A kimerülés határán (ahova mentális instabilitást igazoló papírok kellenek, nem ám csak rajcsűrözünk, mint a "Seggeni" határnál) agyam egyes érzékszervekért felelős központjai kezdik feladni a szolgálatot, vagy legalábbis nyomokban átmeneti üzemzavar bénítja meg a mindennapi szélmalomharcot. A szaglásom például buszok látványára old le a központi hardverről, de mindenesetre elég nyomasztó illatokat érzek tömegközlekedés során magam körül. Persze ennek rengeteg magyarázata lehet: statisztikai kiegyenlítetlenség miatt állandóan mellém, elém, mögém ül le a kötelező büdös és/vagy ittas utas (ebben az esetben nincs nyitható ablak a buszon, ellenben a légkondicionáló, vagy rossz, vagy egyenletesen keringteti a biztos alapokon nyugvó izzadságszagot), bár ránézésre elég kulturáltan fest mindenki (bár az egyik lánynak annyi vas volt az egyik fülében, hogy kicsit ferdén tudta csak tartani a fejét...vagy az agya borult el, vagy a Gyurcsány család egyik távoli leszármazottja), esetleg már nem tudom kontrollálni a saját anyagcserémet, de az észlelőközpontom lassulása miatt erről már tudomást sem veszek. Vagy a nagy őszi esőzések előtt minden nap hígtrágyával húzzák végig az út menti szántóföldeket, bár azt nem igazán értem, hogy a disznóhúgy hogyan is jön képbe ezen elmélet esetén (ebben az esetben csukható ablak nincs a buszon), vagy a képletesen nyakig érő szar, amiben mostanság ülünk egy ilyen tudatalatti módon manifesztálódik a valóságban. Amikor leszálltam a buszról, apró fekete pontokat láttam mindenhol, gondoltam akkor most már a látóközpontnak is reszeltek, pedig még a vérnyomástabit is szedem rendesen, szal inkább itt helyben le kellene ülni, mielőtt nagyobb gond lesz. Aztán kiderült, hogy az özönvízszerű esőzések következtében elszaporodtak a 6, illetve 8 lábú képviselői a faunának, amiket lecsapni nem lehet, ellenben az összes a te retinádat pécézte ki magának pihenőzónaként. A jó hír, hogy az esti futás során ezen élőlények jelentős részét eltávolítottam a légkörből a folyamatos, még mindig nem előírás szerint kapkodott levegővételek segítségével, úgyhogy a világ ismét megmenekült, hála az amatőr rövidtávfutónak. A hallásomat tompítja a fejemben 0-24-ben zúgó szünetjel, amit csak rövid hírek erejéig szakít meg a rendszer (ekkor villannak be az alapvető szükségletek jelző fények, úgymint: menj ki mosdóba, vegyél levegőt, egyél, aludj...mondom aludjál már!!!!!, illetve a munkahelyen vagy, nem is alhatsz), a tapintásom pedig annyira leépült, hogy az állandó telefonálgatás miatt (mindenki a véremet szívja, a francnak vagyok ilyen marha okos) már a jobb kezemet nem is tudom letenni a fülem mellől, de nagy magabiztossággal egy tornádó kellős közepén is felismerném a telefonkagylót puszta érintés alapján. Bezzeg a mobil nem csörög, csak ha rázom, nem kapkodnak utánam a munkáltatók, pedig főnyeremény vagyok, de azzal ellentétben engem nem kell megütni. Nem baj, türelmes vagyok, már úgyis a gödör alján vagyok és a vakondok még mindig alattam...