Most egész kivételesen nem az autóról van szó, Jazzékiel karbantartása még előkészület alatt, ma én látogattam meg a szokásos kórházi szakrendeléseket. Mivel szabin vagyok, ma senki nem szívta véremet, így önként és dalolva (tényleg dúdolgattam befele menet reggel) elmentem a laborba (na jó, igazából a háziorvos küldött el, mert ha már egyszer hozzá nem megyek soha, legalább egy zsírpapírt vigyek már neki évente teli számokkal, amit egyesek leletnek hívnak), csak, hogy idén is kiderüljön hogy maga vagyok a megtestesült egészség. Sőt igazából bízok benne, hogy sokéves átlagon felüli eredményeim lesznek (új csúcs 100 méteren és távolugrásban, hogy a koleszterinszintről ne is beszéljünk), ha már egyszer év eleje óta olyan az életvitelem, hogy már majdnem Schobertre változtattam a családnevem. Így sikeresen ma is korán keltem (jövő héten egész végig nyávogni fogok a melóban, hogy nem pihentem ki magam rendesen, amiért valószínű meg fognak valami keménnyel és/vagy büdössel dobálni), de így is sikerült akkorra beérnem, amikor a megyeszékhelyi lakosság 80%-a már ott ücsörgött a váróban, a maradék 20% meg állt a folyosón, mert elfogyott az ülőhely. Sikerült megkaparintanom az 59-es sorszámot (a 69 mennyivel jobb szám már, kivéve a laborban, bár biztos ott is forgattak már felnőttfilmet, aminek természetesen semmi valóságalapja, például most sem ugrott rám senki...istennek hála teszem hozzá, egyik öregebb volt, mint a másik) és várakozó álláspontra helyezkedtem. Az átlagéletkor nagyjából 50 és a halál között volt, de szentül hitte mindenki, hogy ő képviseli korunk számítástechnikai elitjét: ugyanis a modern kor sodró lendületének hála már nem papíralapú sorszámok vannak kitéve az ajtóra (eddig konkrétan 160 sorszám állt hegyekben), hanem érintőképernyős cucc nyomtatja a kis blokkokat. Egy tervezési hiba következtében elég kontakthibás a képernyő és a sorszám is olyan kis könnyű, hogy kettőt kell kérni, hogy a dupla súly ki is essen a kiadóba. Namármost mindenki (hangsúlyozom MINDENKI) elkezdett gépészkedni, le se szarta egyik se, hogy már hegyekben állnak a sorszámok a gép mellett, simogatták mindenfelől a monitort is. Ekkor jöttek a zsenik és jótanácsként csak annyit mondtak, hogy erősen kell nyomni, akkor lesz csak igazán jó...erősen bazdmeg?! A kva érintőképernyőt! Komolyan?! Fizikai fájdalmat okozott és csak azért nem sírtam, mert nyilvánosan nem szoktam. 60 perc és ugyan ennyi idióta után végre sorra kerültem, lecsapoltak, holnap eredmény, csak remélni tudom, hogy nem lesz egy csillag se (esetleg kérdőjel, vagy halálfej) az adatok között és hogy az alkarom nem fog belilulni, mint a Milka tehén, ahogy a tavalyi szeánszon sikerült (azt hittem a vatta csak azért kell, hogy a vérzés elálljon, így 2 perc után kidobtam a kukába, de másnap kiderült, hogy végzetes hiba volt, mert egy 25 centis ovális részen teljesen véraláfutásos lettem, így a legnagyobb kánikulában járhattam hosszú ujjúban. Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy színeződés ellen van a kézre szorítás!).
Mivel még időben voltam, elcsíptem a délelőtti matinét a bábszínházban is (aki új olvasó annak mondom, hogy ez nem a hagyományos szórakoztatóipari egység, hanem az urulógia, a képzettársítást mindenkire rábízom), csak ketten voltak szal pikk-pakk végeztem ott is, már megint negatív lett a mintám, negyed év múlva folytatás. Még a tüdőszűrőt kellene elintézni valamikor és akkor egy évig megint békén hagynak az orvosok. Holnap már eskü, hogy nyolc előtt ki sem nyitom a szemem (remélem a hólyagom is sikeresen átáll a szabi üzemmódra), aztán egy kis pihenés és még egy pár ügyes bajos dolog elintézése, aztán hétfőtől újra gálya. De hát hol van az még, nem is gondolok ilyen hangulatgyilkos dolgokra, most az energiaszintem és a jókedvem az egekben van.
