A 3. napon már voltak gondok a felkeléssel. Maradjunk annyiban, ha a varsói felkelés is hasonló intenzitású lett volna, akkor a mai napig német megszállás alatt lenne a város. Asszem valamikor fél 11 körül tértem magamhoz, miután hallottam, hogy valaki már zuhanyozik, így feltételeztem elindult a mai nap is, érdemes kikelni az ágyból. A tények azonban arról tanúskodtak, hogy velem együtt ketten voltunk talpon, a többiekre még várni kellett. Tartottunk egy rögtönzött listafrissítést a "mit kell még venni a boltban?" témakörben majd önként jelentkezők hiányában ismét én meg Russ pattantunk nyeregbe. Aznap volt a kertisütés est, úgyhogy még faszénért is ki kellett bumlizni a benzinkútig, ami természetesen minden útvonalon kívül esik. A boltba nagy naívan indultunk el, hogy úgyis minden nyitva van szombati nyitvatartás szerint. Ami igaz is volt, a gond ott kezdődött, hogy 1-kor zárnak szombaton, mi meg 15 perccel zárás előtt estünk be. Az alapvető élelmiszereket a helyi lakosok (vagy legalábbis azok, akik tisztában voltak a helyi időzóna sajátosságaival) már felvásárolták, a hűtőt úgy kellett külön miattunk újranyitni, mert az összes húst már elpakolták. Éppen nem lett meg minden, amire szükség lett volna, de a nagyja rendelkezésre állt, szóval gond egy szál se, a hiányzó tételeket meg az útbaeső kisboltokban szereztük be. Kifelé menet már éppen készültek lelőni a fotocellát, hogy több barom már ne jöjjön be (természetesen ekkor gurult be még egy "most jöttem le a fővárosból nyaralni" lúzer, hogy nagybevásárlást tartson), és lévén, hogy már csak a személyzet tartózkodott az épületben lazán elüvöltötte magát az ajtónálló, hogy "van még benn valaki?". Sajátos módja a munkahelyen belüli kommunikációnak, mifelénk ilyesmiket emailen szoktak körbeküldeni, de el kell ismernem sokkal gyorsabb és hatékonyabb ez a változat, tekintve a gyors reakcióidőt.

Rögtönzött ebéd, főtt virsli, meg maradékevészet. Megnéztük az időmérőt, aztán szépen be is tunyult mindenki, de hát a strandra még mindenképpen ki kell menni alapon Russt nem hagyták elaludni, szóval 4 óra után ismételten összeszedtük magunkat. A bejáratnál már nem néztünk hülyén egymásra a fülkés bácsival, gyorsan megváltottuk a "teljesárú" jegyeket. Abban a szent pillanatban, ahogy kiadták az utolsó jegyet is beborult az ég és a hátralévő időben már nem is láttuk a napot. (azért erre számítottunk, hiszen köztudott, ha mi grillezni készülünk soha nem látott monszunidőszak köszönt be) Persze ettől függetlenül azért megvolt a kötelező menjünk be a vízbe, csak így sokkal mókásabb volt, mint előző nap. Ha már a nap sem süt, a vizet is sokkal hidegebbnek érzi az ember, minden szempontból. Én hamar meg is untam a rögtönzött hibernálási kísérletet, de most a parton sem volt olyan mókás, mert inkább rámfagyott minden, semmint hogy száradtam volna. Russ meg Kati olimpiásat játszott és bent maradtak úszni (nem sok embert láttam még eddig szabadstrandon úszni, mindenki csak dögleni, ázni, vagy szerencsétlenkedni megy ki), mi hárman meg megvitattuk az élet nagy dolgait a parton. Azon kaptuk magunkat, hogy már alig vannak körülöttünk, amit csak egyet jelenthetett: közeledik a vacsoraidő.

Visszaérve Russ nekiesett parazsat összedobni a grillezéshez. A tavalyi óta komoly szintlépésen ment át a főszakácsunk. Köszönhető annak, hogy idén először elolvasta a gyújtófolyadék használati útmutatóját, amin meglepő módon értelmes dolgok vannak. Az eddigi gyakorlat szerint simán ráöntöttük a cuccot a szénre, begyújtottuk, volt is karácsony, mint augusztus 20.-án (ha élhetek ilyen képzavarral), mindenki jót mulatott az égig érő lángnyelveken, aztán miután a cucc elégett a felszínen szidtuk az egészet, hogy a faszért nem gyullad be a szén. A trükk egyszerű...meg kell várni, amíg a szén felszívja a naftát és csak aztán meggyújtani. Zseniális...a legegyszerűbb megoldásra nem gondolunk soha, mint Copperfield trükkjeinél is. A másik fejlődést a hússütési technikában értük el (komolyan mondom olyan ez, mint a konstruktőrök a forma 1-ben...valamit mindig találunk, amitől ha nem is gyorsabbak, de jobbak leszünk) Idén már nem a rácson került közvetlen megsütésre a sütnivaló, hanem kis fóliatálcákon, amik több szempontból is hasznosnak bizonyultak: 1. nem folyik le a felesleges zsiradék a szénre fellobbantva ezzel a lángot, hogy a húsból is szenet csináljon, így ezt a természetes szénképződési folyamatot idén kiiktattuk 2. Az így megtakarított zsírban sokkal jobb ízűre sikerültek a kaják, amik annyira fogytak, hogy inkább körbeültük a placcot és folyamatosan ettük, ami elkészült. A sör diszkréten fogyott, de erőlelátóan már nem készítettük ki magunkat, hiszen egy újabb, hajnal 5i-g tartó póker és rikiki party vette kezdetét. A rikiki ízére mindenki rákapott és már egy sokkal szorosabb csata alakult ki a végjátékra, a póker pedig az előző (vagy éppen aznapi, kinek mikor kezdődik új nap) nap színvonalát hozta legalább annyi röhögéssel és all in-nel, ha nem többel.

Az utolsó nap igen csak lightosra sikerült, mindenkin meglátszott, hogy nem kifejezetten pihente ki magát az előző napokban, így már csak egy déli kelés, egy gyors ebéd és a F1 fért bele a programba és már indulnunk kellett a buszokhoz. A csapat nagy része Pestre ment vissza szóval a visszaútun már egyedül (na jó meg azzal a 50 emberrel, aki még a buszon volt) ütöttem el a 3 órás hullámvasutat. Remélhetőleg jövőre nagyobb létszámban képviselteti magát a régi banda (újak is jöhetnek nyugodtan, de ezt a házigazdával egyeztessétek én csak a lekesítő ember vagyok) és remélem, hogy ez a néhány bejegyzés meg is hozta mindehhez a kedvet.

Ja és persze néhány újabb kép: