Miután egész nap csak a kulturát szívtuk magunkba és a lábunkat is lejártuk, ideje volt a hagyományos (már nem nekünk, hanem úgy általában az alkoholizmusra való hajlam kezdeti tüneteit produkáló külföldiek számára) kocsmatúrát megtartani Prága kevésbé belvárosnak mondható negyedében. Mivel Russ rengeteg, fent említett "bírom én a piát" ismerőssel rendelkezik, sötétben világítós filccel már réges régen ki volt jelölve a 6 állomásos leépülés a kis kézitérképen. Lévén tudtuk nem a legbiztonságosabb környékre készülünk, a legtöbb értéket otthon is hagytuk, elvégre, ha már meg kell halnunk a szociopata gyilkosok se járjanak jól és csak néhány koronát tudjanak zsákmányolni.
Felpattantunk hát a villamosra, nekivágva az éjszakának, remélhetőleg nem az utolsónak, de mivel valaki most is írja ezt a blogot, sejthetitek, hogy én legalábis túléltem. Már az ablakon kitetkintve meg lehetett mondani, hogy hol ér véget az a szekció, amit még fehér embernek találtak ki és hol kezdődik a kihívás (jó tudom a csehek is fehérek...apró képzavar). Mindenhol meg volt határozva, hogy mit is kell inni, aztán irány a következő hely, semmi időzés, csak amíg lemegy egy kör...és innentől nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy az ki lett találva.
Az első helyen rögtön azzal fogadtak minket, hogy minden van az itallapról csak az egyetlen vörös sör hiányzik, amit természetesen nekünk kellett volna inni. Jó 5 percig activityztünk, mert az ürge nem beszélt emberi nyelvet és valljuk be, mi is is szarok vagyunk mutogatásban, de csak egy kicsivel voltunk előrébb annál, mintha mindezt tök sötétben csináltuk volna. A vége az lett, hogy egy teljesen hétköznapi sörrel is beértük és valljuk be, ez volt az egyszerűbb megoldás.
A második hely, jó is lett volna, a gond ott kezdődött, hogy az elmúlt időszakban, mióta kannásboron nevelkedett, leépült szellemi képességű, magyar egyetemista arra járt, további agyformattálás és lemeztöredezettségmentesítés címszó alatt, már réges régen elbontották. Mindezt egy nagyon kedves helyi arc mondta el és az információért cserébe le is húzta Russt egy szál cigivel, ha már ilyen jófej volt. Az alapvető gond az volt, hogy kuvára nem tudtuk a helyek nevét, csak nagyjából az utcát, meg Russ emlékezett, hogy milyen volt a berendezés. Így viszonylag nehéz kérdezősködni, hogy mi-merre, mert lássuk be a helyi alkeszek nem feltétlen emlékeznek az enteriőrre. Sebaj beültünk a legközelebbi helyre, megittuk a meginnivalót és kijövet észrevettük, hogy igazából rossz utcában voltunk és nicsak ott van szemben az erdeti célállomás. Fasza...és még csak részegek sem voltunk.
A következő hely volt szerintem a fénypont. Végre zabálni is lehetett, és ha már lehetőség nyílt rá megmutatta a magyar ember, hogy mi az a 2 dolog, amiben annyira jó: evés és ivás. Ettünk Hermelint, ami nem ugyan az, mint az a kis szőrös izé az erdőből mielőtt minden rózsaszínlelkű állatvédő felkoncolna minket helyből, hanem valami csipős mártással készült sajttorta előételféleség. Mivel odabaszott, innentől a sajtot sem hagyhattuk ki egyetlen fogásból sem, szal következhetett a sajttál, és a csirkemell rokfortmártásban. Mindehhez persze dinamikusan csúszott helyi kedvencünk, a barna KOZEL, de legalább már volt minek felszívni a piát. Innen egész emberesen mentünk még tovább, jóllakottan, enyhén síugró pozícióban.
Mivel a sok ténfergéssel kicsit túlléptük időkeretünket, már csak egy helyre mentünk be. Rögtön az elején jelentkezett a probléma: ahhoz már hozzászoktunk az út során, hogy nem beszélnek angolul. Itt még mákunk is volt, mivel az egyik kedves vendég szinkrontolmácsolt nekünk, viszont így sem tudta Russ levezetni, hogy mit is akarunk inni. Valljuk be, te sem lennél közelebb, ha annyit tudnál mondani, hogy valami piros színű röviditalról van szó. Mindenki csak nézett, mint kezdő buzi a gőzfürdőben, hogy ezek mit akarnak, aztán Russ kiszúrta a megfejtést. Egy erősen közepesen bizalomgerjesztő MŰANYAG palackban felfedezet jövetelünk okát és ezen felbuzdulva ki is töltötték a körünket, a "hát miért nem ezzel kezdtétek?" felkiáltással. Megpróbálom körbeírni: amikor mandínerből lehúzod, akkor egy könnyed karácsonyi, alkoholos szörpszerű érzésed van. De mire leér rájösz, hogy igazából egy erőspaprika volt cseppfolyósítva és szervezeted már kér is egy korsó sört. Aztán még egyet. Aztán kezd egy kicsit beütni, de akkor meg el kéne indulni hazafele. Aki járt már Prágában azt tudja, hogy viszonylag kevés az olyan utca, ami vízszintes...és igen mi is a lehető legnagyobb beesési szögűben voltunk éppen. A többség azért még beszámítható volt, 2 hülye még versenyfutást is rendezett hegynek felfele (asszem Russ volt meg én és kivételesen ő nyert...hiába, jobban bírja a piát nálam), mások viszont átcsaptak vihorászásba és free-style utcán közlekedésbe (személyiségi jogok miatt neveket nem említhetünk). Szóval rövidre szabtuk a hátralevő programot, megtekintettük a TV-tornyot, mert azt ugye mindenhol meg kell nézni, volt nagy úúúúúúúú meg áááááááááá, aztán irány az éjszakai villamos és alvás (márminthogy nem a villamoson, hanem amikor már visszaértünk) Rám is fért már hajnali 3 körül.
Folyt. köv
