Sajnos még senki nem annyira szenilis a családban, hogy elfelejtse mit mondott 3 nappal ezelőtt, így szombaton Bálint gazdásat játszottunk és felszedtük a krumplit a kertből. Már a felvezető felkeltette bennem a gyanakvást, lévén a bevezető mondat annyiból állt, hogy CSAK nyolc sor van, végzünk PIKK-PAKK. A tapasztalt munkavállalók, így köztük én is, már régen megtanulták, hogy azok a mondatok, melyek tartalmazzák a CSAK, illetve a PIKK-PAKK szófordulatokat, pláne azok, amelyek mindkettőt, azok súlyos térdfájdalmakkal járó szopásba szoktak torkollni és igen, jól gondoljátok, ez a mostani sem a szabályt erősítő kivételek közé tartozik. Kései reggelit tartottam, így annyira nem zavart, hogy 11 körül fáradtunk ki a terepre, tudván, hogy egyenlőre csak kigazoljuk a placcot, hogy azért szabad szemmel mégiscsak lássuk, hogy honnan kell a cuccot kiásni (gondoltam nagy naivan, időben elkülönül a tényleges krumpliszedés és a gazolás, de a valóságban egy erős 30 másodperces különbség realizálódott). Pusztítani mindig is egyszerűbb volt, mint alkotni, úgyhogy a munkavédelmi kesztyűben nagy lelkesedéssel estünk neki a dzsumbujnak, nem számolva egy kardinális problémával. Az aljnövényzetben ugyanis ekkorra már ipari mennyiségű szúnyog fészkelte be magát, akik zokon vették, hogy egy könnyed rántással elintézzük a lakhelyüket, így támadó felállásba mentek át ők is pillanatok alatt. Mivel éppen nem a csak orrlyuknál kivágott latex kezeslábasom volt rajtam gumicsizmával, így jelentős támadási felületet biztosítottam a kis vérszívóknak, úgyhogy most nincs az a cinkrázós mennyiség (remélem még emlékszik mindenki erre a csodaszerre, foltot hagyott és elég büdös volt), ami elegendő lenne a szénné mart lábamra. De ha a piros pöttyöket összekötöd, azt lehet összeolvasni, hogy utálom a kerti munkát. Mivel deréktól lefele már el voltam intézve a felső részekkel nekem kellett foglalkoznom, így legegyszerűbb megoldásként félmeztelenül voltam végig a dög melegben, így úgy jártam, mint az egyszeri nudista férfi a strandon, amikor lefekszik mellé Michelle Wild napozni...konkrétan hólyagosra égett a hátam. Az irodai napsütéshez szokott bőröm nem volt felkészülve arra a több, mint négy órás szabadban eltöltött időre és nagyjából szerintem a 20. perc környékén fel is adta a harcot, de a súlyosbodó tünetekre csak egy jó három órás fáziskéséssel adta le a vészjeleket az agyamnak, amikor már csak egy fél flakon testápoló közreműködésével tudtam enyhíteni a fájdalmaimat. Mivel ezek még nem biológiailag módosított, génkezelt krumplik voltak, így nem másztak ki maguktól a föld alól (mint mondjuk a vakondok), ellenben olyan szövevényes gyökérhálózatot sikerült nyomokban kiépíteniük, hogy az amúgy is betonkemény földet két, lábon kihordott sérv után sikerült csak ásóval kiforgatni, hogy aztán kiskapával, meg a puszta kezünkkel kikaparjuk a föld alatt rekedteket, ezzel egy kiadós derék- és combfeszítő izom fájdalomnak megágyazva estére. Hiába volt rajtam kesztyű (igen, baromi hideg volt, még nem is mondtam?!) annyi hólyag lett a tenyeremen, hogy csomagolni lehetne bele törékeny tárgyakat a bubis fólia helyett. Hál istennek a műveletek végére az összes ki is fakadt, úgyhogy egy délután alatt sikerült letudni az ezzel járó összes fájdalmat, az már más kérdés, hogy most is egy hangfelismerő programmal írom a blogot, ami automatikusan gépelt szöveggé alakítja, amit diktálok. Este már csak a felesleges bőrrészeket kellett leoperálnom a tenyeremről és a hátam kezeléséből megmaradt testápolót felhelyezni, a további komplikációk elkerülése végett. Összességében csak megerősítést nyert bennem az, hogy kell a francnak zöldségeskert: a belefeccölt munka távolról sem éri meg azt, hogy tudod, hogy mit eszel (elvégre csak nem mérgezik az őstermelők sem a portékájukat) és az, hogy egy kicsivel többe kerül a piacon, rég megdől azon a ponton, hogy te (hangsúlyozottan nem én!) háromnaponta gazolod, permetezed, locsolod és aztán két kézzel kaparod ki az eredményt (már ha a szárazság éppen nem vitte el a teljes hozamot).