Hihetetlen önuralomról téve tanúbizonyságot (értsd már képtelen vagyok ételre nézni hányinger nélkül, az egész napos semmittevés már odáig fajult, hogy csak egyszer eszek egy nap, annyira nem égetek el energiát), mindössze fél kiló többlettel zártam az ünnepeket, ami összességében annyira nem is rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy mennyi mindent küldtem be a szervezetbe pusztán arra hivatkozva, hogy most lehet, hisz ünnep van. Az ilyen szokott hirtelen minden nap ünnep helyzetekbe torkollni, de erőt vettem magamon, tartottam az edzéseket is, bár holnap nem tudom, hogy fogok futni menni, mivel ma megrázták az égi liszteszsákokat, kétóránként mehettem havat söpörni, holnapra minden bizonnyal fájni fognak a hóhányó izmaim. De legalább felváltja a vízmeregető izomfájdalmat. Történt, hogy téliesíteni kellett a nagyszüleim házát, hogy a cidriben lehetőség szerint ne fagyjon szét a pics@ba minden, így megelőzvén tél tábornokot pénteken felkerekedtünk a hadműveletre. Arra ugyan számítottunk, hogy víz lesz az aknában, mert még a legnagyobb hőség közepette is van benne valamiért (nem is értjük, szerintem valaki hordja rendszeresen vödörszámra), de most még az előzetes becsléseket is sikerült a valóságnak felülmúlni. Jó mellkasközépig ért a vízszint és konkrétan egy béka is bele volt fulladva. Pont nem volt nálunk a lazacozó gumi kezeslábasunk, bár nagy valószínűség szerint abban is könnyedén be lehetett volna merülni, aztán meg lehetett volna ácsorogni az öt fokos vízben, amíg a másodlagos agyi központ ki nem kapcsol teljesen, úgyhogy végülis arra jutottunk, hogy nem én mászok le, nekem még hosszútávú terveim vannak, úgyhogy nevezzenek ki egy másik önkéntest, ha még unokákat várnak tőlem. Ellenben, mivel logikából mindig is ötös voltam, McGyvert megszégyenítő találékonysággal összeeszkábáltam egy vödörből, némi drótból és egy számomra ismeretlen eszközből (olyan mint egy gyökérkefe, csak nyele van, mint egy seprűnek) álló célszerszámot, amivel kb egy órás heroikus küzdelemmel sikerült lecsökkenteni a vízszintet annyira, hogy a szükséges beavatkozás elvégezhető legyen. Csak, hogy ne legyen minden annyira marha egyszerű a kimeregetett vizet még messzebb is kellett hordani, mert ezer lyukon keresztül szépen szivárgott vissza minden az aknába (erre csak 30 perc után jöttünk rá, amikor elég alacsonyan volt a vízállás ahhoz, hogy észrevegyük, hogy jön vissza az áldás), így egy rögtönzött Játék határok nélkül díszletet dobtunk össze, a merd ki a vizet mielőtt visszajön az egész kategóriában.  Ha már ott voltunk kiírtottuk a még nagyjából életben lévő flórát is, vagy legalábbis, ami maradt belőle, kicsit összehánytuk (nem úgy!) az őszről megmaradt lehullott leveleket, mert bár a hó ápol és eltakar, de tavasszal elég undormány lenne az egész udvaron lévő komposztot szedegetni (hisz az utcán lévő kutyaszar szombat este bulizó fiatalság általi lehányása is csak részmegoldás és nem megváltás). Mázli, hogy lezongoráztuk ezt az egészet még a havazás előtt, mentünk volna vagy öttel, ha most kellett volna vezetnem, hóban még annyira nincsenek nagy tapasztalataim, már ha a szánkót, az angyalkázást és a zsákozást a gátoldalban nem számítjuk ide...és ha jól tudom ezek nem képviselnek továbbra sem egy témakört, legalábbis komolyabb vezetéstechnikai tréninget ezekre az alapokra nem nagyon szoktak építeni. Jelentős anyagi károktól kíméltem meg az arra járókat, úgyhogy szívesen, jön mindenki eggyel (ezzel  az idei jó cselekedet le is tudva)!