Ma végre sikerült eljutnom a negyedéves bábszínházi matinéra, ami már egy hónapja esedékes volt, de a bányában megnyitott legújabb tárna kitermelése nem tette lehetővé, hogy időben megjelenjek a neves eseményen. Mielőtt az új olvasók (már ha egyáltalán van ilyen) azt hinnék, hogy valami infantilis oldalra tévedtek, ahol gyerekműsor bemutatókról folyik az értekezés, gyorsan tisztázzuk, hogy az urulógián jártam, csak mégis viccesebb ebben a formában, aki meg már szintén látogatta a nevezett orvosi egységet, vagy van némi fantáziája, az tudja, hogy honnan a metafora. Szóval már korán reggel bevettem magam a váróba, mert rendszeresen annyi ember szokott összegyűlni, mintha legalábbis ingyen ételt osztogatnának, az ülőhelyek száma pedig véges...aki későn jön vessen magára, pont leszarom, hogy 80 éves, nekem ezután dolgozni kell mennem, nem a TV előtt döglenem a harminc macskám társaságában. Sikerült is ötödiknek befutnom, felvettem az alakzatot és vártam a többi játékost. Nagyjából ránézésre meg lehet állapítani, hogy ki milyen régóta jár már kivizsgálásra, a régi motorosok halálos nyugalommal ücsörögnek, pont leszarják, hogy egy hideg férfi kéz esetleg a nadrágba tévedhet, ez még így is egyéni rekord, ha az utóbbi 30 év átlagát vesszük figyelembe, bármilyen nemű végtagok tekintetében is. Az első áldozósokban még a szar is vigyázzban áll, jóindulatú rokonaik, barátaik minden bizonnyal meghozzák a kedvüket az ilyen kiruccanásokhoz, így - a seggben heroint csempészős discoverys műsorokon szocializálódott delikvensek nagyjából csak annyit tudnak vizionálni, hogy az orvos síkosítótól csatakos kesztyűs kézzel, végbél nyíláson keresztül próbálja kitapintani a gyulladt torokmandulákat, közben másik kézzel vicces zoknifigurás gegekkel színesítve az amúgy is mély benyomást jelentő vizsgálatot. Nos ez nem így van...vazelint használnak, az még mindig olcsóbb, mint az ízesített síkosító. Nem, most komolyan, igazából egy korty vizeletből meg tudnak már mindent állapítani, de ugye az urulógia említése folytán is az egyujjas bábok ugranak be mindenkinek, mint ahogy a Dacia is örökre a műanyag  kartondoboz (ha élhetek ilyen képzavarral, ez olyan, mint az Obiban a fém faház) autó marad ebben az országban, hiába francia autó már gyakorlatilag napjainkra. Szóval én is elvittem magammal a reggeli termés töredékét (marha nehéz ám full kómásan egy olyan pici üvegbe célozni, mindezt úgy, hogy úgy keltél fel, hogy majd szétrobban a hólyagod), ötezer rétegbe becsomagoltam, nehogy csernobili szivárgás legyen, aztán egy könnyed 70 perces várakozás után végre bejutottam. A szokásos 5 mondatos párbeszéd (ebből kettő az illedelmes köszönés), hogy vagyunk, hogy vagyunk, jól, jól, kicsit szok fájni a bal vesém, na bumm. Egyből jöttek a hülye szöveggel, hogy na akkor fel az asztalra (itt egy picit azért megijedtem), fel a pulcsit, ultrahang, sicher, ami biztos. Hál istennek csak annyi derült ki, hogy gondterhes vagyok (kislány lesz), de köveknek semmi nyoma, úgyhogy igyak több folyadékot, aztán nem lesz itt semmi gond, viszont látás egy negyed év múlva.