Jól sejtitek, lengyelországi élménybeszámoló napok következnek a McDonaldsnál.
Kedden Russ-szal nekivágtunk a repülőtérnek, hogy átmenetileg magunk mögött hagyjuk a magyar rögvalóságot, hogy némi lengyel kulturát (értsd sört) magunkba szívjunk. Nekem durva rémképeim voltak a repülésről és csak remélni tudtam, hogy a fedélzeten nem a Discovery: Best of légikatasztrófákat adják majd, de hála az égnek egy nyamvadt monitor sem volt, gondolom nem akarják, hogy ilyen drága technológia a tűz martalékává váljon. Túlpörgettük egy kicsit az érjünk ki korán témakört, így gyakorlatilag 2 órával hamarabb már a helyszínen voltunk, így már a felszállás előtt elment az összes életkedved, szóval a gépen már nem volt stressz. A terminál, meg a becsekkolás meg sem közelíti az amerikai filmekben látottakat, nincs óriási hömpölygő tömeg, Tom Hanks nem lakik a terminálban, busz sem megy a repülőig, de még egy nyamvadt függőfolyósó sincs hatalmas üvegfalakkal, ahol figurázhatsz valami improvizált jelenetet, ha életed szerelme után rohansz és bevallanád az érzelmeidet. Konkrétan, ha nem a neten veszed a jegyed, akkor csak a sorbanállásra rádobsz 45 percet, akkor meg már rég Juannal flörtöl a barátnőjelölted, vagy egy Orbittal kosarazza ki a beszélő kávéspoharat, amit jófajta holland gombás rántotta elfogyasztása után hallucinál össze. Jó magyar szokáshoz híven közel 20 perces késéssel indultunk el, gondoltuk, majd egy kicsit jobban meghúzza a felhők között, vagy tud egy rövidebb utat Varsóba a pilóta (még a légvonalnál is rövidebbet). Egy lengyel csaj ült mellettünk az ablaknál, aki persze később jött, mint mi, így lehetett tetrisezni, hogy mindenki le tudjon ülni. Nagyon cselesen felajánlotta, hogy szívesen átadja a helyét az ablak mellett, de jegyezzük meg, ezt csak olyan emberek teszik meg, akik majd összefossák magukat, szóval ne hagyjuk magunkat csőbe húzni, inkább ő fossa bokán magát, mint mi, neked még így is magyarázni kell a hányásfoltot a pólódon a végén, semmi értelme tovább súlyosbítani a helyzeted. A repülés nem lesz a kedvenc szabadidős elfoglaltságom továbbra se, nagyon bele kellett mélyülnöm egy lengyel nyelvű Wizzair kiadványba, hogy ne legyen kritikus az állapotom. Felszállás közben ugye eleve elég gyorsan megyünk és ezt még megfejelik egy 45 fokos emelkedési szöggel, majd viccből bedöntik balra a gépet és ekkor már érzed, hogy súlyos hibát követtél el a reggeli fasírtos zsömlével. Egy kumma szót nem mondtak magyarul, szóval mi lettünk volna az elsők, akik megdöglünk, ha baj van, bár a fülem amúgy is pillanatok alatt bedugult és a hangszóróba is kiégett, mikrofonra nőtt bajszú MÁV bemondók hörögtek finn népdalokat lengyelül és oroszul, szóval sok jelentősége nem is volt a nyelvismeret hiányának. A felhők fölött engedélyeztem magamnak két gyors oldalra pillantást, mert ilyen magasan még nem voltam, csak a vérnyomásom egy húzósabb pénteki napon a melóban, de már ezt is az indokolatlan túlmozgás kategóriába soroltam, úgyhogy inkább bámultam tovább magam elé nagyon határozott, csakazértsem fogok hányni arccal. Csak a móka kedvéért átrepültünk néhány légörvényen is, szóval volt egy kis rodeó a vége felé, ráadásul Russ szerint leszállásnál is eléggé odacsapta a pilóta a gép seggét, szóval nem az a tipikus beszoktató járat volt, úgyhogy a törzsutas pontok gyanúsan nem az én kártyámon fognak gyűlni a közeljövőben. Innentől már gond nélkül bejutottunk Varsóba, egy komplett atombombát kitolhattam volna a terminálból, azt se mondta senki, hogy chodaki (fapapucs). Zsú már várt minket, így nem raboltak el egyből emberkereskedők, szóval adott volt a lehetőség egy kellemes kis pihenésre.
Folytatása következik...
