A mai napi Coelho bölcsesség, hogy ha reggel leúsztál 2000 métert, akkor délután már ne menj futni, mert fájni fog a lábad, amin a Snickers sem segít (különben sem ehetsz csokit, mert kövér disznó leszel). Sejthetitek, hogy túl későn szereztem tudomást erről a tényről, úgyhogy most elég hycomatban mozgok, ami élek a gyanúperrel, hogy holnap reggelre még rosszabb lesz...mázli, hogy csak a jobb lábam készült ki, így járás közben nem mozgássérültnek nézek ki, hanem csak simán, mintha beszartam volna, vagy legalábbis elsőáldozós zsinórtangás, akinek most meglepetés jelleggel vág be oda az új cucc, ahova a nap sem süt...mázli!
Végre befejeződött a városi strand felújítása, így elhúzta a belét az összes bevándorló, akik két hétig használták a klórt a mi medencénkben, de persze csak mi voltunk annyira papírok, hogy emiatt a tömeg miatt kihagyjuk a mindennapi testmozgást. Még a tisztiklub is meghátrált, ami azért már elmond valamit a helyzet súlyosságáról. Én még azért reggel egy kicsit zavarban voltam, mint kezdő buzi a gőzfürdőben, mert két olimpikonnal úsztam egy sávban, akik 25 méteren kb 50 métert vertek rám, tiszta olyan feeling volt, mint a Tom és Jerry mesékben, amikor körbe-körbe rohangálnak én meg nem győztem nézni a visszapillantó tükrömet, mert a medence oldalánál is bukófordulóval csapatták a srácok, hogy aztán hangsebességgel kilőjenek. Próbálták eldönteni, hogy ki legyen az alfahím, rólam hamar felmérték, hogy valahol az epszilon környékére elég csak a kapálózásom, amit én úszásnak hívok, így elkezdetek versenyezni. Akár vízisíelni is lehetett volna, ha a nyakukba kötsz egy kötelet, a hullámok már akkorák voltak, hogy a hullámtörőn kihívás volt átjutni, sőt nem egyszer egymás mellett úsztak velem szembe, nem kis megdöbbenésemre, hogy akkor én most húzzak le Cousteau kapitányhoz a medence fenekére, vagy csak tanuljak meg végre normálisan úszni, addig vissza nem toljam a képem az uszodába. Persze 10 hossz után már a medence falán pihengettek (nekem arányosan ekkor még hátra volt kb a 10-ből 6 hossz), ilyenkor próbáltam minél megvetőbben nézni rájuk, hogy lám nekem folyamatosan is megy, pihenés nélkül (és ez csak az úszás, hö!), de a bepárásodott úszószemüvegemen keresztül szerintem ebből vajmi keveset érzékeltek, meg amúgy is le voltam ejtve az elejétől kezdve. Már kezdtem kétségbe esni, hogy ennyit hanyatlottam két hét kihagyás után, mi a túrónak edzek én állandóan, de kiderült, hogy összességében a srácok képviseltek űrkorszakot, mivel szintidőben ott vettem fel a fonalat, ahol abbahagytam (remélem az óra még SI mértékrendszer szerint mutatta a végeredményt, néha pittyegést hallok a víz alatt, ami vagy egy bomba, ami baromi lassan robban fel, vagy víz jutott a vízálló órába és a mechanika próbál morzejelekkel üzenni a külvilágnak, ahol csak én vagyok, így szopóágon van, mert részemről egy vízálló órába nem is juthat víz, tehát feleslegesen nyávog, szedje össze magát).
Holnap újabb adag ruha készül el, amikor meglesz minden (hetek kérdése), akkor készül egy divatbemutatós poszt is megannyi képpel, addigra fejügyileg is kellően leamortizált megváltozott leszek (ha más nem a melóban tuti leépülök, de erre az esetre tudjátok, hogy a ruhák nem hajszálcsíkos anyagúak, csak ekkor már minden bizonnyal leheletvékony nyálcsíkok lesznek mintaként a felsőimen, a szellemi hanyatlás első biztos jeleként).
