Miután sikeresen partot értünk ugyan ott, a feladat továbbra is a célállomásra visszajutás volt, a repülő még mindig nem állt meg a tengerparton. Mivel az elmúlt napokban kb csak vonattal nem közlekedtünk, így teljesen logikus választásnak tűnt és az eddigi űrtechnika után (buszon, bankkártyával vehető jegy, GPS alapú real time menetrend és útvonal követés a buszon) joggal vártuk el, hogy a vonatok lebegnek, legalább fénysebességgel mennek és svéd bikinimodellek hárfáznak a nemesebbik testrészünkön az úton. Nos kiderült, a vasúti közlekedéssel tartják fenn a világ egyensúlyát, ugyanis itt is kaotikus peronkiírások (ráadásul minden lengyelül, felháborító), részeg utasok, nyithatatlan, esetleg csukhatatlan ablakok és egy színtévesztő számára zavarba ejtően sok színkódot tartalmazó vasúthálózati térképpel és egyterű kocsikkal rendelkeznek. Miután éppen kiértünk a vonathoz, két vágánnyal arrébb be is gurult az általunk leolvasotthoz képest, úgyhogy jöhetett a filmes rohanás, nem kímélve a helyi lakosok testi épségét, de hála az égnek elegendő energiát meríthettünk a korábban, a hajón elfogyasztott energiaitalból, mutatom:

Tegye fel a kezét, aki érti! Ugye, hogy semmi értelme! Még, ha mókus lenne...az legalább szemmel alig követhető, ha nagyon belelendül, de egy kacsa? Első hallásra akár egy WC duguláselhárító termék is lehetne, de nem, ez bizony energiaital. Bár gondolom, ha megfelelő mennyiségű alkohollal fogyasztod, akkor a végén már Donald kacsára emlékeztet a kiejtésed, ez közvetlen a tökéletes lengyel akcentus utáni részegségi fázis lehet.

Random kép: nem tudom ki az a Jacek, de jó lehetett neki....kivéve, ha két papírzacskós volt a lány.

Megtömtük magunkat Gdanskban is (soha nem szokom meg ezt a kevés magánhangzót, a Szerencsekerékben sok sikerélményed nem lenne egy "e" betű vásárlásakor), majd jó turista módjára le is slattyogtuk. Vissza a reptérre, túl sok időnk nem maradt (még egy sör, vagy egy üccsi azért csak belefért) a beszállókapu mellett, hogy aztán a kapuzárás előtt 2 perccel észrevegyük, hogy 30 kapuval arrébb tették a beszállást. Kapuzátási pánikon esett át majdnem mindenki. Jöhetett a második filmes, rohanós jelenet, pedig senkinek nem akartunk szerelmet vallani. Még éppen odaértünk, hogy realizálhassuk, hogy nem mostanság fogunk elindulni, mert egy nagyon kicsi váróba volt egy kazal ember összezsúfolva, de túl sok személyzetnek öltözött ember nem volt ott. Úgy emberesen beborult az ég, készítették a képeket a Google earth-höz, szakadt az eső, szóval könnyed 40 perces késéssel indultunk és nagyjából 3 perccel a varsói égszakadás előtt értünk haza. Mák.

Az utolsó teljes napunkon már szabad foglalkozás volt, elengedtek minket Russal teljesen egyedül, hiszen már folyékonyan köszöntünk lengyelül és a számlát is hibátlanul tudtuk kérni, ugyan mi baj lehetne. A helyi csodák palotájába akartunk elmenni, de annyira csodálatos volt, hogy a telt házra való tekintettel a jegyértékesítés szünetelt, a szomszédos planetáriumban meg pont lemaradtunk egy ránézésre érdekes 3D-s vetítésről és csak egy óra múlva kezdődött a következő halál unalmas, csak lengyel audiokommentárral rendelkező előadás, így visszatértünk a kultúra fellegvárába a PKIN-be. Ekkor már megint elkezdett szakadni az eső (én nem tudom, nem figyeltek eléggé az égiek, hogy még mindig ott vagyunk), úgyhogy úgy döntöttünk, az se baj, ha csak pókkiállítás van bent, akkor is megnézzük, jobb, mint pacallá ázni.

Persze a legfontosabb az evés és ivás volt, hiszen már több, mint 2 órája, hogy utoljára bevittünk valamit a szervezetbe. Ezek a lengyelek tudnak élni, mutatom:

Jól látjátok, ez egy nagy tál instant diabétesz. Habcsók, gyümölcslekvárféleség, némi vanília sodó, meg még egy kis habcsók. Tésztával nagyon nem is szarakodnak, az csak eltelít, meg ugye alig kell bele cukor, egyenesen a derekadra, meg az egyik koszorúeredre támadnak. Én nem mertem megkockáztatni, van így is éppen elég muffinháj rajtam, de Russ feláldozta magát a blog érdekében és megküzdött a kalóriákkal, ami nagyjából egy átlagos testalkatú felnőtt 4 napi energiabevitelét fedezte így ránézésre. Aztán jöhetett a felhozatalból leginkább érdekesnek tartott kiállítás, ahol egy csávó fémhulladékból csinált szobrokat nagy ráérő idejében. Gondolom a végén kinyírta magát, mert nem lehetett könnyű szülés egyik sem, én biztos felpattintottam volna az ereimet.

Ez életnagyságú ám, nem holmi asztali pöcsköszörű. És konkrétan anyacsavarok vannak összehegesztve, csakúgy mint ennél a tigrisnél.

De volt itt 1:1 méretarányú sportkocsi gyűjtemény, amikbe be lehetett ülni, motorok, amire felpattanhattál, és úgy alapvetően mindent össze lehetett taperolni, anélkül, hogy a teljes életbiztosításod árát perelnék ki belőled, mert sandán néztél az egyik szoborra.

És így a végére be kell vallanom valamit. Én vagyok a Vasember. Nem a ruha nagy, én mentem össze az esővíztől.

Varsó ismételten jó volt, ha úgy alakul az életünk, jövőre is megyünk, mert tartozunk annyival a lengyeleknek, hogy egy hétig ragyogó napsütéses és 24 fokos hőségriadós idő legyen. Csak jelezném, hogy nem sokkal hazaindulásunk után özönvízszerű felhőszakadás zúdult Varsóra és információink szerint a helyzet továbbra is válságos. Nincs több kérdésem bíró úr, a vád visszavonul!