Ez volt a tegnap este jelmondata, amikor is rommá zabáltuk magunkat. De tényleg, úgy emberesen! A romok aztán műemlékvédelem alá kerültek és a világörökség részévé nyilvánították őket, mi meg tovább ettünk.
Szóval az egész azzal kezdődött, hogy Máténak születésnapja volt a héten, amihez összetülkölte a szűk családi kört és ipari mennyiségű ételt sikerített az alkalom köré. Az ebédet eleve egy emberes gulyáslevessel nyugtáztuk, amire a legritkább esetben éhezik meg az ember 4 órával később, úgyhogy már a kiinduló állapot elég vészterhes volt. Máig nem értem hova tűnt el belém annyi kaja, sőt ma délutánig igazából komolyan aggódtam, hogy csak input volt, de a feldolgozottság elmaradt, nem sok kedvem volt visszaszedni az oly nehezen leadott kilókat, de aztán istennek hála megoldódott a krízis, amit most itt nem részleteznék, el tudja mindenki képzelni, nagyjából a Jurassic Parkban a beteg triceratopszos jelenethez tudnám hasonlítani. Szóval egy nagyon komoly sertés és marha húsból készült húslevessel nyitottunk (érted egy állatból minden hülye tud levest főzni, de egyszerre kettőből...hoppácsak), csigával (na nem francia konyha, hanem a tészta), zöldségekkel, aminek a végén már mindenki sóhajtozva nézett a másikra, saját levében főve, amire csak rátett egy lapáttal az étvágygerjesztőként elfogyasztott feles (vagy inkább másfeles). Na ezt követően sem az update vonalon mozogtunk, még véletlenül sem szójafasírt volt párolt zöldség körettel, azt zabáljanak a nyulak, akkor lesz belőlük finom pörkölt. Most kivételesen birkapörkölt volt, főtt krumplival, kenyérrel (keményítő és szénhidrát együtt...ezekre este 6 körül már gondolni sem szabad, nemhogy egyszerre fogyasztani őket) és káposztával töltött paprikával, amiből ugye helyből kétszer kell szedni, amíg ki nem hűl és be nem kövesedik a zsír. Hogy mindez ne tömbösödjön a gyomrodba folyamatosan tartani kellett a hígítási arányt megfelelő mennyiségű sörrel, talán csak az Oktoberfesten volt ennél nagyobb fogyasztás. Ekkor már elkezdtem hallucinálni, de bevillant, hogy érkeztemkor valami kacsáról is dumálgattak és éltem a gyanúperrel, hogy nem a perem alatti, vécétisztító szárnyasról értekeztek. Gyanúm beigazolódott, amikor egy hatalmas tálon teljes életnagyságban feltűnt a kacsasült, hagymás krumpli és párolt lila káposzta kíséretében, amit nem dekor elemnek szántak, így abból is enni kellett. Ekkor már mindenki húszra húzott lapot gyakorlatilag, de akkor ha már lúd (vagyis kacsa) legyen kövér, egyszer élünk (és talán ez az utolsó vacsora), hajrá. Bennem ekkor már háromnapi meleg étel és legalább kétheti alkoholmennyiség foglalt helyet, egy eddig tisztázatlan részén a testemnek és mindenki húsosat izzadt, már akinek voltak még szabad pórusai, de hát ugye nem születésnap a születésnap, ha nincs desszert és mivel ez Máté születésnapja volt helyből három is volt. Mivel a tofutorta annyira nem dívik falun és a paleo táplálkozásnak sincsenek hívei, lévén az ősember is kihalt, tehát semmi értelme nem volt annak az étrendnek, így ennek megfelelően sonkás (szalonnás) masni, almás pite és vastag krémes lúdláb volt a felhozatal, amiből ugye legalább egy, de ha jót akartál magadnak négy szeletet kellett betolni. Végszóra elkészült a kacsatepertő is (annak sok idő kellett, amíg kisül), de arra már annyira üveges szemmel tekintett mindenki, hogy simán láttad a szemben ülő tarkóját is. A legrosszabb, hogy ezek után még haza kellett karikázni és egy meglehetősen nyomasztó és vad álmokkal teli éjszaka vette kezdetét...
