Szóval elkezdődött az aktív pihenés, innentől nem a ki tud több sört meginni, vagy hányás nélkül végigvinni a kocamatúrát volt a kikapcsolódás, hanem bizony komoly természetjárások vették kezdetét. Mivel a túralehetőségeket már Nóri felvázolta nekünk, egy könnyed tóparti sétára esett az első választás. Eső után (na jó közben is esett még egy párszor) kifejezetten jó volt túrázgatni. Az egyik oldalon a tó, a másikon az erdő, nincs hova menekülni. Fél óra után érkezett el a fordulópont, ugyanis egy viharverte táblára az volt kiírva, hogy továbbmenni csak saját felelősségre. Még jó, hogy beszélünk németül, mert egy árva vérfolt sem volt a táblán, így akár az angolszakos turista hihetné azt is, hogy egy sörözőt hirdet a közelben. Az eső miatt egy rakat mutáns meztelencsiga került a felszínre (én még ekkorákat nem is láttam) és már tényleg csak Bear Grylls hiányzott az összképből, amint berambózik a dzsungel mélyéről egy az erdő kincseiből készített pálinkafőző berendezéssel, nyomában az operatőr csávóval és lenyom két kövér csigát, mert hát ugye az undorító, de sok benne a fehérje és ilyenkor kell az energia. Mi meg szóltunk volna neki, hogy 30 percre van a következő település. Amúgy annyira nem volt vészes az útvonal, bár nem állítom, hogy nem lehetett volna meghalni, ha nagyon akart volna valaki, de megfontolt akrobatikával simán túléltük. A nap hátralévő részében inkább meleg helyre mentünk inni, sicher, ami biztos.

Másnapra kisütött a napocska, végre eljött az echte túraidő.

Ebben a "kis rossz viskóban" laktunk. A virágok kötelező kiegészítők, ha nem tudnád, azt hinnéd esküvő lesz.

A panzió előtt igazi 10.000 méter mélyről feltörő forrás volt, ahol rendszeresen vizet vételeztünk, ha éppen nem sört ittunk. Azt persze a mai napig nem értem, hogy miért tekergett egy 30 méteres slag a kútra kötve a hátsó udvar irányába. Merem remélni, hogy igazából az csak elvezette a felesleges vizet és nem onnan jött a csapvíz 2 méter magasról a konyhai csapból.

A helyi libegővel felmentünk nem tom már milyen rohadt magasra, hogy aztán lebattyogjunk a hegy másik oldalán. Mivel helyi vendéglátóipari egységben szálltunk meg kaptunk egy csomó kedvezményt minden ilyen helyen, és még a helyközi járatra is kaptunk ingyen bérletet...ezt már szeretem. Szal 10 perc alatt fölé emelkedtünk a tájnak és ami már a talajon is elképesztő volt, azt úgy igazán mellbe rúgott, amikor egyben láttad. (a képek vágás, tükrök, füst és photoshop nélkül készültek)

Tudom most mindenki arra gondol, hogy az csak egy óriásposzter kiragasztva a falra és az előtt fényképeszkedtünk. És nem, és nem, és nem. Ez volt a real time háttér.

Csak, hogy legyen egy visszafogottan retardált kép is a sorban, ne csak az álmélkodás a gyönyörű tájról. Lévén nem vagyunk nagy túrázók, az elején egy kissé bóklásztunk mire megtaláltuk a helyes utat lefele, ugyanis nem akartunk kihagyni semmit, ezért a lehető leghosszabb útvonalat választottuk ki, de elsőre majdnem a közepesen mentünk le. Huh ezt megúsztuk.

Kocsma a semmi közepén és az elveszettnek hitt Milka tehenek titkos militarista búvóhelye. Tényleg nem volt semmi 2 km-es körzetben, max télen mehet jól ez a hely, amikor síszezon van. Lesiklasz, benyomsz egy felest vagy kettőt, aztán hirtelen olyan részeg vagy, hogy a sífelvonóra sem tudsz felülni, így a szezon hátralévő részét ott töltöd.

A hegy hátsó fertálya már egy kicsit durvább volt, pöcs kis szerpentinen mendegéltünk lefele, ahol egyszercsak 2 montembikás száguldott el mellettünk 200-zal, mert ebben lelik örömüket. Maradjunk annyiban, hogy én feltétlenül még biciklit tolni sem mertem volna ott, mert vagy én, vagy a bicikli a szakadékba zuhant volna, annyira nem volt hely. De legalább látványosnak látványos volt, kis alagutakkal (lsd (nem LSD, hanem lásd)a mellékelt képet) és köszönhetően a mérnöki leleménynek bizonyos szakaszonként padok is voltak, amikért ezúton is szeretnék köszönetet mondani.

A látvány a túloldalon...nem is hinné az ember, hogy kipusztulóban vannak az erdők. Itt kérem más nem is volt csak fa fa hátán. A hegycsúcson meg egy kis hó (júliusban), de lehet, hogy nem már nem emlékszem pontosan (mármint az biztos, hogy július volt, de hogy az hó volt-e, vagy sem az már irattározásra került a fejemben.)

Oké, ezen be fogtok szarni. Szerintem ilyen nincs sehol a világon, csak a németeknél. Adott egy fa, ami már messziről gyanús, hogy nem a legelevenebbek és gyanúsan zsanérok vannak rá felszerelve. Odamész és jön az első meglepetés: ki lehet nyitni a fát. A második meglepetés, hogy nem mókusokat találsz benne és nem csak azért, mert nincsenek otthon csak nyitva maradt az ajtó. Rövid német leírás van benne, amiben a fa első szám első személyben bemutatkozik, elmeséli, hogy hol őshonos, ki a családja, meg mennyibe kerül köbmétere. Tiszta beszarás.

És igen: Toldi Miklós személyesen a helyi petrencésrúd emelő versenyen. Lehet, hogy nem Buda felé mutat, de a hülye külföldi csak tévedjen el, ha azt sem tudja merre jár.

Helyi paradox jelenség: mi van a legnagyobb 18 lyukas, exkluzív golfpálya közvetlen közelében? Így van, egy tehenészet! Közvetlen a 15-ös lyuk mellé szarnak a tehenek és a kolompolás sem a legjobb, ha koncentrálni próbálsz egy gurítás előtt. De a bocik aranyosak.

A megtett magasság a hegy tövéből, csak, hogy legyen viszonyítási alapotok.

Folyt. köv.