Mielőtt a mai témába csapok még egy gyors mellékág a múltkori csoportképhez, már csak posztolás után jutott eszembe. Amikor egyszer régen a seggészeten sebészeten töltöttem egy jelentéktelen hetet, nem feltétlenül esztétikai hátsó fertáj átszabás miatt, volt még hasonló élményem. Jött a szokásos vizit, én meg a szokásos kórházi hálóingben feszítettem, amiből ugye vagy az ember segge van kint, vagy a pélót éri a huzat, optimális megoldás nincs. Mivel csak hason tudtam feküdni hónapokon keresztül, így megtaláltam a menekülő utat, hátul fedve, alul meg takart az ágy. Éppen a menetrend szerinti délelőtti agonizálásom közepén voltam, amikor beállt mögém a fél osztály főorvosostul mindenestül, felemelte az egyik nővérke a textilt, betekintést engedve a műtéti területre az alábbi szöveg kíséretében: "széles mosoly...CSOPORTKÉP!" Ha éppen nem lettek volna komoly fájdalmaim bizony jót röhögtem volna ezen a beszóláson...sebészhumor.

Szóval a mai téma: a nap végén egy világ omlott össze bennem. A melóban Barbi elmesélte, amit a könyvelő csajok meséltek neki (tudom innentől kezdve akár meg is lehetne kérdőjelezni a sztori valódiságát, annyi a közbeékelődő láncszem), miszerint a női vécében valakinek már nem sikerült időben elérni a célállomást és egy könnyed freskót felnyomott 3D-ben a környező csupasz falakra, de úgy hogy éppen csak a lábszár körvonala maradt érintetlenül. Én eddig szentül hittem, hogy a lányok nem is kakilnak, vagy ha mégis, akkor is csak szivárványt és kis rózsaillatú pillangókat pukiznak, erre ilyenek derülnek ki. Mély gyomrosként ért ez a történet, mintha elém állna valaki és azt állítaná, hogy a Télapó nem létezik és a karácsonyfát nem a Jézuska hozza...nonszensz. Mert ilyen ez az emberi agy: ha valami túl durva ahhoz, hogy belássuk, hogy az a rögvalóság, akkor az agyunk megteremti a teoritikus kiskaput a helyzet kezelésére, ami sanszos, hogy már sci-fi felé hajlik, de még mindig kényelmesebb ebben hinni. Amikor két göndör szőrszálat találunk az arcmosó szappanunkon (amit persze nem a mosdó melletti szokott helyén, hanem a fürdőkádnál találunk meg) abba a tévképzetbe ringatjuk magunkat, hogy hajszálak. Tisztában vagyunk vele, hogy 10 generációra visszamenőleg senkinek nincs göndör haja a családban egyik ágról sem és nagyon is tudjuk, hogy honnan származnak és jobb esetben ezt még arcmosás előtt ki is szúrjuk. A liftben, ha valaki elengedi magát, akkor is elsőre megpróbáljuk meggyőzni magunkat, hogy csak mi érezzük a magnóra vehető szagot, elvégre senki más meg se rezdül (mert mindenkinek a fejében ugyan ez játszódik le, kivéve a főhőst, aki meg pont leszarja az egészet, elvégre épp most eresztett egy könnyed biológiai csapást a körülötte állókra), szóval megpróbáljuk egy levegővel kibírni a célig...kár hogy a 176.-on van az iroda. Hisszük, hogy a kisbabák, kiskutyák, kiscicák (gyakorlatilag bármi, ami kicsi), tündibündi, aranyos, ennivaló (például a kiskutya Kínában a szó legszorosabb értelmében az), de tudjuk, hogy büdöset szarnak (érthetetlen, pedig teljesen friss mindig), üvöltenek és a legtöbbször nagyon fárasztóak tudnak lenni, mégis mindig gügyögő bölcsissé vedlik minden felnőtt, ha a fentiek közül bármelyik a perifériás látómezejébe kerül, kivéve persze ha hozzá tartozik, mert akkor már ismert előtte a sötét oldal is. A való világban (mármint hogy a műsorban, nem pedig, ami körülötted van) éppen fordítva van minden: ott az a menő ha bevallják, hogy ugyan 30 perce ülnek a bugyogó jakuzziban, de igazából be sincs kapcsolva, fogalmazzunk úgy, hogy bioenergiával üzemel, és kibeszélnek minden olyan női- és vagy férfi nemi betegséget (rosszabb esetben élő ábrák alátámasztásával), amikről még egy felvilágosító órán sem akarsz hallani (mint ahogy a szüleid sem szexelnek, téged is a gólya hozott és különben is téged hagyjanak békén az ilyenekkel, ha nem akarnak idejekorán pszichológusra költeni és maradandó törést okozni törékeny képzeletvilágodban).

Görbítjük a teret és kedvünkre formáljuk valóságérzetünket, mert így kényelmesebb és nem kell szembenézni dolgokkal, aztán egyszer csak felnövünk, összetörnek a tükrök és a füst is elillan és nem marad más csak egy mennyezetig összeszart budi. Betörjük ugyan a vész esetére kalitka üvegét az abban rejlő vaníliás wunderbaumért, megváltást remélve, de lássuk be így már nem ugyan az, mint előtte.