Ugye még mindenki emlékszik rá, hogy szombatra újabb garden party volt ütemezve? Jól sikerült, úgyhogy egy bejegyzést simán megér!

Mivel egész álló napra hőségriadó nélküli, nyári napsütést ígértek hőguta kockázata nélkül, így a reggeli autómosás után mégiscsak arra jutottam, hogy két keréken vágok neki a gyulai bulinak. Egész nyáron (már ha nevezhetem ezt a kupleráj időjárást nyárnak) kb ötször tudtam csak magabiztosan, az elázástól való félelem nélkül bringára pattanni (ebből, mint tudjuk egyszer tévedtem), úgyhogy éltem a lehetőséggel és kihasználtam a kevés jó idő utolsó hírnökének szombati megtestesülését (uramisten ez mennyire költői szerkezet volt, nem?!). Délután háromkor elkezdtem beöltözni, mint az F1 pilóták a futam előtt, épp csak az azbeszt, tűzálló kezeslábas hiányzott, de attól eltekintve egészen úgy festettem, mint egy komoly sportoló. Fogalmam sem volt, hogy mekkora távról van szó, úgyhogy úgy indultam el, hogy a megbeszélt gyülekezési időpont közepe táján érkezzek, se túl korán, se túl későn (természetesen így is én voltam az első). A forgalom konvergált a nullához hál istennek (megvannak az előnyei az alsóbbrendű utaknak), azonban a térség hat, vagy ennél több lábbal rendelkező faunája úgy gondolta, hogy a veszélyes környezeti elemek (napsütés, szél, levegő) ellen a számban, vagy még inkább az orromban találhatnak megfelelő védelmet, így mire átértem, a letüdőzött rovarok miatt akár már szó szerint is mondhattam volna, hogy "I've got butterflies in my stomach", ahogy a művelt német mondaná, ha jól beszél angolul. Mivel pontosan nem tudtam hova kell menni, így a pénteken kinyomtatott térképről memorizálva az utcaszámolós, és kanyarodási irányokat megjegyzős technikát alkalmaztam, azonban a célhoz érve motoros rendőrökbe botlottam (már vártam, hogy mikor lőnek le felszólítás nélkül), így félve gurultam be az utcába, végig a hátam közepén érezve a pisztolyaik célkeresztjét. Ugyan a korábbi bejegyzésben nulladik alkalmas grillezést feltételeztem, de igen komoly űrtechnikával és konyhai trükkökkel készültek a házigazdák, úgyhogy le a kalappal. A faszenet előmelegítették (most szartad össze magad a csodálkozástól, mi?!), nem ám csak úgy belehányjuk a grillbe, neeeeeeeeeeeeeeem! Zsolti fogott egy bazi nagy porcukorszórót, amit megmerített faszénnel, a sufniból kihozott egy rózsaszín pillecukrot, négyfelé törte, meggyújtotta, oszt rárakta a porcukorszórót. Élek a gyanúperrel, hogy mégsem pillecukor volt, mert elég komoly hőleadással elég sokáig égett, áthevítve a tüzelőanyagot. Persze a grillről is kiderült, hogy nem az, aminek látszik, mert az bizony egy BBQ sütő volt (őszintén, tegye fel a kezét, aki tudta, hogy ez két különböző dolog). Tudjátok, az a nagy fekete, azonosítatlan repülő tárgy, aminek az alján egy kerekes állvány van és, ha nem a kertben lenne, azt hinnéd, hogy egy bazi nagy fedeles wok. Szóval, mire az első söci leszaladt, már kérdőn tekingettünk, hogy na akkor mikor kezdődik a sütés, mert este lesz mire ebből sikerítünk valamit, de ekkor sunyiban már egy egész csirke vigyorgott ki a fedél alól (hőmérős hústűvel a seggében, hoppácsak!), az oldalasokat pedig taktikusan elősütötték előző nap (gyakorlatilag már akkor kenyérre lehetett kenni, olyan omlós volt), így második körben csak valami varázslatos mártás lett rákaramellizálva, úgyhogy csak a gyomorméretünk szabott határt a zabálásnak. Persze volt még leheletkönnyű krumplipüré, amerikai saláta (káposztákból, meg lila hagyma öntettel,amiből csak azért nem ettem, mert ha az rágabalyodik a fogszabimra, akkor soha többet nem szedem ki közüle), meg görög saláta. Amikor meg már rommá zabáltad magad, akkor finoman jelezték, hogy még hagyjunk helyet a desszerteknek (így többesszámban), de te ekkor már rég húsosat izzadtál. Kivarázsoltak egy embertelen nagy jénai tál tiramisut, meg egy nyálcsorgatós szilvatortát (biztos volt egy második körös vendégseregük is, hogy ennyi kaja volt), de sajnos már csak az egyiknek volt hely (egy nagyon pici a nyelőcsövem tetején), így a szilvatortát előre megfontolt szándékkal kihagytam, nehogy gondokat okozzon hazafele menet. A biciklizés ekkor már egy átgondolatlan tervnek tűnt, mivel visszafele is olyan messze volt a cél, mint az elején, ellenben már magammal kellett cipelnem egy fél disznót, meg egy kiló folyékony kenyeret a gyomromban, egy ujjnyi konyakkal hígítva, mindezt persze félúttól tök sötétben, hogy valami izgalom is legyen (már vártam, hogy mikor vetődik elém egy szuicid hajlamú vaddisznó). Mivel volt világításom, így a bogarak is sokkal könnyebben találtak rám, de mivel éjszaka már nem tudtam napszemüveget hordani, így a retinámban sokkal több kis gennyláda volt mire hazaértem, mint amennyit a lámpa magához vonzott. Levezetésképpen ma elmentünk gyógyfürdőzni (tudjátok, ahol sárga, meleg és büdös a víz és csak remélni tudom, hogy ez természetes okokból van így és nem, a vizelettartási gondok nem nevezhetőek természetes okoknak), de összességében azért egy kicsit fáradtabb vagyok, mint amikor elindultunk, szal kellene rögtön most még egy hétvége, mert ez a mostani elég fárasztóra sikerült fizikálisan. Sebaj, holnap már szellemileg fognak kikészíteni.