Nem, nem családon belüli erőszakról van szó, csupán egy újabb, már-már statisztikának tűnő eseménysorozatról, legalábbis az utóbbi két alkalomból, kétszer ismétlődött a forgatókönyv. Hazamegyek teljesen gyanútlanul a Balkánra, tartok egy laza hétvégét, kivételesen naponta többször is engedélyezek édességet, eszek rendesen, de nem összevissza pacalt csülökkel, csak úgy kulturáltan, nagy naivan visszavonatozok a fővárosba és 24 órán belül rajtam van a cifrafosás. Erősen kétlem, hogy anyu a só helyett átállt volna a Guttalax nagy mennyiségű használatára egy rapid fogyókúra keretében, mert senki nem produkálta a tüneteket (bár az is lehet, hogy az ő csirkecombjaik széntablettával voltak töltve, de ez már csak spekuláció). A vonaton már régen nem nyalom tisztára a műbőr üléseket, hogy nehogy összekoszoljam a gatyámat, gyakorlatilag már a számhoz sem szoktam nyúlkálni, sőt, végig csukott szájjal vagyok (gondolom éppen elegen néznek emiatt szefosnak), kivéve, ha kicsit bebóbiskolok, de azt már csak észrevenném, ha valaki calicivírust permetezne a számba. Most vagy az van, hogy a pesti levegőben van valami olyan anyag, amitől elszokok egy hétvége alatt a vidéki levegőn és az elvonást követően a hirtelen nagy dózist így dolgozza fel a szervezetem, vagy a KGB pumpál vegyszeres levegőt az albérletembe, mert mindig átalszok teljesen nyugodtan egy éjszakát, mielőtt másnap beindulna a fokozott anyagcsere. Persze az sem WC közelben, mert az ugye halál egyszerű és kényelmes lenne. Úgy van, futós nap volt ma is és többek között azért kelek ilyenkor hajnali ötkor, hogy abban a 15 percben, amíg hátracelluxozom, vagy fogpiszkálóval kitámasztom a szemhéjaimat, hogy tartósan kilássak a fejemből, hátha rám jön a nagyszükség és akkor máris könnyedebben megy a kocogás. Sajnos alapvetően 7:30 körülre van kalibrálva a biológiai órám, amit csak nagyon ritkán tudok átverni, de amint fényévekre vagyok a nagy, fehér, porcelán istentől, egyből narancssárga szirénák kezdenek villogni a sz@rás központban és beindulnak a légvédelmi szirénák. Mivel már megszokott jelenségről van szó, teljes nyugalommal indultam el az öt körömre (nem disznó), de egy kör után már kezdtek átcsapni a kétségbeesés hullámai a rakparton és a harmadik kör végén már teljesen darabos mozgással fohászkodtam az égiekhez, hogy csak most érjek haza időben. Ugyan van egy Toi-toi WC a ligetben, de ahogy a formámat ismerem, vagy zárva van, vagy nincs benne papír, vagy lakik benne valaki, esetleg nemhogy színültig van, hanem egyenesen púposra van rakva. Úgy mentem, mint aki festőlétrán áll és anélkül próbálja kifesteni a szobát, hogy egy pillanatra is lejönne a szerről, de még így is háromszor kellett megállnom azon a nagyon rövid úton, ami hazáig vezet, ezzel rontva saját esélyeimet, hogy időben odaérjek az ügyosztályra. Jellemzően mire visszaérek, simán elmúlik az inger és legközelebb délután jut eszembe, hogy most már gittelni kellene, de most ezt a szívességet nem tette meg a rendszer. A szó legszorosabb értelmében centiken múlt a teljes anyagi megsemmisülés, mivel egy gyomorideggel még sikerült megfejelnem, az amúgy is drámai szituációt, hiszen felötlött bennem, hogy a statisztika alapján tuti most nem fog kinyílni a kapu, de ezt már pont leszartam volna. Úgyhogy jó kifogásom van arra, hogy miért csak 4,5 km-t sikerült ma teljesítenem, kéretik megspórolni a szívózós kommenteket!