Na ki volt itthon már 15:45-re? Úgy van, én, tudom ezek a kérdések nem jelentenek senkinek kihívást és csak feleslegesen foglalják a helyet, majd legközelebb olyat kérdezek, ami nem velem történt. Ma engem sorsoltak ki a rövid műszakra, hozzá tudnék szokni ehhez a munkarendhez, de tudom, hogy ez is csak olyan, mint a fingszag, előbb utóbb eltűnik, csak egy kis kereszthuzatot kell csinálni. Mivel gyakorlatilag csak minden harmadik, esetleg negyedik ember férfi a bányában és a hölgy játékosok jelentős része egy megfelelő menekülési útvonalnak tartja a babaprogramot, így mostanában egyre több kisgyerek tűnik fel a légtérben és most nem az infantilis kollegákról beszélek, hanem az 1.0-ás emberkezdeményekről. Mert ugye nem elég rommá floodolni a facebookot a terhesség ideje alatt készült, gyakorlatilag másodperc alapú, rendkívül megható fotósorozattal, miközben olyan agyalapi mirigyviszketést okozó képaláírásokat tesznek, hogy pocaklakó, meg mittomén milyen barom elnevezések, aztán meg a nagy nap után ugye szintén percalapon nyomon is tudjuk követni, hogy hogyan cseperedik a kilakoltatott, jövőbeli nyugdíjtermelő. Mindemellett tudod, hogy mennyit szopott, milyet fosott és ezek ellenére valahogy mindenki mosolyog a képeken (vagy fotóbolt, vagy színészek játszák el a képen szereplőket, mert ilyen nincs), meg a képek előtt is, pedig már attól is herótom van, hogy vacsora közben betét/pöcskenőcs/aranyér, vagy bármilyen hasonló undorító dolgot próbálnak vicces közegben reklámozni, viszonylag kevés sikerrel, nálam ezek valahogy nem okoznak felhőtlen örömöt, de majd az én gyerekeimmel biztos másképp lesz. A felelősségteljes szülő ekkor úgy dönt (mivel feltételezhetően otthon unatkozik és különben is élőben lényegesen másképp fest a gyerek, mint a kiposztolt 26872 kép bármelyikén), hogy az immunrendszerrel még csak nyomokban rendelkező ifjú titánt behozza az influenza járvány kellős közepén, egy olyan egylégterű, baktérium melegágyba, ahol gyakorlatilag csak egy ugrásra van már csak az, hogy egymás bögréjéből ivós, komplett Börzsöny térképes herpeszpartyt tartsunk. Ehhez társul, hogy a nők agyában ekkor bekapcsol valami ezidáig, a tudomány által feltérképezetlen központ és tudat alatt elkezdenek gügyögni (állítom, ha értelmesen beszélnénk a csöppségekhez sokkal hamarabb megtanulnának beszélni, de ők csak azt tudják így visszamondani, amit hallanak a felnőttektől), meg tapizni (mármint nem engem), és olyan egyértelmű dolgokat megállapítani, hogy milyen kis lába van a kis tündibündivirágszálnak (nem létező, Grécsi professzort mentálisan kikészítő szóösszetételű, kicsinyítőképzős omegacukiságok kitalálása is a tünetegyüttes része), mintha lenne olyan gyerek, aki 45-ös lábbal születik...max a bohóccsaládokban tudom elképzelni. Szóval a gyerek nagy naivan elalszik reggel (mert ő még megteheti), sunyiban beviszik a munkahelyre és arra ébred, hogy összemosódott arcok (asszem ilyenkor még nem igazán látnak jól) tapizzák, miközben ő még vastagon héderelne. Ekkor beindul a központi riasztó a kiscsókánál és olyan hangot ad ki, mint amilyet én szoktam egy nyűgösebb péntek délutánon, jelezve, hogy ő már nagyon menne, de ekkor még hosszú, tömött sorokban kígyózik a pantomim színtársulat fogdosásra vágyó második hulláma és neki különben sincs még sok beleszólása a dolgokba. Ha egyszer be akarnám vinni a(z egyenlőre nemlétező) gyerekemet a melóba, mielőtt beszélni, vagy járni tudna, lőjetek le!