Legutóbbi ismeretterjesztő rovatunkban a Volán buszjáratok jellegzetes állatfajtáit vettük górcső alá. A nagy sikerre való tekintettel a központi büdzsé lehetővé tette az immár sorozattá duzzadt tudományos rovat folytatását, így a mai posztban a MÁV színes élővilágával ismerkedhetünk meg közelebbről.

Az első és legfontosabb példány, aki rögtön utánad érkezik a fülkéhez a "szellemlátó", avagy a reményteli, leendő új Deni Blú. Hiába látta, hogy 5 másodperccel előtte ültél be az akkor még üres fülkébe és jól láthatóan tök egyedül vagy, felteszi a nem éppen költőinek szánt kérdést, hogy van-e még szabad hely. Mivel egyre kisebb térfogatot foglalok el a Mátrixban, így csak arra tudok gondolni, hogy kísérteteket lát körülöttem (amitől kiver a hideg veríték) és csak az én gyaur, hitetlen kutya szemem és agyam képtelen felfogni a világ ezen rejtett részét.

Aztán jönnek az ezer csomagosok, akiknek eszük ágában sincs feltenni a kva gurulós bőröndöt a felső tartóra, mondván úgyse leszünk sokan. Ezután két forgatókönyv létezik: 1. eleve be sem ülnek, mivel látják, hogy a büdösbunkó cuccai miatt úgysincs hely és ekkor csak fölényesen kitekint az útitársakra, hogy naugyehogy igaza volt, de mivel az ajtónál ül, lilára ütöd a sípcsontodat a fém részeken valahányszor elindulsz pisilni. A másik alternatíva, hogy jön egy nála is agresszívabb példány, így nagy duzzogva felteteti vagy veled a koffert, ezután próbálsz úgy tenni az út hátralévő részén, mint, aki nem kapott sérvet, vagy a szomszédoddal, aki tutkó, hogy fejbe ver vele.

A buszos diótörők egy másik válfaja él a vonaton, hisz köztudott, hogy olyan alacsonyan vannak a fej oldaltámlák, hogy gerincferdülés nélkül képtelenség oldalra dőlve aludni, így a megfáradt helyi populációt a kotlós tyúkok képviselik, akik épp mihelyst elaludnának egy elegáns horkantás kíséretében néhány pillanatra magukhoz térnek, még éppen a kritikus orral előre dőlés előtt (és csak remélik, hogy nem olyan hangosak voltak, mint ahogy azt képzelik...pedig de és ezt a szemközt ülő mosolyából lehet leszűrni), hogy aztán végtelenített felvételben ismételjék ezt a gyakorlatsort.

Vannak az agysebészek, akik csak sötétedés után jelennek meg, mivel rejtőzködő típusok. Amikor már úgy vélik, hogy megnövekedett a kotlóstyúk állomány, vagy mindenki bambán bámul maga elé, diszkréten kifordulnak a sötét éjszaka fele és megkezdődik Bányász Rezső munkásságának kiteljesítése. Fel sem merül bennük, hogy lévén ég a villany és kint sötét van, az ablaküvegen tükröződik minden. Ilyenkor meg ne szólítsuk őket még véletlenül se, mert egy esetleges hónapok alatt kiépített műköröm esetében maradandó agykárosodást szenvedhet el a már szellemileg így is kihívásokkal küszködő egyed, ami rövid távú kihalásához, vagy legalábbis veszélyeztetett fajjá való válásához vezetne.

A következő a vonaton telefonálós, roppant fontos öltönyös. Nagyon udvariasan, ha megcsörren a telefonja,  elhagyja a kupét, hogy másokat ne zavarjon (főleg a kotlós tyúkokat a költésben), de a folyosón meg annyival nagyobb a zaj, hogy üvöltenie kell, így a budin megbújt potyázó is tisztán hallja a heti üzleti titkokat.

A következő falka tetszőlege kombinációban fordul elő, nemes egyszerűséggel hívjuk családnak, aminek legveszélyesebb formája a nagymama-unoka felállás. A gyerek teljes bizonyossággal hiperaktív, aki eddig minden jel szerint le lehetett láncolva, mert annyira túlmozgásos, mint egy zárlatos Bíró Ica és a nagyi mindehhez asszisztál, mert rá nem szólna, a nevelésre a szülők vannak kitalálva. Ha meg nagyon udvariasan megjegyzed, hogy már nem igazán érzed a térded, mert a kis lurkó a te térdkalácsodon koptatja az új Nike acélbetétesét (már, ha egyáltalán létezik ilyen), akkor még te érzed kellemetlenül. A család tetszőleges kiegészítőkkel is párosul, ami lehet egy zacskó mandarin, fasírtos és/vagy rántott húsos zsömle, a bátrabbak lángossal jelennek meg (természetesen fokhagymással), szalvéta nélkül, vagy a 3 órán keresztül ki nem ürülő random hangosan zörgő zacskós kajával.

Végül egy nagyon ritka állat, akinek elkapásához igazi szerencse kell: én eddig vasárnaponként a Budapest Keleti-Békéscsaba vonalon közlekedő 16:10-es gyorsvonaton találkoztam vele, immár háromszor. A srác, aki vonatjegyre gyűjt, mert a haverjával előző este elitták a vonatpénzt. Szigorúan csak kétszázas címleteket fogad el (vagy legalábbis fémpénzt), a szöveg mindig ugyan az. Most vagy tényleg minden szombaton az a program, hogy bebasznak a menetjegy árából, de ugye nem csak Pesten lehet benyesni, vagy én kerülten valamiféle tér-idő csapdába és lokális mormota napot élek át ezekben az esetekben...és a szörnyű, hogy még vannak, akik bedőlnek ezeknek a sztoriknak.