Egyéb irányú bokros teendőim miatt az utóbbi időben sajnos elmaradt a posztírás, így egy ásónyommal le vagyok maradva a nemlétező ütemtervtől, de csak, hogy mindenki megnyugodjon a nyári túrából már csak 2 bejegyzés van hátra. Engedve a tömeg nyomásának (hívjuk Editnek) a szokásoktól eltérően a hét közepén sort kerítek az utolsó előtti bejegyzésre.

Szóval "tegnap" inverz szénnéhegymásztuk magunkat, értsd lefele battyugtunk 3 órán keresztül (remélem ezt írtam az előző bejegyzésben is, különben csúnya ellentmondásba kerülök önmagammal, de mentségemre szóljon, hogy évek múlva már 6 órás medvetámadásokkal tarkított és Tom Krúz féle fél kézzel sziklafalon kapaszkodós történetként fogom előadni. Ehhez képest még egész közel állok a valós eseményekhez.

Mivel Editék voltak a programfelelősök, így másnap biciklitúra került beütemezésre (ha rajtam múlt volna az erkélyen üldögéltem volna végig egy karton Milka csokival és egy rekesz sörrel), ami határozottan nem tűnt elsőre jó ötletnek számomra, lévén a semmittevéshez szokott, puhány testem még nem tudta első körben feldolgozni az előző napi megerőltetéseket, de aztán egész jól alakult a nap.

Verőfényes napsütésre ébredtünk, ha jól figyelt az ember akár az ózonlyukat is kiszúrhatta, olyan tiszta volt az ég. Nosza irány a cangakölcsönző, félúton fejben összerakni németül azt a 2-3 mondatot, ami minimálisan szükséges ahhoz, hogy ne a türcsiket cseréljék a szobádban, hanem tényleg biciklit kapj. Annak ellenére, hogy nyelvtanilag helyes mondatokat sikerült kinyögnöm és még talán enyhe bajor tájszólásom is volt (egy a köztudat előtt ismeretlen nyelvterületről) a 2 bicikliből sikerült egy gyerekbicót rámvarrni. (mielőtt valaki nekiáll matekozni, hogy dehát 3-an voltunk, segítek: Edit megkapta Nóri Helló Kittys biciklijét: oké a cica nem volt rajta, de attól még rózsaszín volt). A lényeg, hogy menni kellett reklamálni, hogy kézcsók ekkora biciklin csak 6 éves és/vagy bóhocok szoktak tekerni, nekem tessék update felnőtt eszközt adni. Tény, ha activityztünk volna, akkor kicsúszok az időkeretből, de csak sikerült megoldani a krízist.

Felhívnám a figyelmet a rajtam lévő fehér trikóra. Mint utóbb kiderült végzetes hibát követtem el azzal, hogy aznap ezt vettem fel, de mivel a nyaralás vége felé jártunk, már limitált volt a tiszta ruhák száma.

Az első pihenő. Három fő oka is volt annak, hogy megálltunk:

1. le kellett fényképezni a kisvasutat, amire nem voltunk hajlandóak egy vagon pénzt kifizetni, inkább eljöttünk biciklitúrára. (elfogadható, valóságalappal rendelkező indok)

2. Szép idő volt, hát nézgelődtünk egy kicsit (relációanalízis szempontjából mindkét mondatrész igaz, de összefüggés nincs, nézelődni lehet menet közben is, de a megfejtés a 3. ok lesz)

3. Ezek a buzik olyan hullámosra tervezték a kerékpárutat, hogy már 100 méter után a taposástól úgy bedurran a nem létező vádlija az embernek, hogy a sortot már csak levágni lehet róla, simán nem tud kibújni belőle.

Azoknak, akik esetleg nem tudnak látás után tájékozódni: ott jön a vonat!

Megérkeztünk a szomszéd településre, első utunk a Sparba vezetett ásványvízutánpótlás kivitelezése céljából. Még nem vagyok fáradt.

A terv az volt, hogy körbekarikázunk a tó körül és hogy az milyen jó lesz. A gond ott kezdődött, hogy egyszerűen nem találtuk meg azt a csillagkaput, ami elvitt volna minket arra az útra, ahol ez kivitelezhető lett volna. Követtük a kerékpárutat, egyszercsak vége lett és helló - nem Kitty -  (már amúgy is fényévekre voltunk a tó vonalvezetésétől) kénytelenek voltunk visszafordulni. Lementünk a tó mellett, biztos oda tervezték az utat. Mentünk, mentünk és megint vége lett az útnak. Na itt már nem volt őszinte a mosolyom. Megint vissza a bázisra. Harmadik útvonal (mert ennyire szemetek, hogy több zsákutcába vezető útvonalat is kialakítottak) és ez nem ért egyszercsak véget...simán visszavezetett a kiinduló pontra. Beszarás. Pedig láttuk a tó túlpartján a bicikliseket, de a hadiösvényt többórás bolyongás után sem sikerült megtalálni, így maradt a távolbarévedés és a padon ücsörgés. És most van jelentősége, a trikónak. A bolyongás során sikerült csontig leégnem, így hiába vettem le este a fehér trikót, az még bizony hetekig rajtam volt.

Tóparton döglés, árnyékban hesszelés, a víz 5 centi hideg, termosztátos búvárruhában is csak az igazán kemények mernek bemenni. Szánsájn, bíccs, tücsök, köcsög.

Azért a látvány odabaszott. Kulturáltan visszatekertünk Pertisauba, leadtuk a vasparipákat (teszem hozzá el is lophattuk volna, mert még csak a nevünket sem kérdezték kölcsönzéskor, csak azt, hogy hol szálltunk meg és ugye akár kamuzhattunk volna is: így lehet 5 euróért biciklihez jutni) én pedig könnyeden felhelyeztem magamra egy fél flakon testápolót a felületi feszültség csökkentése érdekében.

Folyt. köv.