A Való Világ összefoglaló ugye csak este van, ahol napi rendszerességgel páros lábbal rúgják be a tudósklub ajtaját a bentlakók, napközben csak a sima kisbetűs való világ vesz minket körbe, a szellemi devolució fenntartása érdekében pedig már távolról sem elég átolvasni néhány Velvet cikket az Indexen, valamit ki kell találni. Éppen lázasan (képletesen) dolgoz(gat)tunk, amikor hirtelen akkora csoportosulás támadt az ablakok előtt, hogy azt hittem, itt a világvége és mindenki a távolban az ég felé törő gombafelhőt vizslatja, nekem meg már annyi időm sem lesz, hogy befejezzem azt, amiben éppen vagyok (de legalább sugárzóan jó lett volna a hangulat pillanatok alatt). Merő általánosságban felhőszakadás, vagy havazás esetén szokott a tüntető tömeg összeröffenni a kirakat előtt (tiszta óvoda, mint aki soha nem látott még esőt, meg hópelyheket), de most verőfényes napsütés volt, akkora lyuk meg még nincs az ózonrétegen, hogy ennyire szélsőséges anomáliák (ami nem egy női név, nem tudom, tudtátok-e) képében egymást ütő természeti jelenségek szemtanúi legyünk. Rájár a rúd mostanság a bánya környékén a kerékpárosokra, ma is egy újabb játékos mérte fel rosszul a közeledő gépjármű sebességét és a sofőr látóterét és egy picit megnyomták a hátát a lökhárítóval. Ugyan nem tudom, hogy melyik fél volt a hibás, de már nekem is tele a púpom a kétkerekűekkel, mivel fogalmuk sincs a KRESZ szabályokról és abban a tévképzetben élnek, hogy nekik mindenhol elsőbbségük van. Jelen esetben főleg a sürgősségin került sorra a leghamarabb és persze a teljes helyszínelést mindenki tátott szájjal követte 10 méter magasságból az ablaküvegre tapadva (a merészebbek az erkélyre is kimentek). Na persze nem amerikai jellegű CSI-os akciócsoportra kell gondolni, itt nem állapították meg a guminyomokból az autó évjáratát és 2 mikron pontossággal a festékréteg vastagságát a motorháztetőn, de a high-tech cuccokat is a laborban lehetett hagyni, mert mind az áldozat, mind az elkövető a tetthelyen maradt, szóval sok mindent már nem kellett felgöngyölíteni, max kitenni az oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló táblát. Értem én, hogy az amúgy is szürke életünkbe úgy tudunk némi exponenciális növekedést csempészni, hogy más szerencsétlenségét végignézzük, így valamelyest felértékelődik a mókuskerék, de legalábbis egy pillanatra magasabbra emelkedik a béka segge, de hogy 10 percenként 20 percre leragadni és bámulni a nagy semmit munkaidőben, úgy, hogy emiatt senki nem szól egy árva szót sem, hogy nem a szépségéért fizetik a társaságot, mindenki fáradjon vissza a helyére és dolgozzon (én például már nyugdíjig meglennék, ha ilyen alapon menne a bérezés) az azért elég meredek! Állítom azt sem vette volna észre senki, ha kimegyek az erkélyre és teátrálisan elhelyezek egy emberes diós brióst (jól sejtitek, ennek semmi köze a péksütihez) a sarokban, mert ugye így lesz miről beszélni este a vacsinál, hogy képzeld elütöttek egy nagyobb felületen szép embert (értsd: kövér) biciklin, először azt hittem, hogy egy dunyhát köszörülnek, de kiderült, hogy kerékpáros és kijöttek a zsaruk villogva, a sofőr meg megpróbált lelépni és autósüldözés volt a parkolóházban, és a végére már annyira ki van színezve az egész, hogy lassan a Fókusz is készítene egy mélyinterjút a koronatanúval, aki még a debil mindenhez nagyon értő szomszédoknál is okosabb (akik rendszeresen előjönnek az ilyen esetekben, mert ők már nagyon régen látták, hogy ez lesz az egészből, de rájuk nem hallgat senki). Mi meg eközben nyugodtan ültünk a helyünkön, nem értettük, hogy ez most miért ekkora világszám és az egyetlen dolog, ami lázba hozott minket az a közelgő ebédidő volt...hiába, öregszünk.