A tegnapi nap utólagos tanulsága, nagyon fontos! Mindig, azaz MINDIG kapcsold ki a hétfőtől péntekig 5:25-re beállított ébresztést a telefonodon, mert akármennyire is okos, fingja sincs (ez a székrekedés első holtbiztos jele) arról, hogy ünnepnap van és neked nem kell korán kelni! Persze a köcsög kakas sem tudja, aki négykor már amúgy is üvöltözik, de egy kis pálinkába áztatott kukoricával azon az ébresztőn is tudsz egy kicsit állítani. Ha meg mégsem, akkor az extra szűz olívaolajba mártott konyhakéssel rövidre lehet vágni ezt a problémát is a szó legszorosabb értelmében, bár némi fejetlenséghez vezethet, ez tény és való.

Gondolom mindenki tevékenyen, a szabadban töltötte a szabadnapját, mert a blogot mindössze csak egy ember olvasta, úgyhogy mindenkinek behúztam egy kövér fekete pontot, a szankciókon még gondolkodok (nem mintha bárkit is meghatna ez a fenyegetés gondolom). Nálunk a szokásos programok voltak: kenyérszentelés, kokárdás zsömleosztás (legalábbis én így hívom), plecsniosztás az arra érdemeseknek, meleg, meg rajcsűrözés, este pedig majdnem viharos sikert aratott Ruzsa Magdi, de végül mindenki megúszta, csak a felvezetés volt váratlanul izgalmas, amikor is 10 embernek kellett fogni a felállított sátrat, hogy az ne Jugoszláviában kössön ki a komplett háttérvokálos csapattal együtt. Ott aztán lehetett volna CD-ről énekelni, az tuti nem hatja meg egyik Kalasnyikovos beszámíthatatlant se. Durrogtattak néhány tűzijáték rakétát is, de ezeket én biztos távolságból, félálomban a szobám mélyéről hallgattam végig, tény, hogy így annyira nem volt látványos, ellenben a vége után 3 másodperccel már el is tudtam aludni az ágyamban, nem még hazacaplatni azzal a 10 liter sörrel, amit feltehetően meg sem tudtam volna inni napközben.

A munka hál istennek egyre elviselhetetlenebb, az utolsó valamirevaló beszélgetős pajtás már csak 10 napig emeli a napok színvonalát, úgyhogy nemsokára lehet, hogy kissé melodramatikusabb hangvételű bejegyzések következnek, elég nehéz lesz így a mindig vidám hozzáállásomat fenntartani. A cirkuszi bohóc is azért sír otthon, mert így piheni ki magát. Mondjuk én lassan már mindenhol sírni fogok: a melóban az emberi hülyeség okozta görcsöket próbálom ezzel a technikával enyhíteni, itthon pedig a végső kimerülés és a soron következő nap ígérete teszi be a nagykaput. Fél szemem azért a jótündéren, tuti, hogy valamit sumákolni fog, de akkor megnézheti hova dugom fel a csillagos varázspálcáját (csak remélni tudom, hogy nem mazochista beütésű, mert akkor szerintem direkt erre utazik a kis szemét).