Még csak csütörtök van, de máris rengeteg tanulsága van a hétnek. Az ex-pornósnak lehet végre túró a rudi, a Kovi meg ubi, a pápamobil nem egy új okostelefon és a műrepülők nevükkel ellentétben igaziak.

Számomra kiderült, hogy jól döntöttem a pályaválasztási tanácsadónál, amikor nem üvegfestő lettem, mivel már éhező munkanélküli lennék. Annyiban jól sikerült az eheti barkácsszakkör, hogy még mindig tudok két kézzel tízet mutatni (ebből ötöt nehezen levakarható festékkel) és a belélegzett vegyszereknek hála is betompultam annyira, hogy 10 percig ültem a mosógép forgó dobja előtt, mire rájöttem, hogy nem a tévét nézem. A műsor színvonala tegyük hozzá hasonló volt így is, csak a WC zavarta a perifériás látásomat egy kissé. Megélhetési szinten kicsit örülök, hogy nem a műveim eladásából kell eltengődnöm valahogy, a popularitást tekintve valahova a zenei pályám alá pozicionálnám a heti eredményeket. Az elkészült pályaműveken kiválóan látszik a szakértelem és anyagismeret teljes hiánya, így ha bárki megkérdezi, 5-6 éves rabszolga gyerekekkel készíttettem őket, remélem a lányok a szándékot és nem a minőséget fogják értékelni (anyu szerint jól néznek ki, de neki munkaköri kötelessége ezt mondani, mégsem szólhatja le, hogy mi ez a szemét, genetikailag hiányzik az óvónők és anyák DNS-éből ez a kromoszóma). Ami a jó hír, hogy annyira limited editionben futottak le a gyártósorról a "dísztárgyak", hogy mindössze hat darab van belőlük az egész világon, a hozzáértő művészek legnagyobb megkönnyebbülésére. Sebaj, jövőre minden bizonnyal jobban fog sikerülni, nem adom fel, nincs az az isten, hogy lesüllyedjek a csokik és virágok szintjére, akkor már inkább a nyilvános megaláztatás. Ha más nem visszatérek a pomponhalakhoz, bevált csapaton ne változtass.

A másik hozadéka a hétnek, hogy, ha valaki esetleg fogszabályzáson töri a kis fejét, már most tegyen le róla és mosolyogjon kevesebbet, mert az egy dolog, hogy havi rendszerességgel megkínoztatod magad, de hogy ezért rendszeresen fizess is, az már mazochista hajlamokra enged következtetni. Már egész sok helyen ki tudom dugni a nyelvem a fogaim között, bár több helyen már nem, ahol eddig ment, szal megindultak a tektonikus lemezek, épp csak a rágás, mint olyan csal könnyeket a szemembe, pedig semmi megható nincs benne. Még mindig hordani kell a hülye álomsapkát, úgyhogy háton alvásban és az oldalra fordulás közben felébredésben már világbajnok vagyok, a beszédemet egyre kevesebben értik (bár néha gyanakszom, hogy csak simán nem figyelnek rám), de hál istennek ezzel párhuzamosan dobom le magamról a kilókat, úgyhogy messziről, nagytotálban már egészen jóvágású vagyok és már a ruhák szabásával sem kell csalnom.

Szombaton még nekifutok egy körre ennek a kézműves dolognak (rengeteget tanultam az eddigi hibákból, már csukott szemmel tudom, hogy milyen anyagokkal tudom lemaratni a kezemről a rászáradt kemikáliákat) hátha egy kettes alát össze tudok szerencsétlenkedni.