Ma rettenet sok francia zenét kellett hallgatnom, hogy helyrebillentsem lelki egyensúlyomat, lévén a mai nap is egy masszív orgiába fulladt, de mivel semmi rendszer nem volt benne, egész végig én szoptam. Már lassan egy csomag daedalonnal kell bemennem, hogy a reggeli hányingert követő egész napossal valahogy megbirkózzak, szép lassan párba állhatunk, hogy fogjuk egymás haját könnyítés közben (bezony, már az enyém is szépen növöget, úgy tervezem én leszek a következő Conchita Wurst, csak én Zalafelvágott Jolanda néven fogok befutni, hogy maradjunk a húsipari vonulaton), mert már mindenkinek tele van mindene, az internetadós tüntetés után mi leszünk hatan a következő banda, akik közé majd könnygázgránátot dobnak, ha kimegyünk felvonulni. A péntekek szoktak ennyire szívatósak lenni, erre már csütörtökön feltoljuk magunknak az esernyőt (igen, oda!), hogy aztán bent kinyitva egy könnyed, remélhetőleg fájdalommentes rántással (és most nem a főzelékhez való világos rántásra gondolok) megszabaduljunk tőle, de titkon érezzük, hogy ha már a sebtapasz letépésekor is visítunk, akkor ez sem lesz kifejezetten joyride. Bele sem merek gondolni, hogy holnap ugyan ezt lejátsszuk, immár pénteki díszletek és körülmények között...stílszerű lenne holnap belehalni a munkába, szombaton már meg is lenne ünnepelve a friss hullám. Ma ebéd után elgondolkodtam mosogatás közben, hogy a mosószerrel szembefújom magam, ezzel rövidre zárva a mentális szenvedést, felváltva egy kis fizikai fájdalommal, de sajnos a kontaktlencse még csak néhány napos volt, sajnáltam volna hazavágni rögtön az elején, úgyhogy szégyenszemre visszamentem dolgozni. Még mindig bizalommal várom a jövendő munkáltatóm telefonhívását, már most megmozdulni látszik az eddigi állóvíz, legalábbis néhány pozícióra visszajeleztek, hogy nem sikerült bejutnom a döntőbe, de cserkész becsszó, hogy jól eltették az önéletrajzomat (gondolom annyira, hogy többet senki nem találja meg) és tutkeráj szólnak, ha lesz valami happening. Persze értékelem, hogy visszajeleznek, ennyi a minimum elvárás, ha már egyszer valaki vette a fáradtságot és egy jobb élet reményében megtisztelte a céget azzal, hogy lehetőségként belé fektette a bizalmát egy szebb jövő felépítésének reményében. Persze elég sok a hülye még mindig, ma is dumálgattam egy felkészültnek abszolút nem mondható nővel. Pontosabban elsőre minden bizonnyal megijedt, hogy valaki beleszólt a vonal másik végén és egyből lecsapta, majd három másodperccel később újra hívott. Mondja, hogy épp most kapta meg a beadott önéletrajzomat és hogy aktuális-e még az orbitális pályára állásom, mondom ja, de mégis honnan telefonál? Valami cipőbolttól volt, hogy már annyira várják, hogy én ott német-angol nyelven telefonos ügyintéző legyek, hogy majd összeszarja már magát az izgalomtól. Egy percre elgondolkodtam, hogy utoljára mikor voltam annyira bekészülve, hogy én egy cipőbolt idegen nyelvű telefonos ügyintézői munkakörére halál komolyan beadtam egy pályázatot, de lévén nem iszom (csak ha esik), nagyon hamar kizártam, hogy bármikor is Al Bundy életpálya modellt tűztem ki magam elé, úgyhogy visszakérdeztem, hogy ugyan mikor küldtem én be azt a pályázatot, vagy hogy valóban a megfelelő emberrel dumálgat-e, nehogy egy reményteli, ifjú cipőboltos álmát zúzzam szét azzal, hogy elhajtom a picsába a nőt. Megesküdött mindenre, hogy márpedig én küldtem el a múlt héten ezt az egész pakkot, mit értetlenkedek itt neki. Aztán kezdett feljönni a delíriumból és megkérdezte tőlem (érted?! tőlem!), hogy lehet, hogy a rendszerük akadt magától az önéletrajzomra (hisz csak potom öt helyen van fent a neten, ugyan mi esély lehet erre?), de hogy ezt neki nem mondta senki. Gondolom egyfolytában üvöltöznek vele, hogy beszív, kifúj, különben ott helyben megfulladna ilyen alapon, ha nem kap instrukciókat. Udvariasan megköszöntem a soha vissza nem térő lehetőséget, de kockáztattam és visszautasítottam, egész biztos, hogy életem immár sokadik legnagyobb hibáját követtem el ezzel, hiszen biztos felívelőben van a cipőbiznisz és mennyire vidám lett volna Klaussal arról értekezni egy ködös kedd reggelen, hogy belebüdösödik a lába az újonnan vett sportcipőbe. De, mint tudjuk merészen élek mostanság és különben is még talonban van legalább 12 pályázat (egyik sem ér fel a telefonos ügyintézés tér-idő-kontinuumra görbülő karrierpálya ívéhez), amire nem reagáltak, az egyikre úgyis be fognak hívni, az már biztos!