Ott hagytuk el a fő csapásvonalat, hogy sikeresen lengyel talajt fogtunk, szóval valahogy be kellett keveredni a belvárosba, mert mily meglepő, de itt sem a központi vasútállomás mellett van a reptér. Ezek a lengyelek nem sz@rral fociznak, ha tömegközlekedésről van szó! A helyi BKV (ejtsd ZTM) olyan szinten kidolgozott struktúrával rendelkezik, hogy csak azért nem szartam magam alá, mert már mindent kihánytam a gépen. Az egy dolog, hogy minden nyamvadt buszmegállóban van jegyautomata, ami nemhogy elfogadja a papírpénzt, de még bankkártyával és paypassal is lehet fizetni, de hogy ugyan ez a készülék a buszok 80%-án is megtalálható, az már félelmetes. Gondolom nálunk is volt ilyen, de az első nap után előjöttek a buckalakók és leszereltek mindent, amit aztán leadtak a MÉH-ben. És nem ám pesti jegyet ad, amit aztán olvashatatlanságig rommá lyukasztgathatsz, hanem mágnescsíkos jegyet kapsz, amit az ellenőr is csak lehúz a kézi terminálján, aztán már lehet magyarázni a bizonyítványod, a színkód elárulja, hogy blicceltél, vagy sem. Digitális kijelzőkön futnak az infók, mutatják a nyomvonalat, a megálló nevét, hogy a busz éppen hol tart, mennyi idő múlva érkezel a célodhoz és hogy mindeközben milyen keresztutcákat és főútvonalakt érintetek, szóval csak és kizárólag azért fogsz végérvényesen eltévedni, mert - most kapaszkodj meg a bugyidban - MINDEN lengyelül van kiírva. És a lengyelek nem az egyszerűség jegyében dolgozták ki a nyelvtani szabályaikat, meg merem kockáztatni, hogy egy nagyon durva delírium után állították össze az alapcsomagot. Az "sz" "s"-nek ejtendő, az "s" "sz"-nek (itt már érezzük a felesleges menőzést), a helyi szerencsekerékben meg évek óta senki nem vett magánhangzót és le merem fogadni a betűtészta levesben sincs sok. Felesleges, nem sokat használnak. Ellenben sok a "zs" a nyelvben, amiből helyből 4 féle is van és akkor az ejtéskönnyítő, szó eleji, néma "dzs"-ről még nem is szóltam. A magyar szemészeteken látható olvasótáblákon lengyel best seller könyvcímek vannak, csak össze kellene olvasni, mi meg nekiállunk betűzni.
A hetet a fokozatosság jegyében építettük fel, így kezdetben csak olyan helyekre mentünk, ahol még megértik az angolt (még a miénket is, mert ugye abban sem vagyunk a legerősebbek), mi meg még a helyi személyzet egyszuszra elmondott 8 lengyel mondata után közbe tudunk vágni, hogy nie mówię po polsku és akkor kezdhettük az ismerkedést elölről, angolul. Zsú ugyan erős lengyelben, de Russ-szal csak 4-5 mondatot tudtunk nagy magabiztossággal rossz élethelyzetben használni, amik között nem szerepel a "felajánlom az útitársam fejét, ha engem cserébe futni hagynak", de 2 napig még a köszönés is komoly gondokat okozott, szóval nem ártott az alapokkal kezdeni. A lengyel konyha sokban emlékeztet a magyarra, de nem annyira zsíralapú és a köretet csak jelzésértékkel viszik fel a tányérra, olykor kiderül, hogy csak minta, nincs is ott semmi. Egyszer sem sikerült éhen maradnunk, olyan embertelen adagokat adnak, hogy egy napig csak sóhajtozol: megküzdöttünk fél kacsákkal (a söcsa krumlával fantázianevet kapta tőlünk - sör, kacsa, krumpli, alma kombóból és egész lengyeles a hangzása is), piroggal, oldalassal, laposhallal, tengeri herkentyűkkel, flaczkival (pacalleves) és zsurekkel (kovászos leves minden földi jóval megtömve), ami nélkül lehet élni, de nem érdemes és mindezt nem arany áron, ráadásul az angoltudás csökkenésével az árak is dinamikusan hanyatlásnak indultak, úgyhogy egyre többet zabáltunk egyre kevesebbért. Ha meg éppen nem étteremben költöttük a valutánkat, akkor a helyi CBA-ba, a Zsabka (jelentése béka) nevű kiskereskedelmi egységbe mentünk bevásárolni, ahol az első alkalom után már a jeges rémület ült ki az eladók arcára, amikor megláttak minket, hogy megint itt vannak a hülye külföldiek, csak hozzám ne szóljanak, inkább megpróbálok úgy tenni, mint, aki nem érti mit mondanak...és tényleg.
Persze mindezt ellensúlyozandó lejártuk a lábunkat városnézés címszó alatt, úgyhogy most már bizton állíthatom, hogy földig ér a tököm. Varsó nagy. De nem úgy simán nagy, hanem emberesen nagy. Főleg gyalog. Még ZTM-mel 15-20 perc alatt ott vagy nagyjából mindenhol, de gyalog ez helyből 1-1,5 óra. Ezt főleg akkor vettük észre, amikor Zsú megpróbált minket meggyőzni, hogy csak 20 perc sétára lakik, de még két óra múlva sem voltunk otthon. A lengyelek mindent egy kicsit nagyobbra építettek: az utak szélesebbek, a lépcsőházak tágasabbak és minden harmadik sarkon van egy százhektáros park. 3 dolgot importálnak Magyarországról: parkokat, epret (amit minden sarkon kis fakosarakban vesztegetnek 4 zlotyiért (kb 300 Ft) és 1 dl sört dobozonként. Mert náluk 5-6 dl-es sörök vannak, tehát felgöngyölítettük a hazai Soproni 4 dl-es rejtélyt is, jöhet a következő feladvány. Amit lehetett végigjártunk, talán csak a metrót nem tekintettük meg, de gondolom az olyan, mint a magyar, csak nem gyullad ki és nem füstöl. A fényképes bizonyítékokra alapozó élménytúra bejegyzés a közeljövőben várható, de egy pár posztot még sajnos addig olvasnotok kell a kalandjainkról.
