Még mindig közelebb vagyok a húszhoz, mint a negyvenhez, de immár másfél napja a 29. évemet taposom, a testem, mint egy 18 évesé (leszámítva a pubertáskori pattanásokat), a munkakedvem még mindig nem került elő (egy teljesen kietlen helyen ástam el) és még mindig 172 cm magas vagyok (vagy alacsony, attól függ honnan nézzük). Megvolt a családi hejehuja, telezabáltam magam félig legális dolgokkal (de ugye születésnapon lehet csalni), kaptam faszányos biciklis cuccokat (amikre van felrajzolt kockahas, így az sem baj, ha nem lesznek...de lesznek), úgyhogy még néhány kiegészítő és kezdődhet is a szezon, már ha az időjárás is úgy gondolja. Nem tom felétek mi volt, de itt komplett szélcsatorna teszteket lehetett lezavarni és rendszeres időközönként random esernyős emberek és nagyobb felületű, kistestű háziállatok szálltak keresztben az ablak előtt, sőt minden tánctudás nélkül lehetett moonwalkolni az utcáin, elég volt csak megpróbálnod előre haladni, épp csak a smooth criminalnak kellett volna szólni a háttérben a teljesség kedvéért. Még egy első randi lett volna igazán jó erre a hétvégére, de sajnos technikai okok miatt kútba esett és szörnyethalt, de remélhetőleg a közeljövőre lesz klónozva egy másik...hiába, minden kívánság nem teljesülhet egyszerre, de egyszer jó lenne már, ha a kivétel erősíteni a vakbelet, de optimista vagyok, legközelebb majd még közelebb. A rossz hír, hogy így most viszonylag kevés vicces dolog jut eszembe, ráadásul holnap hétfő, ami tovább súlyosbítja a hétvége vége leszálló ágú hangulatát.

Sebaj, feszkólevezetőnek tartottam egy emberes esti edzést, megfejeltem két egész pohár joghurttal (nem egyszerre, mert az ellipszisen marha nehéz bármit is megenni, az ivás is csak éppen megoldható), de legalább este már nem kell tollászkodnom, azon már túlestem délelőtt, szóval egész nap hétfői fejem volt (na nem hangulat, csak fizikai összbenyomás szempontból), úgyhogy holnap már keddi arccal jelenek meg a munkahelyen (már ha nem én vagyok a lottómilliárdos és veszem a fáradtságot, hogy megnézzem a neten a számokat, ha meg süllyedt egy hanglemez, akkor csak dobok egy sms-t, hogy "csá gyíkok, én leléptem", a la Cartman, vagy "mmm mmm mmm", ami akár Kenny is lehet, vagy a Crash test dummies egyetlen slágerének refrénje).

Az alapprogram két hét múlva véget ér, aztán meg már ugye csak egy életen keresztül kell tartani, egyszerű a képlet, mint egy facsipesz. Addig mindenki keresse elő a csodálkozós arcát, mert vagy az lesz a reakció, hogy "aztaaaaaaaaaaaaaa", vagy "erre volt ez a nagy hacacáré?", de így is, úgy is mindenki úgy fog nézni, mint Rubint Réka bármikor.