Sajnos kiderült, hogy semmi értelme a precíz tervezésnek, ha az események láncolatába 1%-nál kevesebb ráhatása van az embernek, úgyhogy a felújítások után ismét a megszokott útvonalamon, a szopóágon közlekedek (a szopórollert hál istennek nem raktam messzire, tudtam, hogy jól fog még jönni egyszer...vagy sokszor). A nagyobb gond az, hogy kreatív koncepcióm sincs a probléma megoldására, úgyhogy rábízom magam a jószerencsére, mivel eddig nagy ívben elkerült, a nagy számok törvénye alapján (ami szintén nem létező dolog szerintem), most már valami pozitív elhajlásnak kell következnie, ha más nem a pszichoszomatikus görbémben, ami szintén nem tudom micsoda, de rendkívül szakszerűen hangzik. A hét egyetlen pozitívuma, hogy nem esett az eső (pedig már nagyon fenyegettek vele), cserébe volt vagy 20 fok, meg lehetett pusztulni, mert hát csak garbót vesz fel az ember, meg kabátot, hiszen hajnalok hajnalán, amikor a SPAR-os kartontáblaember (meg én) kel, még azért nincs gatyarohasztó hőség. Az M1-en most már csak a mókás szövegek miatt fogom nézni az időjárás jelentést, állítólag az egész csatorna egy 0-24-es szeszélyes évszakok bohózatok válogatás. Hétvégén még egy óraátállítással is megzavarjuk a nagy nehezen akklimatizálódott szervezetünket, hogy még korábban aludjunk el a tévé előtt és már a híradó végén teszteljük a kispárnánkat, hogy nyál hatására bocsát-e ki valami mérgező anyagot, reggel meg olyan arcot fogunk vágni még vagy egy hónapig, mint aki 20 alkalmas bérletet nyert egy beöntéses tisztítókúrára. Morcos hétfő lesz az már biztos, de ez a hét sem nyugodt percektől ég bele az emlékezetembe, elég offra szív a meló mostanság és még csak nincs is főszezon, teljesen kiégtem, mint egy rendőrségi Skoda Fabia a székházostrom alatt. Sebaj, kitartok, mint mindig, csak meg kell találni az ellensúlyozó jó híreket és történéseket...kicsit félek, hogy rossz helyen keresem őket, de majd elképzelek egy sokkal rosszabb helyzetet és majd jól örülök, hogy nem az van...szegény ember életszínvonal emelési kísérlete. Tegnap hál istennek lemondták az utolsó féléves fogorvosi szeánszt, délután rámcsörögtek a kínzókamrából, hogy nagy baj lenne-e, ha nem fáradnék be véradásra, én meg nagy duzzogva belementem, megkockáztatva, hogy így emberi ételt tudok este enni és az arcom sem fog úgy lógni, mint aki épp most kapott stroke-ot. Lehet, hogy erre a hétre ennyi volt az összes pozitívum, ezt is nagyon ki kell színezni, hogy elegendő legyen az elvárthoz képest, ráadásul csak jövő szerdára sikerült eltolni a procedúrát, szóval ami késik, nem nyúlik, de így legalább maradt egy kis della a zsebemben, amit aztán jó hangulatban odaadhatok a műszakit készítő szakinak az autószervizben jövő kedden. Buli lenne, ha egyszer az én zsebemben maradna az ilyen talált pénz, na de majd amikor megérkezik az adójóváírás az egészségkártyámra, olyan szemüveget csináltatok magamnak, hogy csak na...már olyan régen költöttem magamra, de most megfontolt pénzügyi tervek betartásán fáradozok meghatározott célok elérése érdekében, még egy kicsit kell szorítani a nadrágszíjon (úgyis vékony vagyok, mint a nádszál) és aztán milyen marha jó lesz...bár V. Iktor is ezzel ámít minket egy ideje, aztán látjuk, hogy merre tart az ország...szakadékban, hátszéllel szárnyalunk.