Jó társaságban hogy repül az idő, mi?! A legnagyobb baj, hogy most azért, mert csupán egy nap volt a hétvége, tegnap meg csak azért voltam fent fél 12-ig, hogy legalább az illúzióját megteremtsem a kétnapos pihenésnek, de csak az lett a vége, hogy fáradtabban keltem mint általában. Ebben közrejátszott az is, hogy anyu 1 méterről ejtett le egy nagyon kellemetlen akusztikájú lábast a konyhakőre, miközben én még bőven delíriumban voltam, de ezzel nagyon sok ébredési fázist átugorva kerültem a teljes éberség állapotába (bár így is réslátással botorkáltam ki a mosdóba, Szörnyella De Frász frizurában...wax nélkül elég mókásan nézek ki reggelente).

Próbáltunk egy kis kreativitást vinni a szombati munkavégzésbe (amiből tradíciót akarnak csinálni, de nekem nem életcélom szombatonként dolgozni), hogy azért mégse egy szokásos bányaműszak legyen, úgyhogy Barbi kitalálta, hogy kvízműsor lesz, aminek a főszereplői a szombati rabszolgák lesznek. Mindenkinek ki kellett találnia két kérdést a saját kis életéből öt válaszlehetőséggel, legyen az olyan topic, amiről már beszélt (és legalább kiderül, hogy senki nem figyel oda a másikra), vagy olyan, amit eddig maximum a névtelen alkoholisták gyűlésen mert csak elmondani zsákkal a fején, mert annyira gáz. Mivel a játékmester, Vágó István éppen nem ért rá (ő nem olyan hülye, hogy szombaton is dolgozzon), így csak egy végletekig leegyszerűsített tipposzlop táblát kaptunk nyomtatva és reggel mindenki körbeküldte a kérdéseket a bandának. Mindenki az egyszerűség jegyében, maximum 5 szavas kérdéseket és 3 szavas válaszokat talált ki (persze így is voltak elég rafkósak, csak néztünk egymásra, mint kezdő buzi a gőzfürdőben, hogy viszonylag egyszerű dolgokra nem tudunk határozott választ adni). Szokás szerint egy kicsit túlpörögtem a témát és egy A4-es oldalt teleírtam írói fantáziám minden kis részletét megmozgatva (ha csinálsz valamit, csináld jól), melynek során igyekeztem minél nagyobb baromságokat kitalálni, illetve a valóságot képtelenségként eladni, csak hogy jól összezavarjak mindenkit. A legtöbb válasz azért már megörökítésre került ezen blog keretein belül (emlékeztek még a csapások az életemben sorozatra? Azon mindenki marha jókat röhögött, amikor többször is majdnem a kihalt fajok listájára kerültem...), úgyhogy nagyon hamar kiderült, hogy senki nem olvassa, de azért így is sikerült meglepetést okoznom. Az elérhető 10 pontból a legtöbb 5 volt (ezt ketten tudták abszolválni), a többiek 4 ponton (köztük én is) megragadtak, szóval összességében piszkosul nem tudunk semmit a másikról, én még azt is megkérdőjelezném, hogy egy hozzávetőleges fantomképet tudnánk-e rajzoltatni a másikról, szemből még szerintem csak az egymással szemben ülők látták a másikat, a többieket csak profilból ismernénk meg. A napot megfejeltük egy tömeges pizzázással (én voltam az egyetlen papírkutya, aki képtelen volt megenni az egészet, de így kinek nem kellett vacsit főznie?...nem mintha olyan marha sűrűn főznék) és négykor már be is fejeztük a napot. Szombaton, négyig! Hánynom kell tőle! A következő hét optimista szempontból ugye csak három nap lesz, pesszimista szempontból viszont azt kell mondjam, hogy ez a három nap már holnap kezdetét veszi (megint hánynom kell, lassan a bulímiás klub tiszteletbeli tagjává fognak választani), ráadásul élek a gyanúperrel, hogy öt nap munkáját fogják ránk önteni ebben a 72 órában. Nem baj, holnap akkor is átverem a világot és mosolyogni fogok...mert aki vidám azzal jó dolgok történnek (lassan az esetemben is beigazolódhatna ez a hipotézis, mert statisztikák szerint eddig én volnék a kivétel), de legalábbis egy vidám, mosolygós hulla lesz, ha mégsem.