Egész hétre esőt mondtak mindenfelé, ezerszínű riasztásokkal, így egész héten nukleáris robbanásbiztos ernyővel mászkáltam, aminek eredményeként soha nem látott száraz idő vette kezdetét, legalábbis az itthonról elindulás és hazaérkezés között. Szerintem az összes kígyósi már azt nézi reggelente, hogy van-e nálam ernyő (nem ejtő), mert akkor nyugodtan felvehetik az NDK-s necctrikót, a vietnámi strandpapucsot lábtyűvel, meg valami agyonnyújtott szöszmöszsortot, hiszen aznap egészen biztos mindenki a szaunába fog menekülni egy kis enyhülés reményében, mert eső az nem lesz egy szem sem. Holnapra ezer fokot jósoltak, úgyhogy csak poénból nem viszek magammal semmit (a munkakedvemet például már évek óta tudom nélkülözni), gondolom az élelmesebbek erre való tekintettel elkezdik építeni a bárkát és gyűjteni az állatokból kettőt, de van egy rossz hírem: ennél sajnos jóval több állat van és, ha peches napod van, mindegyik a te agyadat fogja felbaszni.
A héten beindult a kettes fázis. Bár nem egészen emlékszem, hogy mi volt az első (talán a világ meghódítása, de a kihalás szélére sodródtak a hódok), de most megint ráfeküdtem a testedzésre, nincs pihenőnap, munka után mindig megyek feszkólevezetni. Így lehetőségem nyílt arra, hogy ezt a bejegyzést fagyizabálás közben tegyem, mert ennyi mozgás mellett már fizikai képtelenség súlyfelesleget összeszedni, szal végre élvezhetem egy kicsit a kevésbé egészséges dolgokat is (holnap heroinos napot tartok például, tegnap meg ragasztóztam, de megint csak az ujjaim összeapplikálásáig jutottam, de a várt piros, repülő krokodilos hallucináció elmaradt). Mostanság beálltam a 65-66 kilóra stabilan, úgyhogy már csak egy kis optikai tuning hiányzik, némi barnulás, ami egyenlőre nem tudom hogy lesz, tekintve, hogy a neontól nem barnulok a bányában, amúgy meg annyira nem szeretek a napon lenni, de ha valahogy minden összejön, akkor költözhetek is az Olimposzra (ami nem a citromleves üveg), aztán szólongathatnak a csinos joghurtzabáló hölgyek, sőt jutalomból meg is jelennék nekik (az már feltűnt valakinek, hogy mindent csak csinos és dekoratív emberek fogyasztanak a tévében, sörpocakos, izzadtságfoltos, szőrös hátú pasi például még soha nem ivott sört a tévé előtt vonalkódos gatyában...érthetetlen, pedig biztos megvan az a célcsoport is, akinek ez az ideál, bár ők vélhetően egy olyan mentálhigiéniás létesítményben tenghetik életüket, ahol tévé sincs).
Ja igen közérdekű felhívás: aki szereti az olyan fárasztó humort, amit mondjuk a Monty Python képvisel, az vasárnap 17:50-kor szegezze magát a Viasat3 elé, mert műsorra tűzik az 1979-es Pacák című filmet Steve Martinnal (olyan régi film, hogy még nem volt teljesen ősz a haja), amin a pihentebbek, mint én is, könnyesre röhögik magukat, akárhányszor is nézik meg. Csak hogy pozicionálni tudjátok, egy rövid párbeszéd a filmből:
Navin R. Johnson: Tudom, hogy ez az első randink, de nem lehetne, hogy amikor legközelebb szeretkezel a barátoddal, rám gondolj közben?
Marie: Nos, még nem szeretkeztem vele.
Navin R. Johnson: Nagy kár. Esetleg szeretkezhetnél velem, és közben gondolhatnál rá.
Marie: Ki tudja... talán szeretkezhetnél vele te, és közben gondolhatnál rám.
Navin R. Johnson: Mindenesetre valahogy szeretnék a részese lenni ennek.
