Újra elkezdtek gyűlni a fellegek és most nem szó szerint, csak képletesen, pedig még csak nem is dolgozok, szóval papírforma szerint jól kellene magam éreznem. De sajnos azok a köcsög madarak azt csiripelték, hogy eddig volt ligeti séta a mókázás, egy ásónyommal megint sikerült lejjebb menni az emésztőgödör alján, úgyhogy öveket kérjük bekapcsolni, esetleges állandó hányinger és emberesebb turbulencia várható. Még azért van néhány napom valami tökéletes tervet kieszelni, amihez persze még így is túl sok bolygóegyüttállás kell majd, ami ugye jellemzően, ha rólam van szó, nem igazán szokott összejönni, de a sors tehet egy szívességet, mindenki a maga szerencséjének a pogácsa...vagy valami hasonló.

A héten barkácsmester 10000-et játszunk majd Mátéval, szúnyoghálócsere, meg nemtommilyen háló felszerelés, esetleg teraszburkolás lett betervezve, hiába állítottam, hogy nagyon gyorsan vészhelyzeti izgalmakra kerül sor, ha nekem szerszámot adnak a kezembe, de még létrafogásban sincs tökéletesen kidolgozott gyakorlatom. Ugyan, mi baj történhetne?! (biztos nagyon sok embernek ez volt az utolsó mondata életében). Nagyjából két szerszámot tudok nagy magabiztossággal használni: az egyik a kalapács, a másik pedig egy második kalapács, amit az elsővel ütök. A szeg már túl veszélyes kiegészítő lenne, nem kell ennyire elébe menni az ezermesterré válásnak, először szép egyenletesen meg kell tanulni pusztítani, aztán jöhet az alkotó munka, ami fizikai valóban is megvalósul, nem csak szellemi termékek (pl: ektoplazma, vagy a szellemklón, ami kísértetiesen hasonló) sorozatgyártásában. Különben is én könnyűszerkezetes testépítő vagyok, a mostani építőanyag árak mellett viszonylag jól látható eredményekkel, már az önbizalmam alapjai is le vannak fektetve, bár a komolyabb építkezés még távolról sem kezdődött el, ahhoz valami komolyabb gyomros kellene, hogy berágjak és elboruljon a szürkeállomány. Bár a haragommal már most is táplálom a jövőbeli terveimet, hogy ne ragadjak le ott, ahol éppen most állok nyakig (ne mozogj, mert hullámzik!), de az alagútban van egy jelentősebb kanyar, így még sokat kell caplatni, hogy meglássam a fényt a végén. Ez most eléggé képletesre sikerült mi, fogalma sincs senkinek, hogy mégis miről beszél ez a szerencsétlen, pedig becsszó, hogy nem állok tudatmódosító szerek hatása alatt (bár tény, hogy egy nagy adag fagyit betoltam most este, amolyan fájdalomcsillapítónak és a délutáni kondi is elég agresszívre sikerült, de a feszkót le kellett már valahol vezetni...lett volna kevésbé szofisztikált ötletem is, de sajnos több száz kilométerre volt tőlem a megváltás). No mindegy, valahogy majd csak lesz, eddig is azt hittem lejjebb már nem lesz, de már olyan régóta zuhanunk a hullámvasúttal lefelé, hogy már nincs mit kihánynom és sikítozni is elfáradtam már. A menet végén azért kiabáljatok rám, hogy szálljak ki, mert még egy körre már nincs energiám...

Ja igen: a vlog, ahogyan várható volt csúszni fog, a mai napon egy vidámabb rész belőlem öngyilkos merényletet követett el, az utánpótlás válogatottra meg még várni kell egy kicsit, továbbra is inkább a minőségre törekednék, így amíg nem emelkedik ismét egy kicsit az életkedvem, inkább nem erőltetem a youtube-on jópofizást, sorry.