezdhetem elölről az egész töketlenkedési folyamatot, hát hogy ismerkedjen így az ember, csak a ráhangolódás két hetembe telt, erre romokban az egész haditerv...

Hogy mi a C-terv, az egyenlőre annyira titkos, hogy nekem sincs halvány lila segédfogalmam se róla, de élek a gyanúperrel, hogy nem ez lesz a végső megváltó tervem, mázli, hogy bazi hosszú a magyar ABC, de azért bízom benne, hogy a P-nél azért már valami bizakodásra okot adó dolog összejön, ha más nem, hogy nyerek a lottón.

Szombaton (esetleg vasárnap, vagy az 5 tartaléknap bármelyikén, amennyiben túl száraz lenne a levegő, vagy éppen esne az eső) megindul a futó szezonom (még leírni is fárasztó), addigra szép tiszta lesz a szöszmöszmackóm, amiben a reggeli cidriben is kényelmesen lehet 50 méter kocogás után az oldalamat fogva szenvedni, de legalább még sötét lesz, így talán nem lesz annyira megalázó majdnem tökéletes kinézettel elbukni az első 200 méteren. A légzés technikámmal is gond van, mert vagy nem kapok orron át levegőt (rohadt orrsövény ferdülés), vagy úgy szedem a levegőt, mint a kiscsávó a Maffia című filmben, miután leúszta az Olaszország-Amerika távot, ami kívülről nézve roppant vicces, de belülről komoly tüdőgyulladás veszélyt hordoz magában, ha nagy mennyiségben hideg levegőt kapkod az ember, csak hogy ne ájuljon el az oxigénhiánytól. De annyira elszánt vagyok, hogy maximum csak a harmadik próbálkozás után fogom feladni, ha nagyon muszáj, de az a fránya kockahas csak nem hagy aludni, már csak azért is megcsinálom, hogy az összes szkeptikus arcába tolhassam, hogy NAUGYEHOGY!

Szóval az arculatépítés továbbra is szépen halad, előbb utóbb csak összeáll valami egészen értékelhető csomaggá, aztán csak győzzek szaladni a nők hada elől (már, ha összebarátkozok a futással...ha meg nem, hát jöjjön, aminek jönnie kell).

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://athoselete.blog.hu/api/trackback/id/tr276048649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása