Most mi van, fiatal voltam, kellett a pénz! Látom mindenki baromságokra gondol már megint, úgyhogy öntsük a tésztavizet a pohárba! Ugyebár ma van nőnap (ezúton is boldog pont olyan napot, mint az összes többi minden kedves női olvasómnak, a szerencsések még biztos csokit, vagy virágot is kaptak, esetleg nem kellett ma mosogatniuk...ott lesz az holnap reggel is), nekem meg nem mániám sablonos ajándékokat fabrikálni, szóval idén is egy idegrendszert próbáló projektbe fogtam, csak, hogy a munkahelyen a hölgyek még az átlagnál is kitüntetettebbnek érezzék magukat. A héten minden szükséges kelléket sikerült beszereznem, nagyon kis költségvetésű volt az idei cél, ellenben a belefeccölt energia és verejték (nyomokban tényleg izzadt a tenyerem, de a végeredményen remélem nem vehető észre) felbecsülhetetlenné tette a végeredményt. Szóval színes szalvétákból kellett csinálni nagyjából egymillió rózsabimbót fogvájóra feltekerve, amiket aztán hungarica gömbökbe tűzve semmire nem jó dísztárgyakat lehetett létrehozni, de legalább nem kell locsolni. Első ránézésre nem tűnt olyan bonyolult feladatnak, csak ki kellett vágni egy kört a szalvétából, aztán csigába felaprítani, egy kis ragasztóval feltekerni fogvájóra and press repeat, de 6 gömb elkészítéséhez 14 órára volt szükségem, úgy, hogy a 6. óra után egy alvállalkozót is felvettem anyu személyében, mert még jövő szerdán is ezt csináltam volna, ha egyedül kell befejeznem. Nem is hinné az ember, hogy egy 8 centis kis pöcs gömbre mennyi rózsabimbó fér el, hát még hatra (segítek, a hatszorosa). Az idei egyetlen komolyabb károkat okozó anyag a papírragasztó volt (tudod az a kitekerhetős cucc, amit jobb nem összekeverni a hónalj stifteddel, mert csúnyán becsomósodhat a hónaljkutyád és a Labellohoz képest is egészen más az íze és a hatása is ajakra felhelyezve), így gondoltam nem lesznek könyékig akrilfestékes, hígítós szünetek, de így visszatekintve az legalább megnyugtató volt a rengeteg felszabaduló vegyi pára miatt. 3 rétegű szalvétát kellett használni, a papírragasztónak pedig első dolga volt, hogy rétegeire szaggassa szét a nyersanyagot, vagy összekuszálja, elszakítsa, vagy csak simán be se fogja. Gondoltam, ha rendszert viszek a dologba akkor majd felgyorsulnak az események, de tudjuk, hogy hiába van rendszer a postán is, ott sem kifejezetten repül az idő. Egy örökkévalóságig tekertük a kis virágutánzatokat, aztán jöhetett a demogömb összeszerelése. Persze a fogvájók egy idő után a gömb belsejében egymás útjában voltak, ollóval meg kombinált fogóval kellett a tövüket fogni, mert ugye felülről már nem lehetett nyomogatni a bimbókat (bár némelyik így is összenyomorodott, mert az utolsó darabok felhelyezésénél már nincs hova tenned a kezed), aztán méretre vágni a rambórágókat, ha ellenállásba ütköztem és persze a hosszú órák alatt söndörgetett alkatrészeket pillanatok alatt felemésztette a rendszer. A mutató és hüvelykujjam totál kikészült, de a vállaim és a hátam is megsínylette a szombati 12 órás műszakot, a vasárnapi két óra már könnyed levezetésnek tűnt az előző naphoz képest. Mivel tudom, hogy a kolleginák jelentős része nem olvassa a blogomat, így halálos nyugalommal teszek közzé néhány így készült és elkészült képet, csak, hogy mindenki ámulhasson, hogy mire képes egy óvónő fia, ha nagyon akar.