Végre péntek, huhúúúúúúúúúúú...sajnos holnap már vasárnap, hogy aztán ismét dolgozni menjünk csütörtökön. Aki most ismerkedik a hét napjaival, meg úgy a naptárral általában véve, azt most csúnyán összezavartam ezzel a másfél mondattal, de bízom benne, hogy ezek az illetők csütörtökön maximum gumikacsákkal tanulnak ötig számolni a délután óvodai foglalkozáson és nem a GDP növekedéséhez járulnak hozzá valamiféle munka címszó alatt. Rühellem az ilyen hétközi szabadnapokat, ugye eleve 5 nap munkáját négy nap alatt kell ledarálni, de így, hogy van benne egy hamis megnyugvás döccenő, ami aztán váratlan rémálomba csap át, na az nem egészséges. No de nem panaszkodok, annál mégiscsak jobb, mintha bent kellene rohadni a katakombák mélyén. Mivel nem akartam magam kísértésbe vinni, így előzetesen nem is tájékozódtam az itteni színes, ünnepi programfelhozatalról (kb annyit tudok, hogy este majd Ruzsa Sándor Magdi fog énekelni vala), nehogy a végén még késztetést érezzek megjelenni valamelyiken, már nyugtáztam, hogy a tévében sem lesz semmi értékelhető, csak a szokásos áramkörök és képcsövek. Kivételesen házkörüli munka sincs élesítve (legalábbis legjobb tudomásom szerint nem készülnek merényletre ellenem), bár Máté mindig tud meglepetéseket okozni, hétvégére már krumpliszedés van előirányozva, aminek én elsősorban a jénai tálból porcelán tányérra való változatát preferálom, de élek a gyanúperrel, hogy most a kertben sunnyogó, földalatti készletekre gondolt a műszakvezető úr. A végén még teljesen tanácstalanul (mint egy kisközség) fogok itt álldogálni, hogy akkor mihez kezdjek magammal, de ha minden jól megy lesz játszópajtás a légtérben (akinek kivételesen ideje is fog jutni rám), úgyhogy majd jól elmegyünk hintázni, vagy mondjuk, hogy valami férfiasabb elfoglaltság is legyen, libikókázni.
Egyéni rekord, sikerült becsúsznom 65 kiló alá (nagyon kifújtam minden levegőt magamból - főleg az orromon át, mielőtt baromságokra gondoltok), egész délután éheztem, így végre 10 egész dekával, de alá sikerült menni...még a végén rám se ismer, aki 1000 éve látott. A nagyobb gond, hogy ilyen illető nem nagyon van, vagy ha akad is, akkor azzal újabb 1000 évig nem is fogok mostanság összefutni, mert valahogy arra jutottunk, hogy eddig is jól megvoltunk a másik nélkül, bevált csapaton ne változtass. A változások évét élem (még van négy hónapom valami korszakalkotót összehozni...mondjuk megtanulhatnék táncolni!..................most, hogy jól kiröhögte magát mindenki, többek között én is, térjünk vissza a komoly dolgokra), új külső, új belső, remélhetőleg egyszercsak új munkahely, költözködés, már tényleg csak az hiányzik, hogy melírozzam a hajamat, esetleg a mellszőrömet. Ja meg a lottó nyeremény, de igazából most kötöttem egy olyan alkut a jószerencse tündérrel, hogy nem ragaszkodok a főnyereményhez, ha biztosít számomra egy zsíros fizetéssel járó, vidám munkahelyet, amiből fel tudom építeni a kis életemet. Ha egyik sem lesz meg, akkor a csillagport is kiverem a hülye tiarás kis fejecskéjéből annak a szemét k*&#@%!+...akarom mondani roppant csalódott leszek.
