Kezdek pilledni. Na nem úgy fizikálisan, a porhüvelyemet már nagyon régen csak a szél mozgatja (meg néha az inger, hogy kimenjek a mosdóba pislantani, vagy hányni egy kiadósat), hanem úgy agyilag, emberesen. Tegnap elfelejtettem bevenni a gyógyszeremet, amit abból vettem nagyon hamar, de már túl későn észre, hogy még fel sem kellett b@sznia senkinek az agyamat, máris az egekben volt a pulzusom, úgyhogy egy nagyon komoly Bruce Banner-féle Hulk önrelaxációs állapotot kellett végigvinnem a nap során. Nem könnyű, ha léptem nyomon mindenki a határvonalat lesi, hogy hogyan tudna nyáladzó szociopatává változtatni, néhány stratégiailag elhelyezett hülye kérdéssel, miközben felteszik az "úgyis nekem van igazam" lemezt, ami abból áll, hogy addig ismételgetik a baromságokat, anélkül, hogy téged meghallgatnának, hogy jobbnak látod feladni. Mert ha lesüllyedsz a hülyék szintjére, akkor a rutinjukkal csúnyán legyőznek, úgyhogy elébe megyek az ilyeneknek és onnantól csak írásban kommunikálok velük. Ma reggel meg vásárolni mentem volna és amint felszálltam a buszra be is ugrott, hogy hol is van az a kupac kupon, amit a vásárláshoz el kellett volna tennem...hál istennek még hazaérkezve is pontosan ott voltak, ahol hagytam őket, holnap második kör (és egyben az utolsó is, mert lejár az érvényességük), már előre látóan elpakoltam a pénztárcámba őket, úgyhogy statisztikák szerint holnap a buksza marad itthon, esetleg a bolt lesz zárva. Vagy a világ ér véget, de akkor legalább nem kell korán kelnem és a Barátok Köztnek is vége lesz végre valahára, bár soha nem tudjuk meg, hogy ki lett volna idén az ötödik év hangja a mittom én melyik tehetségkutatón.

A bánya hangulata metaforikusan kezd emlékeztetni a bábszínházra (tudjátok, az én bábszínházamra, nem a mókás figurákkal tarkított változat, bár az urulógusnál is van az a szög és megvilágítás, amikor mókásan fest, de a hülye gumikesztyűvel, meg a hideg kezeivel nagyon hamar alávág a hangulatnak), mert egyre inkább szorongatják a golyóinkat, bár köhögni még nem kell, de attól még kellemetlen, mi meg topogunk egyhelyben, mint a fosógalambok jégesőben és várjuk, hogy mikor lesz már vége ennek az évnek. Mintha olyan kva nagy különbség lenne ezután, gyakorlatilag januárban ugyan ezt fogjuk folytatni romeltakarítás címszó alatt, mert ami most nem megy ki az ránk omlik, amit meg nagy nehezen kitolunk, az a stabil alapok hiányában (a gyorsaság egyenlő a felületes munkavégzéssel) a korábbi romokra borul, szal egy egész menő kis poszt-apokaliptikus díszletet tudunk összehozni a hátralévő két hétben. Egyre mélyebben vagyunk a hígfosban, évszázadok múlva majd feltárnak minket is, mint az előembert két vulkanikus réteg között, egy szomorú szombati napon bekövesedve, de nem fogják tudni megfejteni, hogy mi az istent csináltunk mi ott és akkor, de ha jó marketinget rajzolnak köré, akkor dől majd a della ebből a felfedezésből is, ehhez ért ez a nemzet igazán. A magyar "newage" paleontológiai irányelv: nem kell drága pénzért Egyiptomba menni, itthon kell mélyebbre ásni. A nagy számok törvénye alapján itt is fel kellett dobnia egy mamutnak a pacskert egyszer, ha más nem, előbb utóbb megtaláljuk a föld középpontját. De addigra az inka naptár szerint már rég reszeltek az egész univerzumnak (bár egyesek szerint csak a kőtábla fogyott el a naptárkészítőnél vagy egy váratlan agyvérzés végzett a mesterrel, de ezen teóriák egyike sem bizonyítható), úgyhogy ha egy kicsit csúszik is, de csak vége lesz egyszer a Barátok Köztnek.