De, hogy nem az enyém, az tutkó biztos. Pedig annyi jel utalt arra, hogy bele sem kellene fogni a mai napba, de nem, idén annyira optimista vagyok, hogy mindent figyelmen kívül hagytam. Minden azzal kezdődött, hogy arra ébredtem, hogy már nem alszok. Kint persze vaksötét a nyomoronc óraátállítás miatt (bár tegyük hozzá én ezt az időzónát jobban komálom, mint a télit - abból csak a szalámi jó, meg a fagyi - aztán előbb-utóbb csak megnyúlnak annyira a nappalok, hogy reggel is világos legyen), felvettem a réslátós-csoszogós fürdőszoba-megközelítős figurát, aztán a tükör előtt szembesültem az első csapással. Ugyebár az álomsapkát még mindig hordanom kell, én pedig nem csalok, úgyse látja senki, hordom is becsülettel. Namármost a mai reggelen ez a szar olyan mély barázdákat nyomott a hajamba, hogy képtelen voltam kifésülni, de még a vizezés sem nagyon segített. Belátom, soha nem tudnék ebből a hozott anyagból egy John Travoltás Pomádés sérót összehozni, de ettől a bocinyalásos stílustól egész úgy festettem, mint egy retardált, ha láttak volna biztos elkezdik írni az Esőember 2. forgatókönyvét, teljesen rám szabva a főszerepet. Heroikus küzdelemmel sikerült elfogadható kinézetet kisajtolni magamból (bár jobban belegondolva a sötét miatt tök felesleges volt, 2-0 a kedd javára), irány pancsizni. Már útközben elkezdett lüktetni a fejemben valami (szerintem ez az agyvérzéses artériám lehetett), de hál istennek csak a medencében teljesedett ki, nehogy már élvezzem is az úszást. Korábban már említettem, hogy egész nagy dzsemborik szoktak összejönni mostanság, de eddig legalább kibírták nagyjából 1500 méterig, amíg valaki beszállt harmadiknak (bár csak úgy lenne, ahogy gondoljátok, de sajnos csinos lányok továbbra sem járnak oda) a sávba. Ma nem...már 250 méternél odasompolygott egy plusz fő az 1-es pályára és csak úgy elkezdett úszni...hallatlan, miket meg nem engednek maguknak egyesek. Nem lenne még ezzel sem gond, de istennek hála nincs két egyforma tempójú sportember, így valakit mindig kerülgetni kell, vagy rosszabb esetben hátúszásban ráúszol, mert már megint a fejed elején tartottad a szemed. Ha meg kivételesen önmagadnak előre tempózol, akkor ahhoz gyors vagy, hogy végig mögötte kalimpálj, de ahhoz meg egy hangyányit lassú, hogy csak úgy megelőzd 25 méteren, ezért a fordulónál planktonosat kell játszani a medence falán, amíg annyi előnyre szert tesz, hogy ne a seggében köss ki a hossz végén. De én meg nem érek rá lógni a falon, mert komoly csúcsokat kell megdöntenem, amiket ugyebár én állítottam és senki nem ismeri el, mivel közjegyző éppen nem volt a vízben, hogy hitelesítse azokat.

A melóban megint lokális finn szaunában érezhettük magunkat, csak sajnos a csinos lányokon volt ruha, a csúnyákon meg istennek hála volt. Meg lehet pusztulni, beáll a levegő, ha meg kinyitod az ajtót (mert ugye ablak nincs), akkor kapaszkodhatsz a gatyádba, mert a túloldalon már jóval előtted kinyitották az ajtót, így olyan kereszthuzat lesz, hogy pont mindegy milyenre is lőtted be reggel a sérót, drei wetter taft ide, drei wetter taft oda. Egy nyamvadt trikó, meg egy hosszú ujjú póló volt csak rajtam, de a komfortérzetem messze nem volt ideális, ha meg levettem volna a pólót, akkor a rám tapadó csajok miatt nem tudok dolgozni (ilyen fikcionális tévképzetekbe ringatom magam, mert a melóban senki nem jegyezte meg milyen vadító testem van: vagy szégyellősek - egy újabb fikció részemről, vagy nem olvassa senki a blogomat). Nem mellesleg köszi annak a három embernek a kedves elismerő szavakat, akik hozzászóltak a 12 hetes eredményeimhez. A fejem persze továbbra is fájt, gondolom az a központja kelt életre az agyamnak, ami a 40 év feletti nőknél 0-24-ben üzemel, ha a férje szexet akar (elnézést, ha túl sztereotipikus, vagy hímsoviniszta voltam, illetve ebbe a kategóriába nem tartoznak a nimfomániások, akik jelentkezését ezúton is várom). Hogy megkoronázott legyen a nap, komoly hadviselésbe kezdett a délben elfogyasztott kelkáposzta főzelék és hekktörzs a gyomromban, nem is sejtve, hogy mindketten ugyan arra a világkörüli útra fognak elindulni, ha egyszer megszabadulok tőlük (milyen szépen körbeírtam vulgáris szó használata nélkül).

A mai randi is ugrott, de ezt még nem döntöttem le, hogy a hozadéka, vagy deficite a napnak: nem tom mi a  jobb, ha agybajosan nem megyek randira, mert abból úgyse sül ki semmi jó, vagy ha a sok baromság után végre történt volna valami jó is. Ha visszakapom az időgépem dr. Browntól, mindenképpen megpróbálok egy alternatív múltat létrehozni, csak hogy ezt a feszítő kérdést is meg tudjam válaszolni, addig is reméljük a holnapi nap nem klasszikus szopó szerda felállású lesz.