Ma megint, oly sok idő után, konyhatündéreset játszottam. Egy szárnyatlan, kisportolt testű, erősen borostás konyhatündért, de akkor is. Sütemény sütésre vetemedtem vasárnap délelőtt, úgy ám SÜTÉSRE, amihez sütő kell, ilyen csak minden ötödik szökőévben van csak, mindig csak kifagyasztós cuccokkal mókolok, na de most! Ha nem sikerült bestsellert írnom a munkahelyi alvászavarokról, akkor elmegyek főzni a tévébe, az már fix. Ugyan a koncepció mit sem változott az eddigiekhez képest: végy maximum 5-6 hozzávalót, kutyuld össze és bízz benne, hogy a cukor felülkerekedik minden égett ízen, a cukormáz pedig az esztétikai hibákat ápolja és eltakarja. A mostani recept sem volt agyonbonyolítva (fahájas gombócok, amit a nővérem blogján - www.chefviki.hu - ti is le tudtok vadászni), ennél már tényleg csak a só liszt gyurma van lejjebb, de így is minden külső segítség nélkül, elsőre megcsináltam. Persze óvatossági alapon csak egy fél adagot készítettem, hátha valami mégis drámaian félresiklik (mondjuk az életem) és akkor legalább megnyugodhatok, hogy csak viszonylag kevés alapanyagot kell kikaparni a kukába. A kiválasztottak (értsd a kollégák) holnap bevizsgálhatják a végeredményt, bár igazából senki nem célcsoport a még jelenlévők közül, akit el kellene bűvölnöm konyhai szakértelmemmel (minden bizonnyal erősen kiszínezném a nyalánkság elkészültének menetét, hogy lássa milyen tehetséges is vagyok), de azért jófej vagyok, kell egy kis jó hangulatot is csempészni a mindennapokba és a múlt heti vegyszeres süti után tiszta felüdülés lesz valami természetesen károsat enni. Hogy milyen vegyszeres süti? Jaaaaaaaaaaaj, hát nem is meséltem még! Szal múlt héten éppen Gabi volt az aktuális jófej (tudjátok az isteni répatortás lány) és hozott nekünk majdnem pont olyan jó kókuszreszelék tésztás, krémes hizlalót, amire persze mindenki rávetődött, de az első falat után már annyira nem volt őszinte senkinek a mosolya. Először csak félve néztünk egymásra, hogy te is érzed azt a fura mellékízt, ami főleg a körömlakk lemosóra emlékeztet (heti rendszerességgel iszok acetont, valamivel oldanom kell a gyomoridegemet), de ugye ilyet nem illik mondani egy sütire, úgyhogy inkább ettünk még egy kört. Na ekkor azért már rákérdeztünk, hogy mi a titkos hozzávaló (azt azért éreztük, hogy nem a szeretet), mert legközelebb jó lenne kihagyni, mert annyira nem állat, hogy hígítósüveg jelleget vesz fel a szám két falat után, de a cukrászlány tagadott és ködösített, mi meg annyiban hagytuk, mert se nem hánytunk, se nem durrantottunk a perem alá, szal biztos valami közösségi hallucinációról lehetett szó. Aztán péntekre kiderült a turpisság, még a híradóba és az indexre is felkerült a mi kis balkáni megyénk, ugyanis itteni forgalmazású kókuszreszeléket vontak vissza a boltokból egy jelentős mennyiségben, ugyanis annak kén-dioxid tartalma már a megengedett felső értékhatár közelében kolbászolt, melynek eredményeképpen jellegzetes vegyszeres, szappanos ízt kölcsönzött a nevezett terméknek. Miután felolvastam a leírást és egy fantomképet is sikerült a gugliról keresni, tartottunk egy rövid szembesítést, mely során egyértelműen sikerült azonosítani a támadót. Hál istennek a mi szervezetünk teli volt azokkal az enzimekkel, amik a káros cuccot lebontották, szal igazából csak egy gondatlanságból elkövetett csoportos emberölés lehetett volna a legdurvább vád, de így csak röhögtünk egy embereset, hogy milyen rafkós módszert eszelt ki a kiiktatásunkra. Nos, én ezért cukroztam túl az én sütimet...más se hiányzik, mint hogy elkezdjenek gyanakodni...