2016.12.03. 10:25| Szerző: Athos0314

Már biztos mindenki azt hitte, hogy végzett velem a fagyhalál, az ultramenő, nyári cipőmben, de nem. Sőt! Van téli cipőm. És nem ám ordenáré, ezerszínű, neonsörényes, hegymászó bakancs, acélbetéttel, műanyag talppal és foszforeszkáló fűzővel, hanem egy teljesen kulturált, barna, magasított szárú, bélelt cipő, gumírozott talppal, amiről mindig is álmodtam, ráadásul ébredés után sem tűnik el. 4 hetet kellett rádobnom, de csak meglett. Már éppen ideje volt, egyre cudarabb az idő Pesten (meg gondolom Budán is), mintha csak Varsóban lennénk. Tegnap már akkora szél volt, hogy egyből le is bénult a főváros tömegközlekedése, bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, ha leesik két centi hó, legyen az vertikálisan, vagy horizontálisan mérve. Már gondolom be van rakva sablonként a kormányzati szervek sms küldő rendszereibe, hogy üljön át egy másik kombínóba, meg nem hagyunk senkit a füstölgő metróalagútban szöveg, hogy már ne real-time-ban kelljen ezeket bepötyögni, úgyis mindenki sikítozva fog fel-alá rohangálni, hogy akkor most itt a világvége.

Ellenben a cipőkeresési hajsza teljesen elcsúsztatta a karácsonyi felkészülést. A tavalyi utolsó utáni pillanatos agyf@sz után idén arra jutottam, hogy nem kéne mindent december 23-ra hagyni, úgyhogy nekiálltam az ajándékok beszerzésének. Már november közepén megvolt az első ajándék (új egyéni rekord pacsi!), de aztán csúnyán beragadtam a rajton és csak a héten jutottam el odáig, hogy újabb négy embert kipipáljak a Télapó listáján. A nagyobb gond ott kezdődik, hogy ez még csak féltáv és erős túlzással nagyjából még két embernek tudom, hogy mit is kellene felhajtani, a többiek egyelőre alkonyzónában vannak. Ennél már csak azt nehezebb kitalálni, hogy mit főzzek a következő hétre magamnak, de ott megvan a motiváció, hogy csak nem vaj ízű margarinos (tegye fel a kezét, aki érti, hogy ilyet minek kellett feltalálni) kenyeret kellene egész héten enni, nem ártana valami meleg is (tudom, a vajas kenyeret is meg lehet pörgetni a mikróban). Ráadásul még egy csomó névnap és születésnap is van a családban így karácsony környékén, szóval halmozottan hátrányos helyzetben vagyok, de majd a mai ebéd (ami még szintén nem tudom mi lesz, de kenyér, meg vaj van itthon, úgyhogy nagy baj nem lehet) utáni szieszta alatt megpróbálom megálmodni a haditervet.

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://athoselete.blog.hu/api/trackback/id/tr6712018495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása