Oké, a főcím két helyen is sántít: 1. nem tenger, hanem tó, 2. csak a törpök hupikékek, ez meg csak simán kék, de valami frappáns cím kellett. Szóval rövid vonatút, kisebb idegesítő várakozás (a buszt 4 perccel késtük le, a következő meg egy óra múlva jött) és fél óra buszozás után megérkeztünk oda, amit az ember csak képeslapokon szokott látni, de igazából ott sem jön át a lényeg. Az ilyen helyeket látni kell!!! Nem igazán lehet körbeírni, a kép nem ugyan az, mint amit láttál és éreztél, mindenkinek csak ajánlani tudom Tirolt.

Este volt már mire megérkeztünk, de így is érdemes volt körbejárni a települést. 30 egész perc alatt be lehet járni a főútvonal mentén a placcot és éjszaka van olyan látványos, mint Vegas, csak kevesebb a kurva, az Elvis imitátor meg a szerencsejáték függő a légtérben. Mi például eggyel sem találkoztunk

A település 80%-a panzió, hotel, vendéglátóipari egység. A legkulákabb hely csak azért 4 és fél csillagos és nem öt (pedig megkaphatná az ötöt is, de nem kérték), mert akkor több adót kellene fizetniük. A milliomos csemeték golfautókkal furikáznak (bezony nem Mercivel, mert az szennyezi a légteret), az egyszerű ember meg lebattyog a tóhoz csak úgy bámulni a tavat. Állítólag az egyszeri turista megy csak le hídba mindettől, aki tartósan ott van, az néhány hónap alatt megszokja a festői környezetet és már nem is olyan nagy durranás. Mázli, hogy nem ott élek.

Fényárban minden épület, de igazából nappal üt a látvány (természetesen nem az épületekre gondolok)

Ide már ugye eggyel kevesebben érkeztünk, Russnak sürgős szakdogavédése vagy valami hasonló halaszthatatlan dolga akadt, de a szemfülesek észrevehetnek egy ismeretlen arcot a képen (nem, nem a hátsó ember, az én vagyok, csak egy kicsit nyúzott a fejem). Az illető Edit ismerőse Nóri, aki az egyik helyi panzióban (egész véletlen abban, ahol mi is megszálltunk, micsoda egybeesés mi?! - irónikus hanglejtés) teljesít gályaszolgálatot Heidi fedélzetmester felügyelete alatt. (tényleg így hívják a házinénit, de nem poénkodtunk a nevével) Az indokoltnál jóval több nyál folyik, ha a vendégekkel beszélget, de ugye mindent a kedves külföldiért, kell egy kicsit jópofizni. Mivel a németünk basicen van nem is nagyon erőltettük az ott töltött idő nagy részében ezeket a nélkülözhető, meghitt beszélgetéseket.

Másnap verőfényes szakadó esőre ébredtünk, de ennek is megvolt a maga varázsa. A felhők nem fotoshoppal vannak odarajzolva, kajakra tetőmagasságban, szinte karnyújtásnyira voltak. Mondanám, hogy a világ tetején voltunk, de hol van ez a Mount Everesthez képest?!

Az esőre való tekintettel viszonylag hamar eldőlt (nem volt se 2/3-os többség, vagy háromkörös kő-papír-olló), hogy ki az a két szerencsés, aki elmehet bevásárolni a falu másik végében lévő Sparba. Peti legalább készült vízhatlan, kapucnis kabáttal, de Attika nem. Jobb híján elkértem Edit ernyőjét. Maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy a német nyugdíjasokon kívül nem látott senki csini női esernyővel grasszálni.

Mint tudjuk örökké nem eshet (ahogy azt már az Eleven Hold is megénekelte), délutánra ha nem is napsütés, de megfelelő túraidő váltotta fel a borús időjárást, szóval nekivágtunk túrázni.

Folyt. köv.