Elkezdtem francia zenét hallgatni. Nem tudom milyen indíttatásból, egyszercsak valami bekattant és azóta nem tudom abbahagyni. Mert lássuk be a francia nyelv elég vicces, ráadásul, akik kitalálták nem az egyszerűségéért szeretik az életet, úgyhogy még rá is tesznek egy lapáttal. Kezdjük az alapoknál! Amit isten elvett magánhangzókat a szláv nyelvekből, az mind megvan a franciáknál olyan magánhangzó torlódásokkal, hogy csak nézel. Míg lengyel barátod halálos nyugalommal ücsörög az aktuális Scrabble partytok alatt, annak ellenére, hogy kizárólag 7 mássalhangzó van nála, hiszen ebből legalább 10 különböző szót ki tud rakni a saját nyelvén tripla szóértékért, ráadásul ebből kettő visszafele is értelmes, addig téged kiver a veríték, amikor a "ty" betűt meglátod, mert már tízezer játék óta csak a tyúkszar jut eszedbe ezzel a betűvel, de a "sz" betűt soha nem tudod kihúzni, x-szel meg nem fogadják el. Ha jobban belegondoltok a szemészeten lévő olvasótábla szerintem egy lengyel kötelező olvasmány lista, a legalsó sor pedig a valaha élt legnagyobb lengyel író vezetékneve. Szóval a franciák a rengeteg magánhangzóval meg mit csinálnak? Egymás mögé dobnak négyet, amit egy ötödikként kell kiejteni, nehogy már egyszerű legyen, különben mindenki anyanyelven tudna csigául. Csak, hogy lássuk nem szarral gurigáznak a mássalhangzókkal is furfangosan játszanak, mert minden szavukat telenyomják szóeleji, -végi, -közepi néma hangokkal. Kérdem én ennek mi értelme, ha egyszer néma?! Mintha én menőznék azzal, hogy a keresztnevem közepén van egy néma "csé" és egyes dijoni területeken egy néma dzs-vel kezdődik. Nevetséges! Na persze a szabály arra van, hogy megszegd, hiszen ezen szabályok alapján a hamburgert ambözsé-nek kellene ejteni, de ha ezt benyögöd az Eiffel torony tövi Mekiben, akkor megvetően egymásra néz "Segíthetek Nicolas és Geoffroy" (ejtsd Nikola és Zsofroá), hogy ezt is valami elmaradott országból szalajtották az fix, mert mindenki tudja, hogy a hamburger egy nemzetközi szó, amit sehol nem görbítünk a helyi nyelvi szabályokra. Ha eddig tudtad is követni az alapokat, akkor kicsesznek veled a kiejtéssel, mert majdnem minden szavuk ékezetes betűkkel teli, miközben leírva egy sincs, minden zsé, meg zsö, meg la , meg fu, a legtöbb szót úgy ejtik, mintha a popcorn a torkukra tapadt volna és próbálják felköhögni, de legalábbis mintha egy megye hármas focirangadón életük legnagyobb turháját gyűjtenék...és ez a szerelem meg a romantika nyelve! Bravó! Ha egy kicsit többet piálsz igazából már perfekt francia vagy, próbáld csak mattrészegen kimondani, hogy zsírkréta (most hirtelen semmi olyan életszerű példa nem jut eszembe, amikor erős késztetést éreznél magadtól erre, ezért mindenki írja be emlékeztetőbe az okostelóba, hogy a legközelebbi horzsolós buli alatt zsírkréta kimondási verseny lesz, de az expertek rámehetnek a critical mass-re is), tuti, hogy még egy kis Marseilles-i (ejtsd mhárszellyi...beszarás mi és akkor a Bordeauxot még be sem dobtam a közösbe) tájszólást is felfedeznek a született franciák. Na most, hogy mindenki elsajátította az alapokat, lássuk a zeneipart. A legtöbb embernek a franciákról Edit Piaf meg Jean Michel Jarre jut eszébe, a kettő között meg nagyjából semmi, maximum rémképek kereteiben feldereng a kilencvenes évekből egy bizonyos Gigi D'Agostino. Alapvetően háromféle francia dal létezik és ebből kettő ugyan arról az ágról való. Vannak a vidám, pörgős dalok, amikben fogalmad sincs miről lehet szó (a hanglejtésből ítélve minden bizonnyal bolyhos nyuszik csikiznek halálra tündibündi pandakölyköket), de annyira magával ragad a hangulat, hogy táncolni lenne kedved...kár, hogy falábad van. Jellemzően vidám dalokat kislányhangú, selypítős és/vagy pösze hölgyek énekelnek, mert így a legautentikusabb és amúgy is sokkal jobban visszaadja a felhőtlen gyermekkor régmúlt illúzióját. A másik két kategória a szerelemre építkezik, de míg az egyik ág a tragikus, be nem teljesedő szerelem, addig a másik a rózsaszín ködös állapot megtestesítője. A tragikus vonulathoz egy fél doboz cigi, meg egy üveg whisky szükségeltetik (ne nem nektek, hanem az énekesnőnek - mert szigorúan ezt nőnek kell énekelnie - ha valaki alkoholista, az ne merje rám fogni, hogy ezen a blogon olvasta, hogy jól be kell nyesni egy francia nóta előtt), mivel egy enyhén rekedtes (olyan Horváth Charlie két nap alvásnélküli élő fellépés után szint) tónus kell hozzá, amitől elsőre azt hiszed, hogy a lemezjátszótű húzza a korongot, de aztán a csontvelőig hatol a katarzis és kivételesen átjön a mondanivaló, még akkor is, ha Péli Barna hallgatja. A szerelmes szerelmes dalokat bárki énekelheti, csak teli kell pakolni sok "sz" betűs szóval, meg olyanokkal, hogy zsötem, meg zsömle, a lényeg, hogy zsö legyen benne. Ez mindenkinek jól áll és nem tudsz neki ellenállni, ha még egy filmet is kerekítenek alá, vagy csak egy egymás szájában matató párt, akkor véged van, mint a Twin Peaksnek, te is átváltasz a hősszerelemes énedre és magadhoz ölelnéd az egész világot. Minden bizonnyal a mindennapi szopást próbálom ellensúlyozni ezeknek a zenéknek a mindennapos hallgatásával és tudjátok mit? Kib*szottul működik! Halvány lila segédfogalmam sincs, hogy miről szólnak (lehet, hogy a végbéltükrözés folyamatának leírásáról), de a dallam, a tangóharmónika, a hegedű, a nyomokban tuctuc zenei alapok, a stílus, hogy eddig jellemzően nem hallgattam ezt a nyelvet, annyira új és egzotikus, hogy felőlem kismókusok (akik kenyérre is kenhetik) megnyúzásáról is énekelhetnek, amíg ezt ilyen stílusban teszik. Ha most jól meghoztam valakinek a kedvét egy kis VIVA chart és a rommá játszott Dávid Gettó és hasonlók lecserélésére, akkor az alábbi, jelenleg is rongyosra hallgatott előadókat ajánlom jó szívvel, irány a lyútyúb (amíg még nincs internetadó), tessék meghallgatni néhány dalt, aztán hátha...talán még le is töltitek meg is veszitek a legújabb CD-ket!
Coeur de Pirate, Damien Saez, Indila, Indochine, Kyo, Louise Attaque, Stromae, Zaz, Zazie!
