Na ki nem megy még holnap dolgozni? Úgy van, az a mocsok szemétláda, aki ezt a blogot írja! Sőt még kedden sem teszem tiszteletem a tárnában (ez még a tavalyról megmaradt szabim utolsó morzsája), de így legalább nyugodt körülmények között meg tudom sütni a névnapi, nulladik típusú, félprofi sütimet, hogy aztán mindenki leboruljon nagyságom előtt, ami hál istennek nem a testsúlynövekedés eredménye (na jó, egy kilótól meg kell majd szabadulnom, de visszatér majd a jól megszokott agybaj, ami elveszi az étvágyamat, vagy masszív hányingert okoz, szóval nem lesz itt semmi gond). A hétvégén meglátogattuk a család másik felét is (egyre kevésbé tudom elviselni a két és fél óra vonatozást, főleg, ha még mindig előfordul, hogy nincs fűtés, vagy csak jelzésértékkel, hogy mégse pampogjon minden utas és, hogy a kígyósi menetrend bazira nincs összhangban a MÁV-val, mert vagy az kellene, hogy pontosan érkezzen a vonat, de akkor tuti késik és másfél órát vársz a következő buszra, vagy direkt azzal mész, amihez van 40 perc türelmi idő, de az meg még hamarabb is ér be, mint az előírt, szal ugyan úgy szobrozás a vége és ez alatt nem egy helyi kézműves foglalkozást értek), így újév második napján kicseréltük a karácsonyi túszokat kissé megkésve (bortartóval, teával, illatszerekkel bővült a fa alá való), toltunk még egy kis X-mas after party kaját, amit jelentős mennyiségű édességgel fojtottunk le, de talán mostantól visszaállunk a hétköznapi, zsírmentes étrendre és csak remélni tudom, hogy húsvétig vissza sem térünk ehhez a hedonista életvitelhez, amit az elmúlt két hétben műveltünk. A héten csak kétszer voltam futni, cserébe többször is lapátolhattam és söpörhettem havat pihenésképpen. A mocsok csak sunyiban lehullik az éj leple alatt, de délelőtt már minden olvadásnak indul és ha nem akarod, hogy jégpáncéllá fagyjon az összes járófelületen a cucc, akkor bizony el kell tolni mielőtt túl késő lenne, arra meg várhatsz, hogy a manók megjelennek, hogy megcsinálják helyetted, de mostanság valahol máshol razziázhatnak ezek a lények (szerintem a legközelebbi hüttében "forrócsokiznak"), mert nálunk mindig érintetlen szűz hó van a járdán, amikor felkelek (leszámítva az első alkoholista biciklis keréknyomát, aki már hajnalok hajnalán útnak indul, hogy nyitásra oda érjen, de könnyen lehet, hogy a friss hótakaró alatt pihenget ő is, ha már féltankkal indult el otthonról). Lassan véget érhetne a tél, az ízületeim már eléggé kivannak (rosszabb vagyok, mint egy öregember és még csak nyugdíjat sem kapok), bár ez szerintem annak köszönhető, hogy többször voltam kevésbé szigetelt állapotban, viszonylag hosszabb ideig hideg területen, szal amim csak tudott az megfázott (orrba szájba iszom a tőzegáfonya szörpöt, mert az álmoskönyvek szerint az segít, ha más nem a tőzegáfonya szörpöt forgalmazó napi betevőjét megkeresni), a térdem, meg a sarkaim eléggé ki vannak már készülve, de kutyaharapást szőrével alapon csak rá kell egy kicsit dolgozni, még a végén megkapnám, hogy egy kis nátha eltántoríthat a testmozgástól, szal holnap ennek megfelelően körbekorizom a futóútvonalat, ha még mindig fagyos lesz a hangulat, de a 3 km meg lesz, hacsak nem ér mellkasig reggelre a hó. Ha meg igen, akkor tízig várok a manókra és ha megint nem jönnek, akkor legalább a lapátolásból meglesz a ma este elfogyasztott jégkrémből felvett kalória elégetése, hagyományos viking szertartás szerint, kis hajón leúsztatva a folyón.