Maradjunk annyiban, hogy nem volt döccenőmentes az első idei testedzés. Arra persze számítani lehetett, hogy nulla mozgás után 90 perc aktív testmozgás nem fog elmúlni izomláz nélkül, na de valahogy idáig is el kellett jutni.
Az úgy kezdődött, hogy még kristály tisztán emlékeztem arra, hogy balra van a férfi öltöző, ráadásul ez nem a másik balra, vagy rendezői változat, hanem a sima, úgyhogy hála az égnek nem a női öltözőben kezdtem el gatyára vetkőzni. Az öltöző szekrények ultramodern NASA technológiát képviselve a belépőkártyával zárhatóak, így még ha sikerül is észrevétlenül átlimbóznod a beléptető kapu alatt, vagy egy nagyon látványos tigrisbukfenccel átrambóznod a komplett portaszolgálat megdöbbent alkalmazottai szeme láttára, még akkor sem tudod a cuccaidat bezárni, mert se görbölő, se egy nyamvadt kulcslyuk nincs a szekrényeken. Nekem nagyjából 200 szekrény közül sikerült egyből azt az egyet megtalálni, ami nem működött. Persze nem tudtam, hogy szar, csak nekiálltam szerencsétlenkedni, mert ugye az egészséges táplálkozástól kezdve, az összes spinning órán keresztül, az aranyér hatékony kezeléséig minden f@szság ki van plakátolva, de egy nyamvadt sematikus ábrát nem tudtak kirakni a szekrények működési elvéről az olyan egysejtűeknek, mint én. Hogy még jobban összezavarjanak pirosan, zölden és kéken is tud villogni az a szar, de sehol egy színkód tábla, hogy most akkor sikeresen aktiváltam a nukleáris interkontinentális rakétákat és kilövésre készen várják, hogy valakivel együtt fordítsam el a kulcsokat (aminek ugye nincs lyuka sehol), vagy csak simán szar az egész rendszer, nem érted, hogy szar, menj már egy másikhoz! Mivel nem vagyok az a roppant büszke férfi, aki nem kér segítséget és inkább egyedül hal meg, méltóságát megőrizve, így megszólítottam az első szembejövő embert. Hiba volt! Sikerült megtalálnom az egyetlen délnyugat vietnámi fiatalembert az egész épületben, aki rokonaival ellentétben nem Magyarországon született, hanem tényleg a rizsföldekről jött, így a magyart már nem volt kedve megtanulni, a vietnámi után mondjuk nem is csodálom. Úgyhogy az első mondat után csak néztünk egymásra, mint Noé, meg a harmadik teve, de aztán villámgyorsan átálltam az agyam angolra és hála az égnek nem a némettel kevert angolra, úgyhogy 3 perc újabb szerencsétlenkedés után megvolt a megfejtés: mivel a rossz szekrény továbbra is lockolta a kártyámat, így más szekrényt már nem is engedett használni, szóval megint pittyegtetni kellett a hibás záron (mondjuk ezt is ki lehetne tapétázni) és így már más szekrényt tudtam zárni vele, ami működőképes volt (azaz az összes többit). Ha reggel nincs ott senki, valószínű még most zöld-piros-kéket játszok a teljes idegösszeomlás szélén.
Végül sikerült 90 percet edzéssel is tölteni. 45 percet tekertem (nem spanglit, kerékpárt), de elég fiktív adatokat produkált, mert a 30 km megtett távot erős túlzásnak érzem, bár lehet, hogy valami bazi nagy, képzeletbeli lejtőn mentem végig hátszéllel, de arra pont elég volt, hogy nem filmes izzadságfoltok jelenjenek meg a pólómon, mégiscsak látszott, hogy csináltam valamit. A seggcsontomon viszont nyomatékosan éreztem, hogy egyhelyben ültem háromnegyed órát, ide ugye nem hozhatok speckó nyerget, mint a saját bringámon. De a kerékpár nem ér semmit, szóval kénytelen leszek legközelebb az ellipszisre felmenni, ha némi zsiradékot is akarok égetni. Aztán leslattyogtan egy emeletet a gyúrós részlegre, lehetett választani súlyok, meg pizzatészta között. Túl tematikus akartam lenni kezdetben, de igazából volt időm minden testrészemet megmozgatni (mert ugye az a legjobb, ha egyszerre fáj minden, minek húzzuk el, ha lehet egyből is), a heti két edzés mellett meg tök felesleges tematikusnak lenni, ha ezt sem bírom, akkor nyugodtan le lehet buzizni. Majd szólok, ha már félisten vagyok.
