Az idei nyárra - már, ha egyáltalán lesz és júliusban nem havat fogunk lapátolni, a mostani évszaktolódásoknak köszönhetően - célul tűztem ki az ideális nyálas fiúzenekari alkat elérését: ködös tekintet, köldökig kigombolt ing és annyira szálkás hasizom, hogy szúrja a beleimet. Jól haladok, az ingkigombolás ösztönösen jól megy, ha eleget iszok a ködös tekintet is simán megvan (bár könnyen átcsaphat annyira üveges nézésre, hogy simán lehet látni a tarkómat), de a kockahas egyenlőre egy nagyon távoli délibáb.
Ugyebár csupán úszással semmire nem menne az ember (gondolj csak a bálnákra, hát nem feltétlenül velük reklámoznád a Slim-Fast fogyiport), szal kiegészítő tevékenységet kellett találni...és pont kapóra jött az immár évek óta berendezett, az év jelentős részében csak egy jelentős méretű porfogóként üzemelő házi konditerem. Franchise-t ugyan nem lehet alapozni rá, főleg egy személyre van kitalálva, de azért mégsem házi barkácsszakkör eredménye, ahol a súlyok a májkrémes konzervdoboz meg a zsigulifelnik között oszlik meg, közötte meg semmi. Amikor még sok pénzem volt azért befektettem egy komolyabb fekve nyomó padba, annyi súllyal, amit úgyse tudok soha egyszerre megmozdítani és egy ellipszis trénerbe, ami nem egy geometria szakos tanár, aki megtanít szabad kézzel ovális alakzatot rajzolni, hanem egy szemét gép, amin 5 perc után kiköpöd a tüdődet.
Korábban jártam ám konditerembe is (már nem is emlékszem, hogy erről szóltak-e az énekek annak idején), de azért itthon mégis más. Egyrészt nem röhögnek körbe, amikor 30 kilós súlyokkal bohóckodsz, másrészt nem kötekedik veled a személyi edződ, hogy na csak még tízet, amikor már háromszor előtte ezelőtt ezt a mondatát és csak azért nem vágod szájon, mert 1. nagyobb nálad, 2. fel sem tudod emelni a kezed. Azért megvolt annak is a feelingje, szólt az igénytelen tucc-tucc zene, de mindig ugyan az, így a bezombulás ellen elkezdted kategorizálni a helyi populációt. Ott voltak a tükörbuzik, akik egész végig a tükör előtt (mily meglepő) csodálták izmaikat, amint 15-20 kilós egykezes súlyzókkal figuráztak és csak azért nem smárolták le a tükörképüket, mert előtte volt a súlyzóállvány, így nem tudtak közel menni...meg hát ugye nagytotálban minden sokkal jobb. A másik állatfaj az erőemelők. Különleges ismertető jegyeik, hogy akkora öv van rajtuk, amit a nagyváltósúlyú bokszvilágbajnokok szoktak kapni, pálcika lábuk van, mert arra nem kell gyúrni, mindig vörös a fejük (vagy lila) és akkorát üvöltenek az egyes kinyomásoknál, hogy 1. felpöndörödik a tapéta a falon, 2. annyira megijedsz, hogy ráejted a 10 kilós korongsúlyt a lábadra, amit eddig 10 percen keresztül próbáltál sérv nélkül feltenni a rúdra. Vannak a lányok, akik majd egyszer jól fognak kinézni, állandóan csak kardióznak és edzés után jutalomból betolnak 6 fánkot (a jócsajok nem tom hol bujkáltak, de talán kettőt láttam az alatt a fél év alatt, amíg jártam). A legviccesebbek mégis a kezdők, mert ugye mindenhol ők viszik a pálmát: fogalmuk sincs, hogy mi mire való, hiába van rajta ábra, meg leírás, pont leszarják elvégre férfiból vannak, akik soha nem tévednek el és mindig jó helyen vannak, csak nem mindig tudják, hogy pontosan hol is van az a jó hely. Na egy- egy "jól" sikerült gyakorlat után/közben ők is tudnak üvöltözni, de mégsem ugyan az, mint az erőemelőknél.
Szóval a hét minden napján erőteljesen cardiozok, kis erősítő gyakorlatsor, aminek semmi látszata, szoktam mondani könnyűszerkezetes testépítő vagyok, hónapok kérdése és elérem az "előtte" állapotot. De az eddigi eredmények biztatóak, már kevesebb teret foglalok el a mátrixban mint másfél héttel ezelőtt.
