2016.12.11. 15:42| Szerző: Athos0314

Ha nem lenne elég a karácsonyi ajándékok után rohangálás, még a munkahét is hatnaposra sikeredett, aminek hála a vasárnapi pihenés lett kijelölve az összes házimunka elvégzésére, szóval kezdek egy kicsit nyűgös lenni. Pedig olyan jól indult a hét: sikerült két névnapi, egy szülinapi és egy karácsonyi ajándékot kipipálnom a listáról, ezer év után végre megérkezett a megrendelt fülhallgatóm is, azóta ki sem veszem a fülemből, úgyhogy 0-24-ben titkosszolgálati ügynöknek nézek ki és a csomag átvétele óta sem tudom eldönteni, hogy a pick-pack pontos kiscsaj csak a munkáját végezte és volt olyan kedves, amilyen, vagy valami tudatmódosító szer hatása alatt volt és pont velem próbált ismerkedni. A jövő héten még, ha minden igaz, megyek arrafelé, majd jól rákérdezek, ha éppen nem leszek beszarva, mint általában ilyen helyzetekben.  Aztán persze, ahogy az év végén általában mindenhol lenni szokott, a globális felmelegedéssel párhuzamosan a szartenger szintje is megemelkedett a bányában, úgyhogy már nem is kellett tervezni a szombati programot. Így viszont, lévén a képzeletbeli házvezetőnőm is lebetegedett, az összes házimunka vasárnapra maradt, bár sok nem veszett volna, ha gyűrött és büdös ruhákban jelenek meg hétfőn, olyan nagyon nem lógnék ki az év során leharcolt zombi katonák közül, de rend a lelke mindennek, mosni, vasalni is kellett. Főzni sem ártott, ha nem akarok megpusztulni éhen, úgyhogy a hangulatomnak megfelelően a világ legidegtépőbb kajájának álltam neki, ami nem is sikerült olyan jól, csak hogy teljes legyen a kép. Wokos "kínait" próbáltam összehozni, de ezek jellemzően csak a teleshopban néznek ki úgy, hogy összenyalod a képcsöveket, nekem elég laposra sikeredett, se nem néz ki jól, se nem annyira finom. Ehhez persze 2 órán keresztül kockáztam, szeleteltem, csíkoztam ezerféle zöldséget ipari mennyiségben, de legalább nem szabdaltam össze a kacsóimat, úgyhogy jelentős vérveszteség nélkül sikerült lehoznom az ebédet. Ételt meg ugye nem dobunk ki, úgyhogy jövő héten háromszor is kell valami kiegészítő édesség az ebéd mellé, mert persze, hogy ebből a fogásból lett a legtöbb. Még van két adag büdös hal, meg egy kis csirkemell, szóval végső soron marha egészséges kajákat fogok enni egész héten, ami meg egészséges, az nem lehet finom, mint tudjuk. A lelkesedés fenntartása végett pedig jelentős mennyiségű zenét hallgatok (emlékeztek, az új füles), régi nagy kedvenceket elővéve a digitális, poros polcról, itt is a heti top3 német és amerikai előadók tolmácsolásában, csak hogy nagyon nemzetközi legyek, a magyarokat gondolom már mindenki unja, a csapból is Rúzsa Magdi folyik. Lendületes hetet mindenkinek!

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://athoselete.blog.hu/api/trackback/id/tr3112040563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása