Pénteken végre sikerült rövid napot tartani, aminek keretében 17:00-kor már sikerült is elhagyni a műveleti területet, ami kifejezetten felüdítő volt a korábbi, este 7 órás műszakvégekhez képest és kifejezetten lelombozó, ahhoz képest, hogy 14:30-kor hivatalosan is véget kellett volna érnie a munkahétnek. Nem baj, jövő héten már fizetésért dolgozunk, egy kicsit mindig megnyugszik az ember, amikor harmadikán ugrik egyet az egyenleg, amit aztán 10 nap alatt elkoptat (persze nem én, én végtelenül takarékosan élek, csak annyiszor megyek el sörözni, amennyiszer nagyon muszáj) és nem győz még újabb 20 napot várni az újabb örömhormonos napig. Persze még be kellett vásárolni, mert utoljára két hete jártam boltban, szóval a hűtőben már csak hideg, meg egy kétes eredetű teavaj volt nagyságrendileg, ideje volt hát feltölteni a készleteket. Mire hazacipeltem a dugig rakott sporttáskát, hátizsákot, meg a sérvemet, már sok kedvem nem volt elmenni kocogni, de mivel szerdán kétszer is voltam rajcsűrözni a ligetben, így ez nem is jelentett problémát, megvan a heti öt alkalom így is.
Szombaton aztán új vizekre eveztem a szakácsművészetem kiteljesítésének zavaros vizein, egész kivételesen sertést készítettem, mert nem lehet mindig szárnyast zabálni. Sovány hús, egészséges ételek, borzasztó...kellett már valami igazán zsíralapú, úgyhogy olyan oldalast dobtam össze, hogy csak na. Fél napra bepácoltam őket házi készítésű bárbekjú szószba, aztán a tepsit még megtömtem babbal és répával, hogy az egészet nyakon öntsem némi pirított hagymán felforralt babérleveles vörösborral (még jó, hogy magában nem bírom a vöröset, így nem állt fenn a veszélye, hogy a kajába ne jusson, van így is elég sok szakács, aki imád borral főzni, csak nem mindig jut a fogásba). Most nem azért, mert én csináltam, de lett olyan jó, hogy egyszer biztos ezzel fogok lenyűgözni valakit, bár utána jöhetne az Ádám család az egy csepp JAR trükkel, mert masszívan belesül a cucc a tepsibe. A recept ugyan csak 2 dl bort írt elő, de én úgy voltam vele, hogy úgysem fogom meginni, nem árthat még egy kevés, plusz hígítottam vízzel is 1:3 arányban, de még így is totál eltűnt a teljes folyadék és zsiradék állomány, egy komplett freskót létrehozva így az edény falán, a legkisebb ellenállás felé mozdulva. Egy nap áztatás persze megoldotta a dolgot, mázli, hogy nem kell nagyüzemben naponta főznöm, csütörtökig elleszek ezzel az adaggal. Túlestem a szokásos kéthetes vasalási szeánszon is, elhoztam otthonról az egyik vasparipát, mert az itteni készleten lévő már legutóbb szikrázóan jó hangulatban volt, én meg titkon vezető alkat vagyok, szal nagyon hamar rágörcsöltem volna a villásdugóra, mert mint tudjuk a földelt és a nem földelt vezeték nagyon hasonlít egymásra, csak a fogásuk más. Üres a szennyes kosár, lesúroltam a gáztűzhelyet is, placc felsöpörve (milyen jó, hogy csak egy szoba az egész lakás), ha lett volna mentális erőm (mondjuk szuggesztióval meggyőztem volna valakit, hogy megcsinálja helyettem) még kitakarítottam volna a fürdőszobát, meg a klotyót, de hál istennek nem állnak rendelkezésemre a megfelelő tisztító szerek, de mintha még gumikesztyűm sem lenne (ezért jó urulógus rezidensnek lenni, azoknál mindig van egy kéznél)...minden héten elhatározom, hogy most már venni fogok, de valahogy mindig akkor jut eszembe újra a hiányuk, amikor nekiesnék a feladatnak. Na majd jövő héten...
