Tegnap Tinával elmentünk lövöldözni. Na nem a nyóckerbe fizetés kiegészítést szerezni, ott úgyis mi lennénk az elsők akinek megáll a kés a hátában, mire egyáltalán kibiztosítanánk a fegyvert. Teljesen szervezett körülmények között elfáradtunk egy lőtérre, mert vészesen közeledett a kuponfelhasználás végső határideje.

A recepciós papa rögtön belopta magát a szívünkbe, mert egyrészt megjegyezte epésen, hogy a csomag, amit az ajándékkártyánk terhére igénybe kívánunk venni elég kicsi önmagában, hát még, ha elfelezzük egymást között. Mondtuk, hogy mi nem az a tipikus Rambo alkatok volnánk, akik passzióból telepumpálnak mindent ólommal, ami csak él és mozog, csak simán ki akarjuk próbálni, hogy milyen is éles fegyverrel lőni, ha már egyszer kinőttünk a rózsapatronos korszakunkból. Másrészt közölte, hogy a megosztás plusz 3.000,- Ft lesz (nem pontosan értem, hogy plusz egy fülvédő meg egy védőszemüveg használat került ennyibe, vagy csak simán szopattak minket). Lelőttem volna, de ugye még nem voltam képesítve, szóval csak odaszúrtam, hogy ez nagyon nem szerepelt a honlapon sehol és egyébkéntismiafaszom (na jó, ez utóbbit csak magamban mondtam, az öreg tipikus Rambo alkat volt, és nem tudtam mi is van a pult alatt). Nem sajnálta rá az időt, kikereste, hogy hol van elrejtve, nehogy már nekem legyen igazam, tessék megnézni, ott van az 2,5-es betűmérettel valahol 3 oldalnyi távolságra az ajándékkártyás csomag foglalástól. Mindegy, kitöltöttük álnevekkel és fiktív személyes adatokkal a regisztrációs lapokat, ha mégis valami baj történne, csak jobb már, ha Marie Curie-t keresik, meg Al Caponet. Megkaptuk a kis cetlit, amire felvésték, hogy mivel mennyit lőhetünk és mehettünk is eligazításra.

Itt elmondták, hogy hányféleképpen ölheted meg magad, ha nem úgy csinálsz mindent, ahogy mondták, majd rádöntöttek annyi információt, hogy majdnem kiszorította a lélegzetvétel, meg a menj ki a mosdóba, ha pisilned kell automata funkciókat. Közölték, hogy ez nem a Miami Vice, hogy csak úgy lóbáljuk a flintát, meg csípőből lelőjünk bárkit futtában (ami szerintem nekem bárminemű előképzettség nélkül, tisztán zsigeri balfaszságból amúgy kiválóan menne), úgyhogy tessék odafigyelni. Az automata fegyvernél nem rakjuk a cső mögé az ujjunkat, mert bizony a závárzat ezerrel csapódik hátra és lévén nem te vagy a Superman, helyből eltöri az ujjadat. A revolvereket meg oldalt nem fogjuk, mert a gőzök, gázok, tűzcsóva bizony ott jön ki, úgyhogy helyből meg is volt, hogy égési sérülés és/vagy törés lesz az apokalipszis nyitó akkordja. Sematikus ábrákkal bemutatták, hogy hogyan kell célozni bármivel, úgyhogy az összes összezavarodott infóval a fejünkben várhattuk, hogy beléphessük a lőtérre. Mellettünk valószínűleg az add ide a leghangosabb fegyvert család volt, mert fülvédőn keresztül is megállt bennem a szar egy pillanatra, olyan hangerővel durrongattak, miközben arra kellett nagyon figyelnem, amire már részben nem, részben pedig rosszul emlékeztem. Spoiler: mindenki túlélte. Mindketten egész jók voltunk kezdőhöz képest, eltaláltuk a céltáblát is minden lövéssel, sőt telitalálatunk is volt mindkettőnknek. A végén kaptunk egy-egy 9mm-es töltényhüvelyt, meg a lőlapot, aztán mehettünk isten hírével. Nem ez lesz a kedvenc úri sportunk, azért elég stresszes tud lenni, ha az ember kezében fegyver van éles lőszerrel, úgyhogy a kábítószer dealer opcionális karrierágat még nagyon át kell gondolnom...

Marie Curie lőlapja

Al Capone lőlapja

Nem, nem Hip Hop Boyz retro megemlékező estet tartunk, hanem a hosszú hétvégén Tinával felkerekedtünk magaslati levegőt szívni, ha már egyszer az égiek kegyeskedtek utalni a SZÉP kártyájára. Mivel az utolsó utáni pillanatban tudtunk csak foglalni (nem is mi lennénk, ha nem így lenne), a lehetőségek tárháza jelentősen korlátozott volt, de még így is sikerült normális szállást találnunk Mátraszentlászlón. Munka után bepattantunk az autóba és tervek szerint bő másfél óra alatt fel is értünk volna a csúcsra. Ezt két Schumacher jelölt nem így gondolta, és inkább eldobták a vasat az M3-ason, így közel 3 óra alatt sikerült abszolválni a kijelölt útvonalat, az egyik szerencsétlen meg, ha nem is vezetési stílusban, de egészségügyileg most tuti Schumi szintjére került.

Az utolsó 20 km-t már hegynek felfele kellett megtenni, úgyhogy a végére már annyira bedugult a fülünk, hogy a saját szívverésünket is hallottuk, ellenben a környező zajokból szinte semmit. Kicsit örültünk, hogy nem a tél közepén kellett felmenni, így is elég félelmetes volt végig úgy ülni, mint akit épp kilőnek a sztratoszférába, nem kellett ezt még balra jobbra kormányrángatással betetőzni a tükörjégen. Sikeresen leparkoltunk az egyik lesikló sáncon (hogy hogynem, a hegyen nincs egy vízszintes felület sem, arra ott az Alföld), kicsit aggódtunk is, hogy a hegy tövében, vagy az első keresztben elhelyezkedő tereptárgyra felcsavarodva találjuk meg reggel az autót, de hála az égnek ott volt végig, ahol hagytuk. Még éppen portazárás előtt estünk be, a bejárati ajtó már félig be volt görbölve, mostak fel, mint amikor vége a koncertnek, de még beengedtek minket. Az épületkomplexum közepén egy bombakráter volt, vagy gepida temetőt tártak fel, de a házigazda felhomályosított minket, hogy nyertek némi pénzt pályázaton, úgyhogy lesz medence is, csak nem most, hanem a következő szezonra, úgyhogy még nekifutásból ne ugorjunk seggest a rajtkőről. Sebaj, úgysem pancsizni mentünk, hanem túrázni. Gondolom most mindenki leesett a székéről, de tényleg be akartunk menni az erdőbe sétálni egyet. A gond ott kezdődött, hogy a túraútvonalat kissé elnagyolva írták meg, így rögtön a 730. méter után rossz felé mentünk, de csak azért, mert nem mondták, hogy jobbra, vagy balra kell menni, a nyamvadt turistajel meg mindkét irányba ment. Másfél órát bolyongtunk a dzsungelben, követve minden instrukciót, amikor beazonosítottuk a következő tereptárgyat a leírásból, azonban a helyi lakosok közölték, hogy fényévekre vagyunk onnan, ahol lenni akarunk. Ekkor két, feltehetően szintén fővárosi lakos bukkant fel ugyan abból a susnyásból, ahonnan mi, felismerték a tereptárgyakat, ahogy mi és konstatálták, hogy nem megy tovább a turista jelzés, ahogy mi. Mivel ekkor már hajszál pontosan tudtuk mennyire rossz helyen is vagyunk, már mi közölhettük velük a jó hírt, hogy már ők sem lesznek tájékozódási terepfutó bajnokok.

4 km-t tettünk meg másfél óra alatt, miközben a kiindulóponttól mindössze 15 percre távolodtunk el (és még csak nem is légvonalban) és ha hallgattunk volna a házibácsira, akkor már régen Galyatetőn mereszthettük volna a seggünket. Már eleve hycomatosra vettük volna a figurát, mivel az eredeti 11,5 km-s távot egy huszárvágással 8 km-re rövidítettük volna, mert ugye mégiscsak BKV-hoz vagyunk szokva. Ehhez képest 16,5 km-rel zártuk a napot és távolról sem volt őszinte a mosolyunk a nap végén. Még jól megtömtük magunkat vacsorára, hogy biztos baromságokat álmodjunk, aztán a kellemes hegyi 20 fokos hőmérséklet alatt álomra hajtottuk a fejünket. Másnap hazafelé még beugrottunk a gyöngyösi vadasparkba, amit könnyed 20 perc alatt végig is néztünk, a legtöbb állat Madam Tussaud féle egyhelyben döglésest játszott az ezer fokban, a hőség ellenben kiválóan felerősítette a különböző ürülékek varázslatos illatát. De legalább még volt két napunk kipihenni magunkat, ami végül jóval tevékenyebbre sikerült a kanapén fekvéshez képest.

Tudjátok, néhány évente rám jön a hoppáré és akkor nekiállok korszakalkotó változásokon gondolkodni. A fogszabályozás óta eltelt 2 év, úgyhogy megint eljött az idő.

Tegnap óta új típusú diétán vagyok, amivel nem fogyni akarok, csak a testzsírszázalékomat csökkenteni. A napi menüből immár hiányzik a kenyér, a fehér rizs, a tészta és a krumpli, cserébe annyi zöldség és gyümölcs kuksol most a hűtőben, hogy alig fér el a rudi, meg a joghurt. Mert sajnos az édességről továbbra sem tudok lemondani, de mértékletesen (azaz csak egy fél tábla csokit zabálok meg egyszerre, nem az egészet) szerintem nem lehet gond. Igazából csak a köreteket, meg a reggelit kell újragondolni, de a wokos párolt zöldségekkel, meg zabpehellyel, natúr joghurttal sem lehet akkora érvágás táplálkozni, ha éhen maradnék mégis, akkor vissza az egész.

Persze mit sem ér pusztán a táplálkozás változtatás, újszerű mozgásterápia sem árt (mondjuk ahhoz képest, amennyit az elmúlt 4 hétben mozogtam, már a klotyóra kisétálás is komoly testmozgásnak számít). Persze mostanság az egyhelyben üléssel is vastagon elégetem a zsírtartalékaim 20%-át olyan román meleg van, de úgy éreztem kell valami új (tudjátok, hoppáré). A Decathlonban (ez itt a reklám helye) sikerült egy olyan eszközt beszereznem, ami már rögtön első látásra előre vetítette, hogy végre ki tudom majd használni a baleset biztosításom összes záradékát, mert nincs az az isten, hogy ezt komolyabb testi sérülés nélkül megússzam. Mutatom:

Nem, nem két kezes mágikus henger, amivel szöszmentesíted a garbódat, hanem mondern kori kínzóeszköz. Első ránézésre még nem tűnik űrtechnikának, de nagy jóságokat lehet vele csinálni. 

Elárulom, csak a videón tűnik olyan kva egyszerűnek, én a csajos változatokat is csak jelentős csalás és sérv mellett tudom egyelőre megcsinálni, de mivel van tartásom és büszkeségem, mindezt a hőségre fogom, esetleg Sorosra, mostanság az ő hibája majdnem minden. Ha valaki beszólna, vendégem egy edzésre. Kivéve, ha olyan erős, mint a videón látható emberek, úgy nem nagy kunszt.

A harmadik ág pedig, hogy a blog jelenlegi formájában, ha nem is szűnik meg, de szünetel és jelentősen megritkulnak a bejegyzések. Ez betudható annak egyrészt, hogy feloldhatatlan nézeteltéréseim vannak úgy általánosságban az internettel és a közösségi médiával egyaránt, amit valamilyen formában újra kell értékelnem magamban, másrészt egy teljesen új területen akarom kipróbálni magam, amihez még elég sokat kell tanulnom. Nem, nem pornó, kell a pénz, de nem ennyire, meg már ugye fiatal sem vagyok, hogy arról ne is szóljak, hogy annyira szégyenlős vagyok, hogy itthon is búvárruhában zuhanyzok. Lehet, hogy ez is dugába dől, mint a zenei album projekt, de már emiatt is megnyugodhat mindenki, itt nem fogok énekelni. Ha lesz előre lépés, higgyétek el, ti fogtok elsőként értesülni róla.

Miután sikeresen partot értünk ugyan ott, a feladat továbbra is a célállomásra visszajutás volt, a repülő még mindig nem állt meg a tengerparton. Mivel az elmúlt napokban kb csak vonattal nem közlekedtünk, így teljesen logikus választásnak tűnt és az eddigi űrtechnika után (buszon, bankkártyával vehető jegy, GPS alapú real time menetrend és útvonal követés a buszon) joggal vártuk el, hogy a vonatok lebegnek, legalább fénysebességgel mennek és svéd bikinimodellek hárfáznak a nemesebbik testrészünkön az úton. Nos kiderült, a vasúti közlekedéssel tartják fenn a világ egyensúlyát, ugyanis itt is kaotikus peronkiírások (ráadásul minden lengyelül, felháborító), részeg utasok, nyithatatlan, esetleg csukhatatlan ablakok és egy színtévesztő számára zavarba ejtően sok színkódot tartalmazó vasúthálózati térképpel és egyterű kocsikkal rendelkeznek. Miután éppen kiértünk a vonathoz, két vágánnyal arrébb be is gurult az általunk leolvasotthoz képest, úgyhogy jöhetett a filmes rohanás, nem kímélve a helyi lakosok testi épségét, de hála az égnek elegendő energiát meríthettünk a korábban, a hajón elfogyasztott energiaitalból, mutatom:

Tegye fel a kezét, aki érti! Ugye, hogy semmi értelme! Még, ha mókus lenne...az legalább szemmel alig követhető, ha nagyon belelendül, de egy kacsa? Első hallásra akár egy WC duguláselhárító termék is lehetne, de nem, ez bizony energiaital. Bár gondolom, ha megfelelő mennyiségű alkohollal fogyasztod, akkor a végén már Donald kacsára emlékeztet a kiejtésed, ez közvetlen a tökéletes lengyel akcentus utáni részegségi fázis lehet.

Random kép: nem tudom ki az a Jacek, de jó lehetett neki....kivéve, ha két papírzacskós volt a lány.

Megtömtük magunkat Gdanskban is (soha nem szokom meg ezt a kevés magánhangzót, a Szerencsekerékben sok sikerélményed nem lenne egy "e" betű vásárlásakor), majd jó turista módjára le is slattyogtuk. Vissza a reptérre, túl sok időnk nem maradt (még egy sör, vagy egy üccsi azért csak belefért) a beszállókapu mellett, hogy aztán a kapuzárás előtt 2 perccel észrevegyük, hogy 30 kapuval arrébb tették a beszállást. Kapuzátási pánikon esett át majdnem mindenki. Jöhetett a második filmes, rohanós jelenet, pedig senkinek nem akartunk szerelmet vallani. Még éppen odaértünk, hogy realizálhassuk, hogy nem mostanság fogunk elindulni, mert egy nagyon kicsi váróba volt egy kazal ember összezsúfolva, de túl sok személyzetnek öltözött ember nem volt ott. Úgy emberesen beborult az ég, készítették a képeket a Google earth-höz, szakadt az eső, szóval könnyed 40 perces késéssel indultunk és nagyjából 3 perccel a varsói égszakadás előtt értünk haza. Mák.

Az utolsó teljes napunkon már szabad foglalkozás volt, elengedtek minket Russal teljesen egyedül, hiszen már folyékonyan köszöntünk lengyelül és a számlát is hibátlanul tudtuk kérni, ugyan mi baj lehetne. A helyi csodák palotájába akartunk elmenni, de annyira csodálatos volt, hogy a telt házra való tekintettel a jegyértékesítés szünetelt, a szomszédos planetáriumban meg pont lemaradtunk egy ránézésre érdekes 3D-s vetítésről és csak egy óra múlva kezdődött a következő halál unalmas, csak lengyel audiokommentárral rendelkező előadás, így visszatértünk a kultúra fellegvárába a PKIN-be. Ekkor már megint elkezdett szakadni az eső (én nem tudom, nem figyeltek eléggé az égiek, hogy még mindig ott vagyunk), úgyhogy úgy döntöttünk, az se baj, ha csak pókkiállítás van bent, akkor is megnézzük, jobb, mint pacallá ázni.

Persze a legfontosabb az evés és ivás volt, hiszen már több, mint 2 órája, hogy utoljára bevittünk valamit a szervezetbe. Ezek a lengyelek tudnak élni, mutatom:

Jól látjátok, ez egy nagy tál instant diabétesz. Habcsók, gyümölcslekvárféleség, némi vanília sodó, meg még egy kis habcsók. Tésztával nagyon nem is szarakodnak, az csak eltelít, meg ugye alig kell bele cukor, egyenesen a derekadra, meg az egyik koszorúeredre támadnak. Én nem mertem megkockáztatni, van így is éppen elég muffinháj rajtam, de Russ feláldozta magát a blog érdekében és megküzdött a kalóriákkal, ami nagyjából egy átlagos testalkatú felnőtt 4 napi energiabevitelét fedezte így ránézésre. Aztán jöhetett a felhozatalból leginkább érdekesnek tartott kiállítás, ahol egy csávó fémhulladékból csinált szobrokat nagy ráérő idejében. Gondolom a végén kinyírta magát, mert nem lehetett könnyű szülés egyik sem, én biztos felpattintottam volna az ereimet.

Ez életnagyságú ám, nem holmi asztali pöcsköszörű. És konkrétan anyacsavarok vannak összehegesztve, csakúgy mint ennél a tigrisnél.

De volt itt 1:1 méretarányú sportkocsi gyűjtemény, amikbe be lehetett ülni, motorok, amire felpattanhattál, és úgy alapvetően mindent össze lehetett taperolni, anélkül, hogy a teljes életbiztosításod árát perelnék ki belőled, mert sandán néztél az egyik szoborra.

És így a végére be kell vallanom valamit. Én vagyok a Vasember. Nem a ruha nagy, én mentem össze az esővíztől.

Varsó ismételten jó volt, ha úgy alakul az életünk, jövőre is megyünk, mert tartozunk annyival a lengyeleknek, hogy egy hétig ragyogó napsütéses és 24 fokos hőségriadós idő legyen. Csak jelezném, hogy nem sokkal hazaindulásunk után özönvízszerű felhőszakadás zúdult Varsóra és információink szerint a helyzet továbbra is válságos. Nincs több kérdésem bíró úr, a vád visszavonul! 

Miután mindent végigzabáltunk Varsóban, felszálltunk a legközelebbi repülőre (teljesen spontánul, ekkor még csak 2 hónapja voltak lefoglalva a repjegyek) és elrepültünk Gdanskba. Az összes hülye ezzel a járattal jött, kicsit aggódtam, hogy tettlegességig fog fajulni az a töketlenkedés, amit egy szerencsétlen 56 főből álló család művelt. Aki elöl ült az hátul szállt fel és fordítva, így komoly forgalmi akadályt képeztek, aztán még el is kezdtek helyet cseréltetni a többi utassal, hogy egymás mellett ülhessenek, miközben nem beszélték a lengyelt, de úgy kávézgattak a folyosón ácsorogva, mintha az ő magángépük lenne. Kicsit bíztam benne, hogy az a része lezuhan a gépnek, ahol ők ülnek, de nagy nehezen végül mindenki elfoglalta a helyét. Immár sokadjára végignéztük a menekülési tervet activityben, meghallgattuk a MÁV bemondóból Áder János beszédtechnika tanár által átképzett kapitány rövid monológját és már fel is szálltunk. A menőség viszont nem is Gdanskban állt, hanem, hogy innen leubereztünk (mert ebben az országban még létezik és hasznos, meg feltételezhetően a politikának nem fűződik érdeke a taxitársaságok hiénáihoz) Sopotba, ahol nem, nem a Deszpaszi-tó volt, hanem a Balti tenger! Érted, tenger! Még sohasenem voltam tenger közelében, pedig lassan beérem Jézust életkorban. Tény, hogy olyan mint egy bazi nagy tó, ami egy kicsit jobban hullámzik, de ebben lehetnek cápák is (gondolom). Rekkenő hőség volt, elérhette akár a 24 fokot is a csúcshőmérséklet (ez az a bizonyos korábban emlegetett lengyel hőségriadó alsó határ), ellenben a víz annyira hideg volt, hogy egy elképzelt Baywatchos berohanós jelenettől is simán artériás görcsöt kaptam. A helyiek meg bent fürödtek nyakig a jégkásában (csak költői túlzás, de akkor is). H.I. megjegyzése írja le leginkább a külföldi ember megrökönyödését: "Ezek mit ittak, hogy képesek fürdeni?". A parton meg éppen akkor kezdték összerakni mellettünk az indokolatlan árnyékoló sátrat, gondolom már az is csoda volt, hogy hőguta nélkül eljutottak a partig.

Miután minden testnyílásunkban volt egy kis lengyel homok, meg kishoppingoltuk magunkat (értsd Zsu ve(tete)tt magának egy gyűrűt, meg szerzett innen is egy emlékérmet) nekiálltunk kidolgozni a Gdanskba (félelmetes mennyi mássalhangzó fér el egymás mellett magánhangzó nélkül és még értelmes is) való visszajutást. Na itt vette kezdetét a legnagyobb szerencsétlenkedés, amit ezen egy hét alatt bemutattunk. Hajós kirándulást pécéztünk ki magunknak, 40 perc az út, és jaj de jó, tengeren leszünk, ha már a repülőn nem hánytam, azért adjuk meg az esélyt, hátha majd most. A hajók azonban jó szokásukhoz híven a mólók mellől indulnak, ahova jegy ellenében lehet csak kicaplatni. Nagy naivan vettünk jegyeket Russ-szal a kikötőbe, de mire visszajöttek Zsuék már megindult az oltás, hogy nem is kellett volna, mert a hajójegybe biztos benne foglaltatik a mólójegy is. 3 hét leforgása alatt majdnem másodjára lettünk fogyatékosnak kikiáltva, de végül kiderült, hogy helyesen jártunk el, úgyhogy irány a hajó.

Egy igazi kalózhajóval mentünk ám. Tény, hogy a legénység nem erőszakolt meg senkit, enyhén feminimek voltak a tollas fejdíszek, senkinek nem volt falába, vagy egy nyamvadt papagája, vérfoltokat sem találtunk, de ez ilyen turistabarát kalózhajó volt, jóvan! Még ágyúval is lehetett lőni, csak petárdával ment nem fekete lőporral, gondolom valami hülye Uniós szabályozás, mint a gumivasbeton a hinta alatt a játszótéren.

Aztán a nyílt vízen hamar kiderült, hogy valamit nem jól olvastunk el. Ugyanis a hajó nem Gdanskba ment, hanem tett egy kört a gdanski öbölben, ami csak akkor tudatosult bennünk, amikor legnagyobb megdöbbenésünkre féltávnál nyílegyenesen visszafordultunk a kikötő irányába és így már nem is olyan meglepő módon ugyan abban a kikötőben szálltunk partra, ahonnan elindultunk. A hülye külföldiek!

Kontynuować...

Most nem azért, mert mi mentünk, de megvittük a jó időt a lengyeleknek. Végig szakadt az eső amíg a légtérbe nem értünk, és egy apróbb megingástól eltekintve (ekkor kirándultunk Gdanskba, így azt hihették az égiek, hogy elmentünk, így nekiállt esni az eső, de amint visszatértünk Varsóba, ismét normalizálódott a helyzet) végig napsütéses időjárás volt, ezzel le is tudták lengyel barátaink az egy hetes nyarat, szívesen! Majd küldjük a számlát.

A hétvégéből nagyjából annyi van meg, hogy ettünk. Sokat. De nem úgy magyar sokat, hanem lengyel sokat. Zsureket cipóban, anélkül, megint cipóban, nagy biznisz lehet ez az ehető étkészlet üzletág is, még mosogatni sem kell, de szó szerint kiesznek a vagyonodból. Tengeri herkentyűket, hagymalevest cipóból (ez a cipózás nagyon bejött), sajtokat, melegszenyát, pirogit, kecskeburgert, türelmetlenül a WC ajtón kopogó nénivel, aki aztán az értesüléseink szerint be is robbantott a perem alá, úgyhogy onnantól inkább mindenki tartogatta a pisit a következő vendéglátóipari egységig.

Aztán ugye inni is csak kellett a nagy hőségben (Varsóban ez 25 fok körüli tetőzést jelent, ki is adták minden bizonnyal a hőségriadót, de erről majd később), vizet meg igyanak a lovak, úgyhogy léböjtkúra volt sörrel megágyazva. de azt sem holmi kerti bútor székben, azt lehet itthon is. Kapaszkodj meg a gatyádban/bugyidban, ezek megalkották a kocsma játszóteret, a nyessél be nyugodtan, hidd el marha vicces lesz szlogennel. Ennyivel előrébb járnak nálunk...Nem tudod pontosan eldönteni, hogy mikor álltál be, mint a gerely, mert már az elejétől kezdve mozog a padló. Zseniális.

Aztán lementünk a plázsra is, ahol a helyi Schobert Norbi család (bár gyanúsan belterjes gazdaság az egész, mindeni ugyan úgy nézett ki és négyen voltak...ennyi ember nem rajonghat egyszerre a zumbához), megugrabugráltatta a lelkes önkénteseket. Jól sejtitek, mi nem voltunk köztük, de a hely hivatalos honlapjára feltöltött videók, képek hátterében ismerős arcokra bukkanhattok, és most nem a "nagyonmagyar" együttes tagjaira gondolok. Jobb ez, mint a "hol van Waldo" játék, meg az különben is Amerikában dívik. Itt már azért meleg volt rendesen, úgyhogy az első alibi alkoholmentes koktél után vissza kellett állnom a sörre. Még a végén kiszáradtam volna.

Piát nagyjából sehova nem lehetett bevinni, de hála az égnek nem volt testüregekre kiterjedő motozás, hazafele meg igénybe vettük a két part közötti menetrend szerinti hajót, amit ha minden igaz, csak helyi lakosok használhatnának, turisták nem. Így 5 percig nagyon lengyelül kellett néznünk ki a fejünkből, a beszélgetést pedig érthető okok miatt hanyagoltuk, mert az 5 mondatos nyelvtudásunkból semmi értelmeset nem tudtunk volna kihozni. De kijátszottuk a rendszert (esetleg nagy ívben szartak ránk), átjutottunk, senki hozzánk se szólt...nem mintha bármit is megértettünk volna belőle.

Ez meg olyan, mintha csak oda lenne photoshopolva. De egyrészt nem értek a fotóbolthoz, másrészt ez kajakra ott van kiállítva a parton. De nem újságpapírból van. Nem mindent kell érteni, na!

Kontynuować...

Mivel tavaly már az összes létező varsói nevezetességet bemutattam, így idén már élménytúra jellegű beszámolók következnek, minimális lebombázott, vagy újjáépített építészeti műremekekkel, de nem kell pánikba esni, ura vagyok a helyzetnek.

Mivel a vonatok még mindig pont annyit késnek, hogy ne érd el a csatlakozást, így sikerült kicentiznünk a reptérre érkezést, még 12 perc volt hátra a kapuzárási pánikig. Kivételesen se Russ, se az én lábam közé nem tolták be a fütyülős botot, így meglehetősen egyszerűen jutottunk át az ellenőrzéseken és még az arcunk miatt sem választottak ki "szúrópróba szerűen" a sorból, pedig csak úgy csattogtak a latex kesztyűk körülöttünk. A gépre is sima volt a beszállás, közepes mennyiségű idiótával, és felszállás előtt sem kiabálta senki, hogy leszakadt a bal köpeny, esetleg Allah akbar! (amit amúgy nekem javasoltak, ha netán megpróbálják elkobozni a security kapunál a szakállolajamat, meg a waxomat, mert ugye anélkül még ennél is rosszabbul néznék ki). Pont a szárny mögött ültünk (és már az ablakon is ki mertem nézni felszálláskor, hányás nélkül), ez a kép közvetlenül az előtt készült, hogy az egyik hajtómű kigyulladt...csak viccelek, ekkor már rég égett mind a kettő.

Miután sikeresen landoltunk és Zsu is kiért elénk a Trump miatt 95%-ban lezárt városon keresztül, elfáradtunk a Legia stadionhoz, hogy megváltsuk a világot a másnap estére érvényes, lengyel szuperkupa döntőre szóló jegyeinket. Merész vállalás egy nappal előttig várni, de magyarok vagyunk, a középső nevünk veszélyes. Útlevéllel, vagy személyivel lehet jegyet venni (meg pénzzel), úgyhogy névre szóló ticketet kaptunk és nyilvántartásba is vett minket a lengyel titkosszolgálat, ha esetleg jó magyar szokáshoz mérten felgyújtanánk a szektorunkat, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzeltük.

Voltunk vagy ketten (valami 27000 körüli szám rémlik, de a lengyelem még mindig nagyon gyenge), a meccs előtt át is estünk a kötelező gyorstalpalón: mi vagyunk a legjobbak (egyértelmű), a kurwa ott is azt jelenti, mint itthon, 2-3 egyszerűen megjegyezhető rigmus, csak hogy ne tűnjünk egyértelműen turistáknak, illetve néhány sör vodkával, hogy a lengyel is jobban menjen. A lengyel szurkolókról tudni kell, hogy nagyon agresszívnek tűnnek, de igazából figyelnek a másikra, annyit isznak, hogy Zacher Gábor csak pislogna, hogy ezek még hogy lehetnek életben és alapvetően nagy hangulatot tudnak csinálni.

Mióta csak meccsekre járok (ez volt a harmadik gurulós focimeccsem), még soha nem nyert az, aki miatt ott voltam, így nagyon kicsire összehúztam magam, amikor most is kikapott a hazai csapat. De nem kezdtek el repkedni a kukák, meg a székek (gondolom egy varázsló sem volt a közelben), emberi módon szépen hazaindult mindenki. A buszon egy kicsit azért aggódtam, amikor a pesti csúcshoz nem is hasonlítható szardínia effektusban nyomakodott fel mindenki, hogy aztán ütemesen ugrálva elkezdjenek lengyel dolgokat üvölteni, de mivel még a kismamák és a nyugdíjasok is halál nyugodtan ücsörögtek (esetleg már halottak voltak), így én sem feszültem rá nagyon a témára. Aztán még hajnali kettőig ment az ivászat (ha azt válaszoltad a kérdésre: mit kérsz inni? semmit, köszi jól vagyok, akkor kikértek egy sört meg egy vodkát, bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha tényleg kérek valamit), kicsit örültem is, amikor szóltak, hogy zár a csehó, kezdett már a májam kifulladni. De a lengyelek halál jó arcok, mindenki tört angollal, közepesen behorzsolva eldumálgatott a másikkal és még fizették is a teljes cechet, pedig akkor találkoztunk először.

Kontynuować...

Szolgálati közlemény: a 4-6-os villamosok újra eredeti útvonalukon, a síneken járnak. Csak szólok, hogy már ne várjátok hajnali 5:30-kor bamba képpel a pótlóbuszokat a megállókban, mint egyes meg nem nevezendő bloggerek. Ha valami jön, ami sárga és nem zenél (mivel az a Family frost lenne), akkor az a combino lesz. Ja és miután realizáltátok, hogy már más a menetrend, legalább a zebráig menjetek el, még ha piros is, mert az út közepén, felfestés nélkül előfordulhat, hogy ledudálnak.

Ma megvolt az éves szervizelésem is a bányában. Már megint alkalmasnak találtak, így 30 perc várakozás után kénytelen voltam visszamenni dolgozni. Már kezdtek aggódni értem, hogy testüregekre kiterjedő motozást tartanak, vagy lepkehálóval kergetnek az ötödiken, de egyszerűen csak sokan voltunk. Önbevallásos az orvosi vizsgálat, szóval az esetek 99%-ban mindenki teljesen épeszű, atletikus és tökéletes vérképű, bár most megmérték a pulzusomat is (majdnem mindig csalok és ilyenkor nem veszek levegőt, nem hiányzik, hogy rohammentővel vigyenek el), meg a táblát is el kellett olvasnom a szoba végében és lássuk be, már az is eredmény, hogy észrevettem, hogy van egy tábla a túlsó falon, sőt a tippelgetés is magas találati aránnyal sikerült.

És csak, hogy bizonyítsam, hogy mentálisan azért nincs minden teljesen rendben, az új bakancslistás kihúzandó tételem a stand-up fellépés lesz. Állítólag vannak olyan helyek, ahová beengednek bárkit, hogy 5-10 percig mórikálja magát. Nekem meg az egész életem egy vicc, úgyhogy szerintem egy nagyon erős, ironikus, szarkasztikus anyagot tudok összeállítani és csak magamról kell dumálni, ez minden hülyének megy, hát még nekem. Majd szólok, ha jönni kell kamuröhögni, meg tapsolni, esetleg lebuzizni, vagy tojást dobálni (tisztázzuk, a tojást nektek kell hozni). Addig is két dal a jelenlegi kedvenc ironikus humoristámtól (angol tudás erősen ajánlott), tessék követni a munkásságát, fényévekkel előzi meg az itthoni Kiszel Tündézős, vulgáris és pin@zós poénokkal operáló "humoristákat".

Tegnap reggel havazott. Konkrétan hó esett az égből. Érted?! Most vagy nagyon kiütöttem magam és 3 évszakot aludtam át keddről szerdára virradóra (kicsit morcos is voltam reggel, ez a túlalvás egyik tünete), vagy cseréptörés van. Már majdnem hoztam is a nemlétező tárolómból a nemlétező szánkómat, de délre már sokat enyhült az idő, úgyhogy másfél napja folyamatosan esik az eső. Gondolkodok rajta, hogy elkezdek fát gyűjteni a bárkához. Sicher, ami biztos. Most bezzeg senki nem áll sorba fagyiért, nem is értem. Az esővel önmagában még nem lenne gond. A nagyobb baj, hogy csak négy fok van, ami az orkánerejű szél miatt csak két foknak érződik. De nem fogom elővenni a téli cuccaimat, még a végén lebuziztok.

Lássuk be a szél nem az ernyők legjobb barátja. Háromból lehet választani. Egy: ernyő a kézben, küzdelem az elemekkel, ernyő a kukában, pacallá ázol. Kettő: esőkabát, ami a víz jelentős részét derék alá vezeti a kitűnő nedvszívó képességű gatyádba, amiben egész nap kucoroghatsz a forgószékedben. Még ha meg is szárad délutánra a gatyád, akkor is egy nedves széken ülsz, felfázás, 20 percenként  mosdó és lőttek az éjszakai alvásnak is. Három: masszív ernyőd van, mert megengedheted magadnak, hogy ne csak összecsukhatós kínait vegyél (már ezért utál mindenki), ellenáll a szélnek, hős vagy és száraz. Cserébe nem látsz ki alóla, mert az arcodba kell húzni, amikor beledőlsz a következő széllökésbe, mindenkinek nekimész és a harmadik vizes gatyás játékos hirtelen felindulásból agyonver azzal az ernyővel, amit a legközelebbi kukában talált. Tavasz van...

Most, hogy már végre nem sonkás-tojásos-retkes-kalácsosat hányok a húsvéti hedonista napok után és végre kiürül a szénhidrátokkal és cukrokkal telített szervezetem, itt az ideje egy kicsit pötyögni. Meg különben is meghúztam a kerékcserélő izmomat (már csak 29 perc és 56 másodperc választ el minket az F1-ben mért legjobb időtől), úgyhogy az egyhelyben ülés most nagyon megy.

Idén már látásból találkozhattunk a tavasszal, ha más nem naptárügyileg egész biztos, mert az időjárás manapság már nyomokban sem emlékeztet senkit arra, hogy ideje lenne szoknyában járni, például nekem sem fordult meg mostanság a fejemben egyáltalán. De már semmi kedvünk visszaállni a téli menetrendre, úgyhogy akármi van, itt tavasz lesz és kész. Így fordulhat elő, hogy miközben a kisnyugdíjasok pincsit eregetnek a parkban az orkánerejű szélben, az emberek sálban és sapkában sorban állnak fagyiért. Érted, hisz tavasz van! Senkit nem zavar, hogy a hűtőstandot be sem kell dugni, megoldja magának teljesen önerőből, meg már amúgy is eltelt fél év, amikor legutóbb elnyalhattál egy fél gömböt 300 Ft-ért, ennyiért a hülyének is megéri, akár egyujjas kesztyűben is.

A másik különös állatfajta a szkeptikus reinkarnációs tanonc. Vannak bizonyos zebrák, ahol nem feltétlenül a gyalogos érdekeit nézik és csak az olimpia évében vált néha zöldre a lámpa (már ha egyáltalán benyomod a gombot, hogy át akarsz menni, ha több időm lenne egyszer rádobnék egy délutánt, hogy kiderüljön ki meddig képes ácsorogni az örökké piros lámpa előtt, mielőtt kinyírja magát, vagy hazamegy), és már kezded elhinni, hogy a túloldali emberek konkrétan ott születtek. A merészebbek viszont, akik nem félik a halált, hülyék, indiaiak, vagy csak hullajelölt színtévesztők, nekilendülnek még a veszélyes zöld alatt, hogy ő most biza át fog érni, viva la resistance! Kár, hogy négysávos az út és utoljára a békás lépegetős játékban is csúfos kudarcot vallott, így a negyedik felfestésnél megtorpan (gondolom itt elkezd hangosan üvöltözni a fejében az őrangyal/józanész/DJ Bobotól a Celebration), de ugye innen már szégyen lenne visszafordulni. Ezért elkezd álldogálni az út közepén, bízva benne, hogy egyszer csak zöld lesz a kisember (az UFO figyelők is többször látták már), persze mind tudjuk, hogy nem fog, ahhoz meg kellett volna nyomni a gombot, a többiek a járdán meg kivárásra játszanak, úgyhogy mindenki ledudálja a pics@ba őket és ekkor még nekik áll feljebb. Fel kellene gyorsítani ezt a természetes kiválasztódás dolgot és bevezetni a KRESZ-ben, hogy az úton ilyen helyzetben az autósnak van elsőbbsége. Aki meg nem bír a seggén maradni, az csak ugrálgasson, soooook szerencsét.

Az megvan, hogy a királyfiból hogy lett metró? Meghúzta a varázsló lányát, az meg átváltoztatta BKV.

A BKV tutira megy. Amikor már minden ember felkészült a teljes nukleáris megsemmisülésre és átszervezte a teljes életét a beharangozott közel kéthetes BKV sztrájk miatt, akkor húztak egy váratlant és jól felfüggesztették az egészet. Pedig már csempésztél be a határon Uberes sofőröket, hogy valahogy bejuss a munkahelyedre, akikkel teljesen faarccal tudjátok magatokat ezeréves haveroknak vallani, ha megállítana egy gyanakvó rendőr, a hátsó ülésen ücsörgő 3 teljesen különböző rasszú emberrel együtt, akik közül az egyik konkrétan csak ennyit tud magyarul, hogy "Belaval osidok ota ismerjuk egymast", de ezt is csak papírból, úgyhogy jogerősen kapsz száz évet. A másik véglet meg ugyan 3 percre lakik a munkahelytől pókjárásban, de így legalább lesz mire fogni, hogy miért ért be 2 órával később, az a nyamvadt BKV az oka mindennek, meg a metró amúgy is kigyulladt (mondjuk ez jolly joker, majdnem mindig be lehet dobni, mert van valóságalapja), már ha egyáltalán jött. Azt hinnénk, hogy kint vagyunk a vízből ezzel, hogy benyomták a pause gombot, de hogy ne érezd magad teljes nyugalomban, gyorsan nekiálltak villamos síneket felújítani. Ami azt jelenti, hogy pótlóbuszok fognak közlekedni. Egy villamosnyi ember azonban normál esetben nem fér fel egy csuklós buszra (rá kell ijeszteni és akkor nem fog csuklani), de ezt valahogy reggelente soha nem akarja senki belátni. Még a villamoson sem hiszik el az emberek, hogy nem fér be több és úgy gondolják, hogy a nyers erő, amivel az ajtót, vagy kedves utastársaikat toszogatják, hirtelen plusz állóhelyet teremt, úgyhogy egy esettanulmányt simán fel lehet húzni a következő 3 hétre, hogy ki hogy viselkedik majd a kialakuló helyzetben. Részemről mindenesetre sétafikás időszak következik, mert semmi kedvem csonka paralelepipedont játszani valamelyik buszra felpréselődve, mert bár minden bizonnyal intim közelségbe kerülnék utastársaimhoz, de élek a gyanúperrel, hogy a bikinimodellek nem tömegközlekedéssel járnak, így jelentősen lecsökken az amúgy is szegényes célcsoport tagjaival való közvetlen kapcsolatfelvétel lehetősége. Így legalább simán meglesz a napi 8000 lépéses "edzésprogram", megmarad a vesém, amibe se nem akarnak belekönyökölni, se nem akarják ellopni, hogy néhány értéktárgyamról ne is beszéljek, hisz tudjuk, a tömeg a szervezetbűnözés melegágya, te meg naivan azt hiszed, hogy valaki ismerkedni akar veled, azért matat a seggeden. Sajnos el kell keserítselek, de a remény hal meg utoljára. Billentyűzárat azért tegyetek a telefonotokra!

Hallod, amit én itt összeszenvedtem vasárnap az új telefon beüzemeléssel, az simán bekerülhet a krónikákba. Azt hinné az ember, hogy csak berakja a SIM kártyát az új vasba, aztán hadd szóljon. Normális, műszakilag nem fogyatékos embereknél ez minden bizonnyal így van, én meg amúgy sem az egyszerűségéért szeretem az életet, miért pont ez ment volna zökkenőmentesen.

Miután sikerült lenyugodnom az egy milliméteres fólia elcsúszás után, nekiálltam kiírogatni, hogy milyen programokat használok, az összes feljegyzést, titkos jelszót, nukleáris rakéta indító kódokat lejegyzetelni, mert ugye az utóbbi 5 évem a régi telefonomban volt. A SIM kártyára másoltam a névjegyeket, hogy majd mennyivel könnyebb lesz így importálni az új telefonkönyvet. Aha, ja! Konkrétan egy kumma karaktert nem látott a kártyáról az új telefon, de még olyan menüpontot sem találtam, amivel valamiféle kontaktot tudtam volna teremteni vele, de nyolcmillió háttérkép közül simán tudtam bármelyik alpontból válogatni. Még jó, hogy már elpakoltam a régi telefont, vegyük elő újra. Persze 5%-on volt az akksija, úgyhogy kábelre kötve elkezdtem bohóckodni vele. Kártya vissza, újra SIM kártyára, meg a létező összes helyre kimásol, telóba be, régi elpakol, most már biztos jó lesz alapon. Nos, nem! Sebaj kártya ki, teló elő,  vissza a régibe, névjegyek google fiókba szinkronizál, kivesz, újba berak, lássuk! Teljes a névsor, örülök, mint Rubint Réka bármikor bárminek, de nagyon hamar kiderül, hogy CSAK névsor van. Számok, e-mail címek egy deka se, de azt mindenhova be tudja írni, hogy LG készülékről lettek kimentve az adatok. Gratulálok, ezzel sokkal beljebb vagyok, ha nem mondod észre sem veszem, hogy milyen volt az előző készülék. A következő laza másfél órában kézzel kiírtam az összes számot (még így is baromi sok volt, hogy alig van ismerősöm), amit aztán egyesével pötyöghettem be, így nevenként két hibázási lehetőséget kihasználva szerintem rossz, de nem fiktív számokkal teli névjegytáram van, szóval sanszos, hogy özvegy Bakáts Sándorné Irma nénit az őrületbe fogom kergetni, pedig csak az egyik ismerősömet próbálom elérni immár százhatvankilencedjére, úgyhogy vagy a TEK-esek rúgják rám az ajtót, vagy jogerősen kapok 100 évet nyugdíjas zaklatásért.

Így visszanézve a fóliázás volt a ligeti séta rész, minden ami utána jött csak egy kelés a seggemen. De most már minden működik (bár menet közben még egy két vakfolt biztos felszínre kerül), nyugodtan alszom, legalábbis az aktivitásmérő is azt állítja, hogy iszonyat jól alszok mélyen. Teszem hozzá a karkötő párosítása is 20 perc aktív kutatómunkába telt az interneten, mivel a telefon nem akarta felismerni, holott ugyan az a kínai banda gyártotta mindkettőt, de egy applikáció javításának javításával végül sikerült orvosolni a problémát, tényleg nem volt bonyolult, ááááááá, főleg nekem nem! Ma már majdnem léptem 5000-et is (egyszer, ha megint rajtam lesz a szapora, lemérem, hogy a WC meg a kanapé között egy nap alatt mennyit teszek meg), amivel 113 kalóriát égettem el, kár, hogy egy fél Oreo keksz elmajszolásával ennek helyből a kétszeresét veszed magadhoz (én meg ugye nem állok meg egy fél Oreonál), a karperec meg nem szól, hogy ne zabálj annyit te disznó! Annyira azért nem okos.

Bocsi, kissé elmaradtam, negyedév vége volt a bányában (meg amúgy világszerte is), így nagyjából csak meghalni jártam haza, monitort nem volt kedvem látni, nemhogy még bejegyzést pötyögni. Na de, ami késik, nem nyúlik.

Miután heroikus küzdelemben végeztem a házimunkával (egy hét múlva úgyis feltámad hamvaiból, mint a főnixmadár), nekifeszültem, hogy üzembe helyezzem az új telefonomat. Mert ám nem úgy megy, hogy megvesszük, letépjük a fóliát, aztán hadd szóljon. Még a végén egyből leejtem, összekaristolom, nukleáris láncreakciót indítok el teljesen véletlenül, aztán elvisz egy agyvérzés, mert emberi hülyeségre a garancia nem terjed ki. Én órákat képes vagyok eltölteni előkészületekkel, megfelelő tok, kijelzővédő üveg kiválasztással és megrendeléssel, használati utasítás olvasással, hogy aztán ugyan úgy összekaristoljam, pókhálósra törjem, de így legalább van benne munkám, nem csak úgy ukmukfuk elcseszem. Az első és egyben legmacerásabb feladat az edzett kijelzővédő üveg felhelyezése volt, ami egy olyan parkinzon kórosnak, mint én, rejt némi kihívást magában. Nagyjából 15 videót néztem végig különböző technikákkal, hogy hogyan lehet a legszebben, legtisztábban felhelyezni, de élek a gyanúperrel, hogy a videó készítői alsó hangon 10 telefont vágtak haza, mire sikerült az "elsőre tökéletes" felhelyezést feltölteni a netre. Legalább 6 percig suvickoltam, szárazra töröltem, matricával porszemeket gyűjtöttem (ez utóbbit vagy háromszor, mert ha egy pillanatra is elfordultam, egyből vastagon állt a por a kijelzőn), sebészi pontossággal elhelyeztem az üveglapot, felcelluxoztam, hogy el ne mozduljon. Mindezen óvintézkedéseknek hála csak egy milliméterrel lett ferde az egész, ami nagyon közelről nézve látszik csak, de mivel én tudok róla, így ez most egy jó darabig marni fogja a hipotalamuszomat. Gondolom 20 videót kellett volna végignéznem és akkor mértani tökély lenne, de már annak is örülök, hogy nem szorult semmi dzsuva alá. Legalábbis egyelőre nem látom, de gondolom első bekapcsoláskor ez a nézőpontom is meg fog változni.

Most felraktam etetni, aztán telenyomom zenével, ha más nem, vettem egy bazi drága mp3 lejátszót esztétikai hibás kijelzővel. Most már nem is érné meg visszavinni, mivel a rácuppantott üveglappal már buknék az egészen közel 4.000,- Ft-ot, úgyhogy csak remélni tudom, hogy szép és kezelhető lesz az új ketyere. Aztán már izzítom is be hozzá az okos karkötőmet (Hello Kittys nem volt, csak sima fekete), ami lépést számlál, pulzust mér és még az álmomat is monitorálja, sőt óraként is funkcionál, úgyhogy annyira intelligens lesz rajtam minden, hogy a telefonnal együtt már drámaian megemelkedik az IQ-m és talán okosabb leszek, mint egy ötödikes.

Kiváltottam a második 10 alkalmas kondi bérletemet (pacsi-pacsi-pacsi), és nem, így nem összesen 20 alkalom van a kártyán, az első tízet már letöltöttem (és nem torrentről), nem kell beszólni! Sőt, a plusz két kilós állapotomból már sikerült elérni a mínusz három kilót, úgyhogy a nyúzott pofámon kívül már derékban is észrevehető a változás, már nincs mindig nálam övtáska. Kell is az erőnlét, a mai napon összeállított kaják 100%-a kezdett el valamilyen rejtélyes okból kifolyólag aktív szénként feltapadni a tepsi falára, ha már teflon nincs rajta. Alapból nem is zavarna, jó férfi módjára három napra beáztattam volna, aztán majd csak lejön a nagyja, csakhogy most még hátra volt egy másik kaja is, úgyhogy dörzsike elő, meg zsíroldó, oszt hadd szóljon. Kicsit aggódtam, hogy enyhe citrusos íze/szaga lesz a kajának a tisztítószertől, de nem vettem észre semmi számottevőt, a fosástesztre pedig még egy napot várni kell. Hála az égnek a második kaja is szenesedett (szerintem a felhasznált borok léptek reakcióba a fémmel), szóval kiegyensúlyozottan a másik karomra is meg tudtam ismételni a sikálást. Ha már belejöttem, kidzsuváztam a sütőt is, bár sok értelme nem volt szerintem, a mai napból kiindulva jövő héten úgyis pont ugyan ez lesz pepitában. De legalább a kezem bársonyos a zsírtól és jó illatú a zsíroldótól. Kár, hogy a dörzsi szétb@szta (tudom, gumikesztyű, utólag már én is kva okos vagyok), úgyhogy viszket, mint állat. Elemes látvány lesz, ha holnap a játékos válogatón (tessék szurkolni, hogy túljussak az első körön, ha összejön a della, meg vagytok hívva a lakásavatóra) feszt vakarózni fogok.

Végre megrendeltem az új mobilomat is és, ha már vitt a lendület, mellé csaptam egy aktivitás mérő karkötőt is. Sokat segített a döntés meghozatalában, hogy a mai napig bezárólag volt leértékelve, feltételezem holnaptól még olcsóbb lesz, mert kihangsúlyozták az ÁSZF-ben, hogy ha netán olcsóbb lenne, akkor is a megrendeléskori árat kell fizetni, teljesen mindegy hogy 1 hónap múlva kapom meg, vagy holnapután. Mivel az összes telefon vonatkozásában tele van a net az ömlengés mellett negatív tapasztalatokkal is, így túl objektív döntést nem lehet hozni, csak remélni tudom, hogy nem érvényesül a műszaki cikkekhez kapcsolódó papírformám. Ha mégis, akkor, lévén kínai készülékről van szó, biztos kapok a dobozban egy menekültet is, aki immár 2 évtizede próbál kijutni a a Kínai Népköztársaságból és végre kidolgozta a technikát, hogy hogyan tudja magát egy 4100mAh-s akkumulátornak álcázni. Max vele varrattatom a cipőimet, biztos jól megleszünk. Ha meg még nagyobb mákom van, akkor uránpogácsa lesz a hálózati töltő helyén, úgyhogy legalább a korpásodás kérdése megoldódik.

Annyira szabadságon voltam a hét első felében, hogy tökre nehezemre esik visszaszokni a normál menetrendbe, úgyhogy csak most sikerült leülni egy kicsit klimpírozni, bocsesz.

Viszont temérdek időm volt egy csomó baromságra a pihenés alatt, úgyhogy szupertitkos Pentagon és NASA hackelést követően sikerült kinyomoznom, hogy túl sok embernek nem adatik meg talpon maradni. Ahogy nagyjából leszűrtem a korábbi játékosok, vagy éppen nem játékosok hozzászólásaiból, akiket azóta minden bizonnyal likvidáltak, vagy titkos CIA börtönökben tartanak fogva (amik hangsúlyozottan nem is léteznek), ez is csak egy ki a szimpatikus, képernyőügyileg menedzselhető válogatás, hiába színezik értelmi képességeket feltáró tesztekkel. Ráadásul többkörös, úgyhogy ha a párkeresési sikerrátámat vesszük alapul, ami 99%-ban a profilképeimre épül, akármilyen szellemes első levelet is írok a hölgyeménynek, nagy valószínűséggel a portán sem fogok túljutni, nemhogy a harmadik körös kamerák nélküli próbafelvételig. Teszem hozzá eddig még nem zavart, hogy normálalakban sem írható fel a női reakciók aránya, de már konkrétan ott tartunk, hogy saját bevallása szerint nagyothalló, szájról olvasó lány sem méltat válaszra (értem én, hogy nem a látásával van gond), biztos tömött sorokban állnak nála a Brad Pitt hasonmások, én meg válogassak inkább a hycomatos közösségből, mert efölött már indokolatlanul túllőttek az elvárásaim. Na az ilyenek miatt lesz az ember introvertált és költözik Finnországba.

Na de egy kicsit elkanyarodtam, vissza a vetélkedésre. Az se baj, ha nem sikerül képernyőre kerülni, elvégre megpróbáltam és az a lényeg, meg hogy mindig legyen hat doboz sör a hűtőben és amilyen irányba mostanság elmozdult a műsorstruktúra, lehet nem is lesz nagy baj, ha mindez kimarad az életemből. Egyre genyóbbak a feladványok, mintha az elmúlt évben minden második nap kifosztották volna a kasszát, vagy nem folyamatosan 100 forintokkal szopnának, az amúgy értelmes emberek a külső körben. Egy hatsoros idézetet kell befejezni 3 karakter megadása mellett, amiből egy kötőjel, aztán ha leketyeg az óra, néznek rád értetlenül, mint a harmadik teve Noéra, hogy nem igaz, hogy ezt a rendkívül ismert Mao Ce Tung idézetet nem ismerted, de ugye most egyből beugrott, ahogy megjelent a megfejtés. 

Volt időm mobiltelefon teszteket is böngészi, így a statisztikáknak megfelelően, miután megtaláltam a tökéletes, Pareto optimális pontot az ár és tudás mátrixában, gyorsan ki is derült, hogy a gyár megszüntette a típus gyártását, úgyhogy inkább vegyél valami szart, mert azt egy év múlva cserélheted is le, viselkedj már végre úgy, mint egy rendes fogyasztó! Ugyan így nyírják ki folyamatosan azt az egy sampont, amitől nem habzik a szám, nem korpásodik a hajam, ráadásul megfizethető, de gondolom folyamatosan kiderül, hogy a volt Szovjetunióból illegálisan kicsempészett uránpogácsákból készül, amik nem várt mellékhatásokat okoznak mindenkinek rajtam kívül, így ki kell vonni a forgalomból, én meg használjam a színvisszaállítós, újraépítős, lélegző, kondicionálós, balzsamos hígfost, ami speciel korpásodás ellen pont nem jó, de ez az én problémám, oldjam meg magam. Mese nincs, valahonnan szereznem kell uránt!

Ma, a nemzetközi Nő-, és magyarországi Zoltán napon, újabb pontokat sikerült bezsebelnem, ha összejön elég, állítólag kapok egy sokkal jobb életet az elszámolásnál. Csak arra kell vigyáznom, hogy ne szórjam el minden hülyeségre időközben, meg emlékeznem kell addig a PIN kódra, míg lehúzzák az égi terminálon a szar smart kártyámat.

Az úgy volt, hogy a bányában van egy folklóros srác, állandóan hagyományőrzésről, meg teremtésről beszél, aki amúgy marha jó fej és kitalálta, hogy immár zsinórban második évben is legyen virágosztás nőnapon, mert mókás látni, ahogy mindenkit, aki nem Zoltán, váratlanul ér, mint Lenint a szifilisz. A növénynemesítési génmanipuláció viszont még nem tart ott, hogy a virágok kiosszák magukat, így lelkes önkéntesekre van szükség, akik lehetőség szerint hímneműek, mert hát ugye, na. Tavaly véres verejtékkel sikerült 5 (azaz öt) bátor jelentkezőt összelapátolni (ebből egy a szervező srác volt), idén pedig sikerült felülmúlni önmagunkat, ugyanis ketten küzdöttük végig a nők kora reggeli áradatát, én voltam az egyetlen, aki a felhívásra úgy gondolta, hogy persze, miért ne. Értem én, hogy szeret mindenki marha sokáig aludni, meg lehetőség szerint seggmeresztéssel eltölteni a napot, de azért mégsem a herpesz-intézetbe kellett menni tulipánokat osztani, ráadásul egy csomó csinos lány van, akiknél vélhetően ezek után sincs semmi esélyem, de most ennyire ne kanyarodjunk el a tárgytól. Biztos én vagyok rosszul drótozva, elvégre már a korábbi helyeken is állandóan olyan ajándékokat csináltam a lányoknak ezen nap alkalmából, amik miatt erősen megkérdőjelezhető a szexuális érdeklődési köröm, de nyugodtan lehet buzizni, az elismeréseket akkor is én gyűjtöm be, meg különben is egy óvónő gyerekének végtelen a kézügyessége és a képzelőereje, úgyhogy valamiben ki kell élni ilyen irányú hajlamaimat.

Offtopic: tegnap hirtelen felindulásból jól elküldtem a jelentkezésemet a Maradj talponba is, mert már a TV előtt ülve sem vagyok kva okos, úgyhogy szeretnék én a történelem első olyan kihívója lenni, aki annyira lefagy rögtön az elején, hogy mandinerből ugrik mindkét passz, aztán meg megnézhetem, hogy mi van a pincében. Remélem egyszer jól beválogatnak majd. Eddig külső körös akartam csak lenni, de a nagy zseton középen van, játszani meg marha jó és meg is lenne a 15 másodperc hírnevem, majd szólok mindenkinek, hogy mikor kell könnyesre röhögnie magát a képernyő előtt, amikor egy szerencsétlen szakállas állat tudja majd, hogy hol szeret a cápa. Kár, hogy itt nem lehet magánhangzót vásárolni.

A február elég antiszociálisra sikerült, alig voltam valahol, ami magánéleti helyszín lett volna, de péntekre végre sikerült összehozni egy kis biliárdot néhány rabszolgával a bányából. Persze a nagyon kevés létszámból is sikerült leadnunk a végére (deja vu, vagy működik az időgépem), de személyiségi jogok miatt neveket nem mondhatok, az egyszerűség kedvéért hívjuk csak nemecsek Júdás Brutusnak, aki az utolsó pillanatban szólt csak tök véletlenül, hogy mégsem tud jönni. Így mondjuk eggyel kevesebb ember előtt kellett égni a játéktudásommal, ami azóta sincs, jellemzően Fortunára bízom magam és még évekig mesélek a legnagyobb röfögős, mákos tészta lökésekről, mint precízen kiszámolt, "RonnieOSullivan", ösztönös tehetség megnyilvánulásról (a balkezes, lebegő lökésem a mai napig legendás és még posztót sem szakítottam). Hála az égnek amíg én Stevie Wonderben nyomtam a partik jelentős részét, addig ellenfelem is felvette a Helen Keller stílust, inkább stand up jelleggel játszottunk (vinnyogósan röhögős), mint akik most látnak először biliárdasztalt. Főleg ivásban, meg mosdóba járásból voltunk erősek, meg ugye majdnem mindent ráfogtunk arra, hogy nem krétáztunk lökés előtt, vagy túl sok volt a kréta, vagy a háttérben elment egy villamos, ami megzavarta a nemlétező koncentrációt, esetleg pont útban volt az az összesen két szék, amit bárhová is raktál, az mindig rossz helyen volt, akár perifériásan, akár fizikálisan. A lényeg, hogy mindig volt mire fogni a favágást, amit ott 3 órában, biliárd címke alatt lefolytattunk.

Ma hajnalban meg arra ébredtem, hogy már nem alszom. Meg akartam nézni, hogy mennyi az idő, ha nem muszáj még nem támadok fel (nem mintha nem lenne ébresztőóra állítva hétvégére is a mobilra). A lakásban nincs egy hagyományos óra sem, max a karórám, ami egyrészt a "földszinten" volt, másrészt vasárnapra meg jellemzően megáll, mert ez ilyen önfelhúzós, automata vekker, ami ha nincs rajtad, akkor elfárad és megáll. Ellenben most a telefonon is sötét képernyő fogadott. Volt már ilyen, néha olyan hirtelen lemerül, mintha időugrásba kerültem volna, és egyszerűen kikapcsol, de most miután bedugtam a seggébe a töltőt sem történt semmi. Tok lehámoz, aksi kivesz, szívmasszázs, újra összerak, tok vissza, töltés kétszázra. Semmi. Újra! Mindenki hátra! Most elkezd zölden világítani az üzenetjelző fény, de nem történik semmi. Harmadik kör, olyankor úgyis minden duplán ér. Elkezdett pirosan villogni. Ez fel fog robbanni a pics@ba!!! De nem, jól láthatóan még mindig élek. Be is könyveltem magamnak, hogy akkor a halál ideje vasárnap hajnali valamennyi (mert ugyebár óra továbbra sem volt, ami járna), lehet új telefont venni. Még jó, hogy soha nem keres senki, most sem fog csörögni a telefon, csak most azért mert bekakukkolt. Ha már ébren voltam leslattyogtam mosdóba, emiatt már ne kelljen még egyszer felkelni muszájból. Naivan visszafeküdtem még horpasztani, erre 10 perc múlva olyan ragyogás áradt a telefonból, mint amiből éppen távozik a lélek az égbe, úgyhogy ez innentől kezdve fekete mágia, nekem ne mondja senki, hogy nem szállta meg a buzidémon, szóval óvatossági alapon inkább veszek egy másik készüléket. Meg egy rózsafüzért, életnagyságú Jézusos kereszttel, sicher, ami biztos.

A tegnapi nap sem indul komoly esélyekkel a "legjobb nap az évben" versenyen. Kezdődött azzal, hogy már a kora reggeli kondi miatt át kell gondolni, hogy mit is viszek ebédre, mivel az öltözőszekrények nem klimatizáltak. Így, ha pont tejfölös tojássaláta van soron sushival, akkor már egyszerűbb ha beveszek egy csapott evőkanál szalmonellát, tök felesleges cifrázni kajával az amúgy is elkerülhetetlen végeredményt. Mivel még nem vagyok teljesen ritmusban, így sajnos pont egy emberes adag gyros következett szerdára isteni tzatzikivel. Mit lehetett tenni, bíztam a jószerencsémben (tudom, én vagyok az állat, hogy még mindig hiszek benne), de legalább minimális óvintézkedéseket foganatosítottam, még ha nem is a bélfertőzés megelőzése végett. Az ubit már este felcakkoltam, hogy ha netán levet engedne, akkor azt még korán reggel leönthetem róla. De ez a kis buzi csak 30 perccel azután vált hígfossá, miután ráöntöttem a dresszinget, de lévén okosabb vagyok, mint egy ötödikes, így rommá gumiztam a dobozt, bezacskóztam, ismét legumiztam, úgyhogy gyakorlatilag volt egy hordozható vákuumkamrám. A kisütött csirkemell darabok mellé meg bevágtam a sült zellert (mert én ilyen atom egészségesen táplálkozom, a rudit meg éjszaka eszem, amikor senki nem látja), aztán irány a konditerem. Az edzés végén, amikor gyanútlanul kinyitottam a szekrényemet, azonnal egy görög gyorskajáldába vizionáltam magam, a szó legszorosabb értelmében éreztem, hogy itt árulás történt. Rögtön az uborkára gyanakodtam, hogy valahol rést talált a pajzson, de nem. Az a minimális, nagyjából kiskanálnyi olaj, ami amúgy addig a húson, meg a zelleren helyezkedett el egyenletesen, másfél óra alatt, a gravitációnak megadva magát szépen lecsöpögött a függőlegesen álló doboz aljára, ahol, lévén nem NASA tervezés eredményét tartottam a kezembe, az illesztésnél szépen le is engedte a fáradt olajat, egyenesen a válltáska aljára. Nem mondom, a zellerrel keveredve olyan illata volt, mint egy első osztályú bolognainak, de mindenhol csíkot húzott maga után, mint egy éticsiga. A melóban persze nekiálltam papírtörlőkkel menteni a menthetőt, kevés sikerrel. Persze ezt is kabátban, sállal a nyakamban kellett megtennem, így jobban leizzadtam az agyamat, mint az edzésen, csatakos volt rajtam az öltözet és igazából a tatyó sem lett tökéletes, úgyhogy hétvégén lehet bedobni a mosásba.

Aztán persze ebédre feldolgoztam az immár update tízezer kategóriás, csökkentett olajtartalmú, fehérje és rostbombát. Néhány órával később jött is a robbanás. Azt ugye tudjuk, hogy hobbi-laktózérzékeny vagyok, teljesen randomban gondot okoznak a tejes ételek, amit sikerült az uborka képében egy nagy adag termittel is leöntenem. Ennyi erővel kovászos uborkát is ehettem volna aludt tejre, gyakorlatilag 20-ra húztam lapot ezzel a kombinációval, úgyhogy délutánra olyan hangokat adtam ki magamból a legnagyobb csend kellős közepén, mint akiben egy vuki, meg egy zsiráfborjú vívja a haláltusáját. Ma meg ugye meg kellett enni a maradékot, úgyhogy vagy szavannás természetfilm aláfestő hangok lesznek egész éjszaka, vagy egy újabb rész a Csillagok háborújához.

Tudom, még egy nyamvadt szelfit sem csináltam, de esküszöm, ma voltam harmadjára a kondiban. Egyrészt nem feltétlenül vagyok benne biztos, hogy hol is kell az előlapi kamerát bekapcsolni, másrészt meg, aki edzeni megy, annak marhára nincs kapacitása képeket csinálni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy állóképeken komoly kihívásokkal küzdök arcilag, amit egyelőre sajnos nem ellensúlyoz az isteni testem, az még egy kicsit odébb van. Meg hát ugye eleve férfiból vagyok, így aktívan, erős túlzással, kétfelé tudok figyelni, így már annak is örülök, amikor az ellipszisen tekerve, meg hadonászva (ez már eleve kettő, úgyhogy innentől minden plusz földöntúli teljesítmény), miután nagy nehezen megtalálom a számat a kulacsommal, nem az orromon hörgöm ki azt a kevés folyadékot, amit próbálok bevinni a szervezetembe, miután már csorog a hátamon az izzadság. Ha meg lemegyek súlyzókkal mókázni, akkor meg már a kezemet nem tudom a mellkason szintje fölé emelni a végén, úgyhogy, aki szeretne élőben megbizonyosodni arról, hogy nem csak vetítek, azt szívesen látom szerdánként reggel hatkor, szombaton meg nyolckor az edzőteremben. Élek a gyanúperrel, hogy sok ismerős arccal nem fogok összefutni. Amúgy meglepően jó lendülettel tolom az ipart, nem akarok összeesni 50 perc kardió után sem, bár mondjuk súlyokból max 35 kilókkal bohóckodok, ronda hullám lenne, ha ennél nagyobb vaskupacot ejtenék magamra, de ismerem a korlátaimat, úgysem emiatt fog belémzúgni valaki, hanem mert simán nem épelméjű, csakúgy, mint én.

A héten, extra motiváció gyanánt, megkaptuk az ösztönző bónuszunkat, ami egy műanyag reklámtollból, egy hűtőmágnesből, egy szemüvegtörlőből, és egy kis alakú spirálfüzetből állt. Egy darabig pörgettem a lapokat, hátha oda rejtették Deák Ferencet, meg Szent Istvánt, de nem. Erős túlzással 500 forintból kihozható, nem is értem mit elégedetlenkedik mindenki. Tény, hogy a toll olyan, amit a virágok mellé szúrsz le karó gyanánt, a szemüvegtörlővel az éleslátók semmire nem mennek, a hűtőmágnest meg azoknak adjuk, akikkel tudatni akarjuk, hogy hol nyaraltunk, nem azt hogy hol dolgozunk, mert természetesen az összes cucc céglogós. Így már az is sejthető, hogy a tavaly kimaradt repi ajándékokkal lepték meg a rabszolgákat, úgyhogy már az 500 Ft-os beruházás is költői túlzás kategória. De tudtak még lejjebb menni, mert olyan levelet írtak mellé, amitől egyből sorszámhúzó automatát kellett beüzemelni a mosdóknál, mert mindenkire egyből rájött a hányhatnék. Eddig is sejtettük, hogy minek néznek minket, de most már legalább a túloldalról is ki lett ez mondva, nem kell tovább találgatni.

Maradjunk annyiban, hogy nem volt döccenőmentes az első idei testedzés. Arra persze számítani lehetett, hogy nulla mozgás után 90 perc aktív testmozgás nem fog elmúlni izomláz nélkül, na de valahogy idáig is el kellett jutni.

Az úgy kezdődött, hogy még kristály tisztán emlékeztem arra, hogy balra van a férfi öltöző, ráadásul ez nem a másik balra, vagy rendezői változat, hanem a sima, úgyhogy hála az égnek nem a női öltözőben kezdtem el gatyára vetkőzni. Az öltöző szekrények ultramodern NASA technológiát képviselve a belépőkártyával zárhatóak, így még ha sikerül is észrevétlenül átlimbóznod a beléptető kapu alatt, vagy egy nagyon látványos tigrisbukfenccel átrambóznod a komplett portaszolgálat megdöbbent alkalmazottai szeme láttára, még akkor sem tudod a cuccaidat bezárni, mert se görbölő, se egy nyamvadt kulcslyuk nincs a szekrényeken. Nekem nagyjából 200 szekrény közül sikerült egyből azt az egyet megtalálni, ami nem működött. Persze nem tudtam, hogy szar, csak nekiálltam szerencsétlenkedni, mert ugye az egészséges táplálkozástól kezdve, az összes spinning órán keresztül, az aranyér hatékony kezeléséig minden f@szság ki van plakátolva, de egy nyamvadt sematikus ábrát nem tudtak kirakni a szekrények működési elvéről az olyan egysejtűeknek, mint én. Hogy még jobban összezavarjanak pirosan, zölden és kéken is tud villogni az a szar, de sehol egy színkód tábla, hogy most akkor sikeresen aktiváltam a nukleáris interkontinentális rakétákat és kilövésre készen várják, hogy valakivel együtt fordítsam el a kulcsokat (aminek ugye nincs lyuka sehol), vagy csak simán szar az egész rendszer, nem érted, hogy szar, menj már egy másikhoz! Mivel nem vagyok az a roppant büszke férfi, aki nem kér segítséget és inkább egyedül hal meg, méltóságát megőrizve, így megszólítottam az első szembejövő embert. Hiba volt! Sikerült megtalálnom az egyetlen délnyugat vietnámi fiatalembert az egész épületben, aki rokonaival ellentétben nem Magyarországon született, hanem tényleg a rizsföldekről jött, így a magyart már nem volt kedve megtanulni, a vietnámi után mondjuk nem is csodálom. Úgyhogy az első mondat után csak néztünk egymásra, mint Noé, meg a harmadik teve, de aztán villámgyorsan átálltam az agyam angolra és hála az égnek nem a némettel kevert angolra, úgyhogy 3 perc újabb szerencsétlenkedés után megvolt a megfejtés: mivel a rossz szekrény továbbra is lockolta a kártyámat, így más szekrényt már nem is engedett használni, szóval megint pittyegtetni kellett a hibás záron (mondjuk ezt is ki lehetne tapétázni) és így már más szekrényt tudtam zárni vele, ami működőképes volt (azaz az összes többit). Ha reggel nincs ott senki, valószínű még most zöld-piros-kéket játszok a teljes idegösszeomlás szélén.

Végül sikerült 90 percet edzéssel is tölteni. 45 percet tekertem (nem spanglit, kerékpárt), de elég fiktív adatokat produkált, mert a 30 km megtett távot erős túlzásnak érzem, bár lehet, hogy valami bazi nagy, képzeletbeli lejtőn mentem végig hátszéllel, de arra pont elég volt, hogy nem filmes izzadságfoltok jelenjenek meg a pólómon, mégiscsak látszott, hogy csináltam valamit. A seggcsontomon viszont nyomatékosan éreztem, hogy egyhelyben ültem háromnegyed órát, ide ugye nem hozhatok speckó nyerget, mint a saját bringámon. De a kerékpár nem ér semmit, szóval kénytelen leszek legközelebb az ellipszisre felmenni, ha némi zsiradékot is akarok égetni. Aztán leslattyogtan egy emeletet a gyúrós részlegre, lehetett választani súlyok, meg pizzatészta között. Túl tematikus akartam lenni kezdetben, de igazából volt időm minden testrészemet megmozgatni (mert ugye az a legjobb, ha egyszerre fáj minden, minek húzzuk el, ha lehet egyből is), a heti két edzés mellett meg tök felesleges tematikusnak lenni, ha ezt sem bírom, akkor nyugodtan le lehet buzizni. Majd szólok, ha már félisten vagyok.

Ti is halljátok a Rocky edzős jeleneteinek a zenéjét? Ja, én se, csak kérdeztem. De ha mégis, akkor forduljatok orvoshoz, mert 82,5%-ban  biztos vagyok abban, hogy ez nem normális. Kivéve, ha hangszóróból szól. Erre nagyon figyeljetek, mert nagyon hamar indokolatlanul gumiszobában találhatjátok magatokat, ha elsiklotok a részletek felett, utána meg már lehet magyarázkodni, az már a teljes szellemi leépülés biztos jeleinek egyike lesz és csak még mélyebbre ásod magad.

Holnap lesz az első konditerem napom, mindent beszereztem, már csak a sérv hiányzik. Tegnap váltottam ki a bérletemet (egy teljesen lehangoló fehér plasztik kártya, feliratok nélkül), meg összeismerkedtem a rakéta tudósokkal a recepción. Mivel azon kérdésre, hogy jártam-e már ott valaha nemleges volt a válaszom, így egy rövid elektronikus regisztrációt kellett megejtenem, ami nagyjából 2 percet vett igénybe. Ezen 120 másodperc alatt vagy időhurokba keveredtem, vagy volt egy nagyon gyors Men in black szembe villantós jelenet a hátam mögött, amit nem vettem észre, mert amint végeztem a kötelező protokollal, a második kérdés az volt, hogy tudom-e mi merre van az épületben. Azóta gondolkodom, hogy milyen lehetőség van arra, hogy úgy ismerjem a teljes 3 emeletes komplexum felépítését, hogy még soha nem jártam ott. Lehet ez valami reinkarnációs edzőterem, így az előző életemből emlékezhetnék erre-arra, és minden bizonnyal ezért fehér a bérletem, mert én még tök új vagyok (érezni rajtam a gyárszagot is) és csak most kezdem el gyűjteni a karmapontokat, amik proteinturmixra, meg izomtrikóra beválthatóak, esetleg indokolatlan dicséretekre, hogy milyen jó formában vagyok és hogy ugye fogytam, mióta legutóbb láttak.

Itthon tolom a gyógytornát is becsülettel minden nap, amivel figyelemre méltó részeredményeket sikerült máris elérnem. Olyan masszív izomláz van a combomban, meg a forgómnál tőle, hogy tökre elnyomja a térdfájdalmaimat. Nem mondom félmegoldásnak jó ez is, de hosszútávon azért bízom benne visszaáll minden a normális kerékvágásba. Már annyira művészien mozgok attól, hogy baromira oda kell figyelni, hogy szabályosan végezd a gyakorlatokat, különben nem ér semmit, hogy lassan a balett-társulatba is beadhatom a jelentkezésemet, a spitzem máris fényévekkel jobb, mint 3 nappal ezelőtt. Úgyhogy, ha a bankszakma befuccsol, lehet visszamenni a balettbe ugrálni.

Ma átestem életem első gyógytornáján. Na nem keresztben hanyatt, csak úgy simán. Tudom, senkit nem érdekel a lábam hogyléte, úgyhogy rögtön essünk is túl a súlyponti részen az elején, hogy akit nem muszáj, ne tartsak fel. Szóval igen, elhívtam randira a gyógytornászt és igen, nemet mondott, ahogy arra mindannyian számítottunk (és most sem hányta össze semmit idegességemben, kva jó vagyok), úgyhogy lassan el kell gondolkodnom egy kosár nagykereskedés megnyitásán, bár ennyi bukta mellett egy pékség sem lenne hülyeség. A szörnyű, hogy még normál alakban sem tudom felírni a sikerrátámat (pedig ez jellemzően egy marha kicsi számot takar), mert ugye ahhoz legalább egy pozitív visszajelzés szükségeltetne, úgyhogy egyelőre konvergálok a nullához. Na de a lényeg.

A hidegre való tekintettel egy kicsit felgyorsult a vesém működése, így mosdótól mosdóig közlekedek, pedig nem is iszok többet, mint általában. Mire megérkeztem a helyszínre meg is jött a kedvem, de már mindjárt én következtem és a kanapé, amibe belesüppedtem, sem az a fajta, ami csak úgy kilök magából, még akkor sem, ha dolgod lenne, úgyhogy a hadművelet bizonytalan időre elhalasztásra került. Felmentünk a terápiás szekcióba, hogy átvegyem a vadi új, annyira jól összeállított színkombinációs edzős szettemet, de sajnos az öltözőre várni kellett, egy csaj éppen cihelődött, pedig simán megfértünk volna egymás mellett, de ő nem volt ennyire nyitott szellemiségű, nekem ugye meg csak addig nagy a pofám, amíg helyzet nem adódik. A falban persze egy nagyon vékony csövön csöpögött a víz, ami sokat nem lendített a kialakult folyósítási helyzeten, de ettől még volt lejjebb is. A masszőrágy mellett, minden bizonnyal terápiás, zenhagulatos, megfelelő csakraáramlás célzattal volt egy román nagy akvárium Duna tévés halakkal. Sokat nem segített hogy a fülem mellett bugyborékoltak, de csak nem fogom már egy csinos lány előtt összepisálni magam, ennél én sokkal egyszerűbben is meg tudom magam alázni, csak el kell hívni randira ugye. Némi kínzás után, ami nem örömközpont nyomkodásban manifesztálódott (és ugyebár a boldog befejezés is elmaradt az összes értelemben), hamar kiderült, hogy össze vannak zsugorodva bizonyos izomkötegek, amiben annyi a pozitívum, hogy legalább van minek összezsugorodnia, úgyhogy nem kell beszólni, nekem legalább az izmaimmal van gondom, le lehet szisszenni a témáról!

Miután 10 perc alatt már sokadjára erősítettem meg, hogy igen, az fáj, mint az állat, nekiálltunk a feladatoknak. Erősítettünk, meg nyújtottunk, labdákkal, hengerekkel, meg jógahevederrel (ilyen is van, beszarsz), arccal előre, hátra, még hármat, még ötöt (az előbb csak háromról volt szó!!!), na még egyet, ráfeszít, ellentart, kifúj, ellazít, úgyhogy a végére már nem volt őszinte a mosolyom. A kérdésre, hogy milyen gyakran kéne ezt csinálnom, egy könnyed nevetés volt a reakció (nagyon helyes a nevetése amúgy), szóval megállapodtunk abban, hogy tekintettel arra, hogy a napom jelentős részét vagy munkával, vagy alvással töltöm, az összes fennmaradó időt erre kellene fordítani, ha jót akarok magamnak. Ezen ne múljon, ha már a randi nem jött össze, legalább a lábam helyre jöhetne.

Véget ért az NFL szezon, úgyhogy mostantól heti két alkalmat is biztosítok mindenki számára, hogy ne olvassa a blogomat, valljátok be, tavaly szeptember óta ezt várta mindenki. Meg a hétvégét.

Az elmúlt egy hétben sok víz lefolyt a budi lehúzásakor (a Dunás szöveg már olyan snassz). Szóval arra jutottam, hogy idén még nem veszek lakást, mert amúgy is imádok kidobni az ablakon évi egymillát, szerintem ha lesz is egyszer saját lakásom, akkor is elégetek egy kis köteg húszezrest viking szertartás szerint leúsztatva a Dunán, csak hogy ne legyen olyan éles váltás. Annyira az egekben van a pöcegödrök ára is (hogy a mobilvécékről ne is beszéljek), hogy csak azért nem akarok saját trágyadombot magamnak, hogy valamikor a futamidő felénél (azaz 15 év múlva) verjem a fejemet a falba, amiről amúgy is pereg a vakolat, hogy inkább valami hasznosabba fektettem volna a nemlétező tőkémet. Pedig most az épületben eladó egy 139 m2-es öröklakás a másodikon, potom 72,5 millióért. Már majdnem megvettem, mert kár lenne egy ilyen remek lehetőséget kihagyni, de aztán volt rá 70 millió hiányzó okom, hogy miért is nem vágok bele életem üzletébe. Azért még fontolgatom, hogy komoly vevőnek öltözök és felmegyek hümmögni, meg fikázni mindent, és amikor már sikerült lealkudnom 50 millióra a vételárat, akkor közlöm, hogy a feléből még mennyit tudna engedni, mert amúgy fizetésből élek és mégis mi a f@szt gondolt, amikor azt hitte, hogy valaki kicsenget 70 millát egy nyamvadt lakásért.

De így legalább tudom a dellát tolni a lábam gyógykezelésébe, de lassan kezdem azt hinni, hogy még egy szelet Snickers is nagyobb valószínűséggel hozná helyre a térdemet, mint a mostani próbálkozások. A villámló botos joyride-ot felfüggesztettük, mert kb annyit ért, mint golyó ellen az integetés, úgyhogy hétfőn részt veszek életem első gyógytornáján. Itt már ugye nem talpig bankos rabszolgának leszek öltözve, bár nem kérdeztem meg, hogy kell-e vinni játszós ruhát, de még a középiskolai emlékeimben úgy él, hogy a tornaóra nem az a kifejezetten garbós-farmeros időtöltés volt, úgyhogy csak bedobok a hátizsákba egy egyrészes lányka tornadresszt, de abból is a zsinórtangás változatot, amit Borat is viselt, csak hogy tuti én legyek a latinlover. Ha meg ez sem válik be (mármint a kezelés, nem a szerelés), akkor megtanulok ezzel a fogyatékosságommal is együtt élni, úgyis van már éppen elég, a lista meg még távolról sincs laminálva és hogy legalább egy rövid időre máshol fájjon (önérzet, önbizalom, a tököm?), megpróbálok tök hülyét csinálni magamból és elhívom randira a gyógytornászt. Legalább a lehetőségét adjuk meg annak, hogy valami előnyöm származik ebből az egészből.

Csak normál alakban felírható távolság választ el a görög istenné válás rögös útjára lépéstől, hogy beiratkozzak végre a konditerembe. Mindig elkezdeni a legnehezebb és ugye nem tett jót a lelkesedésemnek, hogy a múlt héten két nap fosás után átadtam a történelemnek az ünnepi súlyfelesleget, minek ide edzés. Megfordult a fejemben, hogy tartósan is lehet némi kalici vírussal figyelemre méltó eredményeket elérni, de több ponton is megtorpedózták a bányában, hogy egész nap egy mobilvécén ücsörögjek a gépnél, itthon meg ugye hidegebb van a klotyóban, mint szabad levegőn.

Így első és legfontosabb lépésként összeállítottam "A tracklistet". Közel 20 órányi zenét sikerült összepakolnom. Mondhatnátok, hogy ugyan minek, hiszen még szilveszterkor is maximum 18 órát vagyok egyhuzamban talpon, de ki tudja...egyszer nagyon belelendülök a szobabiciklizésbe, meg sem állok, amíg el nem érek a falon lévő tükrökig. Hogy kellően megalapozzam a hangulatot, már két napja csak ezeket a számokat hallgatom, már érzem is, hogy ég a zsír (de az is lehet, hogy csak nem zártam el a tüzet a bundáskenyeres serpenyő alatt). Már a második lépésen is túl vagyok, aminek keretében edzőtáskát (az nagyon fontos, így mindenki láthatja, hogy hova is megyek), három karcsúsított pólót (ami még annyira nem indokolt, de így szembetűnőbb lesz a változás, 10-15 alkalom és simán elérem az előtte állapotot) és két nagyon herzig gatyát újítottam be. Hazafele persze eszembe jutott, hogy egy türcsi, egy kulacs, meg egy jó vastag befőttesgumi sem ártott volna, esetleg gumipók, amivel a fejemhez tudom majd erősíteni a szemüvegem annyira, hogy ne kelljen féltizedmásodpercenként a lecsúszó pápaszemet Vágó Istvánosan feltologatni a második csepp izzadságnál. Mert ugye fennáll a veszélye annak, ha szemüveg nélkül megyek, hogy maradandó károkat okozok magamban helytelen eszközhasználat miatt, pedig ott volt a figyelmeztetés, bameg (a türcsi is jó erre, vagy a vérzésre tudok nyomókötést applikálni, vagy a könnyeimet tudom nagyon gyorsan letörölni vele), esetleg ne vegyem észre életem szerelmét, ha szembejön, vagy indokolatlanul csúnya lányt szólítok meg, de mivel erősebb nálam, nem merek szakítani soha. Addig is mindenki csináljon négyütemű fekvőtámaszokat, lehetőség szerint dubstep, vagy techno-pop remixek ütemére! Egészségünkre! Teszed le a felespoharat! Állandóan csak a piáláson jár az eszetek.

A gyógytornászommal elértük a kettes szintet. Nem kell aggódni, ez csak a mai fiatalok párkapcsolati mátrixában jelenti a seggből-szájba állapotot, mi csak magasabbra tekertük az istennyilát a villámló botban, ha már ennyit fizetek, legalább fájjon rendesen. Pedig olyan jól kezdődött minden, már az első alkalommal lekerült rólam a nadrág (most se voltam sokáig pantallóban), de valahogy mindig kezelés a vége. Csinos lány, babaolaj, legalább az egyik fél alulöltözött, innen már csak egy ugrás lenne a Sugár, de inkább a térdemmel foglalkozunk, mert csak jobb lenne, ha helyre jönne a lábam. Majd a végén bedobom, hogy legközelebb levehetné ő a nadrágját a változatosság kedvéért (úgyse fogok ilyet mondani).

Végre megérkezett a csodaszer is, ami gyógyítja a halált is, kár hogy a pornak vakolat íze van még forró vízzel felengedve is, ellenben az illata egy az egyben kakaó, úgyhogy illatra egy 4 éves óvodás szintjén tolom magamba reggel a bedekót a bányában, miközben az ízlelőbimbóim az ellen küzdenek, hogy hányásreflexet váltsanak ki az agyalapi mirigyemben. Furán is néznek rám a konyhában. 80%-ban gondolom ez is hittel működik, még az is lehet, hogy tényleg vakolat van benne, de leszarom, ki van fizetve, felőlem szárított orrszarvúhere is lehetne. Az 5 alkalmas bérletért is ki van csengetve a della, úgyhogy felőlem volt KGB-s tisztekből átképzett masszőrök is vallathatnának, én kérem a következő hétre is az időpontot, nehogy kárba vesszen a pénz, legalább körömvágásra nem kell energiát fordítanom, kitépkedik egyesével, de úgysem fogok bevallani semmit.

A hét elején azért még izgalmas volt, hogy hogyan is fogok kezelésre menni, mert mire nagy nehezen sikerült az orrból történő nyirokkiválasztásai folyamatot (értsd folyt a taknyom) normalizálni, addigra benyaltam egy kellemes tisztító kúra vírust, így igazából kimeneti nyílást váltva kezdődött minden elölről. Nem mondom, sikerült végső soron leadnom két nap alatt a teljes ünnepi felesleget (pipa), de háztartási kekszen, főtt krumplin, meg széntablettán élni nem a világ legegészségesebb fitnesz programja. Kellemetlen lett volna, ha még ma is kartávolságon belül kellett volna lennem egy tetszőleges WC-hez, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb BKV járaton ilyen nincs, de bemákoltam és gyors lefutású volt, ma már csülök babbal, persze kenyér nélkül, mert úgy hizlal. Bajban lettem volna, amikor rám kapcsolják az áramot, stimulálva a záróizmokat, aztán győzz magyarázkodni, hogy utoljára ilyen 5 hónaposan fordult elő veled, innen meg marha nehéz bárkivel is mélyenszántó, tartós kapcsolatot kialakítani. De lett volna miről írni a blogon.