Másnap véget ért prágai látogatásunk, úgyhogy feltettük a seggünket a vonatra (oké valakinek feneke van, kinek nem inge ne vegye magára, mert lopásért lecsukják), de immár eggyel megfogyatkozott a keménymag, hiszen Russ már nem jött velünk tovább, hogy Zsuékról ne is beszéljünk, mivel ők egy jóval KGST-sebb vonalat követve Varsó felé vették irányt.

Azért érezhető, és látható volt, hogy nem a MÁV-val közlekedünk. Hasított bőrülés itt is volt az első osztályon, csak nem úgy kell tagolni, mint Magyarországon (csak hogy jobban megvilágítsam: autó eladáskor nem mindegy, hogy törtfehér Suzuki, vagy tört fehér Suzuki eladó...pedig csak egy szóköz az egész). És van hely: nem ám 8-an nyomorgunk egy fülkében hanem kényelmesen hatan, persze a köcsög osztrákok ugyanúgy szétpakolnak és az üléseken tartják a csomagjukat, nehogy már más is le tudjon ülni...hiába, minden nem lehet tökéletes.

A látkép a diákszállótól, ahol csöveltünk egy éjszakát. Mily meglepő igaz? Hidak, vár, hegy, meg egy folyó...ismerős valahonnan? Csak a véletlen műve lehet.

Na azért itt már nem volt olyan gatyarohasztó meleg, mint Prágában, előkerült a hosszú gatya, de egyenlőre (hangsúlyozottan egyenlőre) ideális turistaidő volt ránk.

Itt már vagy nem volt külön neve mindennek, vagy már marhára nem emléxek rájuk...hiába öregszem. Igazából ez egy nem túl grandiózus híd, ellenben egész a túloldalig ért, így a célnak bőven megfelelt.

Kulturális különkiadás, Mozart szülőháza: teljes életnagyságban, fényképen, tömörítve. Be is lehetett menni, de mi csak a földszinti kukatárolót és a mellettük elhelyezett információs táblát és térképet tekintettük meg, mivel a táblán feltüntetett 10 eurós beugró láttán úgy ítéltük meg, hogy igazából annyira nem is vagyunk kíváncsiak arra, hogy Frau Mozart hol is vajúdta a világra azt a zsenit, akiről napjainkban minden második utcát/teret/épületet nevezték el. (na ez egy szép barokkos körmondat lett, csak, hogy tisztelegjünk Mozart emléke előtt...érted?, barokk...höhö)

Na ez egy az egyben szegedi dómtér. Ugyan úgy ott az épület, előtte mobil lelátó, biztos iszonyatos művészi előadások zajlanak itt, amikor éppen nem kihalt minden, mint egy nukleáris csapás után. (biztos mindenki Prágában volt).

Mielőtt bárki megijedne: nem egy öngyilkosjelöltet sikerült megörökítenünk, az csak egy szobor. De első blikkre nagyon be lehet ám szopni. Erre is alig lézengett valaki, az öregek nyomták a sakkot a placcon, meg egy páran elalibiztek körülöttük (biztos a helyi statiszták).

Asszem Neptun álldogál megkövülten a szökőkút végében: már a nyugdíjas éveit töltheti gondolom, ha a tengerek után már csak egy szökőkútnyi vizet mertek rábízni.

A teljes európai körutat figyelembe véve két díjat is besöpört ez a kút: vitathatatlanul a legnagyobb, amit láttunk és ugyan ilyen magabiztossággal állíthatom, hogy a legrondább is. Messziről még azt hinné az ember, hogy egészen dekoratív, de hogy eloszlassak minden kétséget...

Szegény lónak mindenéből jön a cucc. Most miért? Beteg? Az egy dolog, hogy egy szökőkút, na de miért pont lóból? Jó hogy nem hugyozva tolta ki a vizet magából. Még, ha valami kis mellékutcában lett volna, de nem, a főtéren (vagy valami hasonló helyen, mert szemben volt egy Mozart szobor is. Bár az minden sarkon volt)

A helyi kuláknegyed: hegyoldalba épített villák sora, formára nyírt platánfák, kilátás a folyóra, vagy a bányába, attól függ melyik oldalon nézel ki. Tiszta Rózsadomb, csak ez hegy.

Ha nehezen is, de csak találtunk egy kertet, ahol alakzatban voltak elhelyezve a virágok, meg a susnyások és volt egy szökőkút is a közepén...jesssz. Kicsit aggódtam, hogy ott nincs ilyen, de aztán nagy kő esett le a szívemről.

Kezd sötétedni: fázom, éhes vagyok, félek...haza akarok menni. Na de most komolyan: a sötétben minden sokkal jobban néz ki. A kivilágítás nagyon sokat tud lendíteni bármin, bár tény, hogy a fényártól függetlenül a nyóckerben kiverne a hideg veríték az éjszaka közepén. Véget ért az első délutánunk Salzburgban, de másnap még rengeteg minden várt ránk

Folyt. köv.