Esetleg nagyon, de majd holnap kiderül. Azért ne szaladjunk ennyire előre az eseményekben nézzük szép sorjában. A ma reggeli országos hírekben hallottam, hogy vadonatúj gumikesztyű szállítmány érkezett a megyei kórházba, szóval arra jutottam, hogy csak be kellene menni a puppet masterhez lecsekkolni a készleteket és mert nem mellesleg már egy hónapja esedékes volt a látogatás, szóval pont kapóra jött, hogy a melóban éppen nem szakadunk meg. A reggeli matinéra mentem szokás szerint, de vagy krónikus prosztata problémás nemzetté kezdünk válni, vagy a hátsó sorokban Zepter edény bemutató volt, csak a masszív sorfal miatt nem láttam, de annyian voltak abban a pici váróban, mintha legalábbis kurvás nővérkéknek öltözött orvostanhallgatók pippantottak volna le mindenkit ingyen a hónap második páratlan keddjére való tekintettel. Nem bírnak magukkal az emberek, mindenkiben ott rejlik a mazochista, nem elég, hogy az élet 0-24-ben baszogat és szopat minket, még egy kis extra is kell a szürke mókuskerékből kitörendő és hol máshol kaphatnád ezt meg úgy, hogy mindezt a TB állja, ha nem az urulógián. Hál istennek mi továbbra is csak verbálisan érintkezünk a főorvos úrral, szal meg lettem dicsérve, hogy milyen kiváló vizeletmintát vittem megint (már gondolkodok azon, hogy élsportolóknak fogom árulni aranyért), felírták a szokásos gyógyszeradagomat (amitől olyan a leheletem, mintha cipőbokszot ettem volna, pedig még soha nem ettem, így ez csak egy feltételezés), aztán találkozunk negyed év múlva, viszontlátásra és mindehhez csak 50 percig kellett a kiégett régi és a kétségbeesett új arcokat nézegetnem a váróban.
Szóval visszatérve a fájdalmakra. Tegnap reaktiváltam magam (alvó KGB ügynök vagyok, ha nem tudta volna valaki, de ha eláruljátok, akkor meg kell, hogy öljelek titeket), úgyhogy újult erővel, teljes erőbedobással ismét rávettem magam nagy nehezen a testmozgásra. A hétfő reggel sötétséggel és esővel indult. Nem akartam egyikőtöknek sem megadni a lehetőséget, hogy egy kis esővíz miatt meghátrálva elhalasszam a hajnali futást, hogy aztán mindenki puhapöcsnek tituláljon, hogy egy kis H2O-tól máris megtörik akaraterőm, hisz a víz a cipőből kiönthető és az alsógatyából is kicsavarható, szóval inkább nekilendültem, a megaláztatást elkerülendő. Az új varázszoknijaimban ugyan nem döntöttem pályarekordot, de kiinduló időnek pont megfelelt és összességében annyira nem is erőltettem meg magam. Nem úgy a mai súlyemelésekkel. Kezdődött azzal, hogy kísérleti jelleggel a konditeremben lecsavartuk a fűtést, mivel ott alig tartózkodunk nagy általánosságban, hátha spórolunk egy keveset a gázszámlán, így viszont a szilveszter előtti fűtés nélküli állapotokat modellezzük újra teljesen önként, épp csak a lehelet nem látszik. Gondoltam egy lightos 2/3-os edzésprogram (a FIDESZ után szabadon) elegendő lesz, ne hajtsuk meg magunkat 14 nap kihagyás után, de aztán elkapott a gépszíj, aminek minden bizonnyal holnap reggel érezni fogom a mellékhatásait. Feltételezem nekifutásból egy ceruzát sem fogok tudni felemelni, így még nehezebb lesz úgy tenni, mintha gőzerővel dolgoznék (azért zsinórban három sudokut kitölteni komoly munkát jelent), ráadásul holnap reggel megint futónap van, úgyhogy eső nélkül is gyűlnek a sötét fellegek. De mint tudjuk, no pain, no gain és ha szép nem is leszek, legalább okos már vagyok, úgyhogy bármelyik bájgúnárt lealázom mentálisan, ha sokat menőzik a két mérettel kisebb izomtrikójában, ami vélhetően a kisöccse tavaly kinőtt, adományozásra ítélt kollekciójából lett megmentve, a rászoruló gyerekeket meg lássa el a máltai szeretetszolgálat.
