Még csak két napja, hogy tartósan pesti levegőt szívok, de már most sikerült összehegeszteni az internetet, sorry, hogy a vasárnapi bejegyzés elmaradt, de nem megy minden bemondásra és különben is türelem, tornaterem. A hét jótanácsa, hogy soha ne költözzetek, mert fárasztó. A hétvégém a következőképpen festett: pénteken összerámoltam a cuccok felét egy kupacba, amit aztán szombat reggel betetriszeztem az autóba, hogy lehetőség szerint ne csak egy vékony csíkon lássak ki két kartondoboz között, mert én enélkül is közveszélyes vagyok, nem kell lapot húzni 19-re. Ezután egy könnyed négy és fél órás autóút következett, mely során Laura (a buksza, aki a GPS-ben mondja a baromságokat az instrukciókat) elég sokat gyengített az amúgy is kialvatlan, dekoncentrált mentális állapotomon. Ugye nem elég, hogy össze vissza beszélt (jobbra fordulunk, ő meg benyögi, hogy balra kell menni, még jó, hogy nem vagyok vak, különben most messze járnánk), de a térkép állomány is még özönvíz előtti, így a legtöbb csomópontot, átépítést ő bizony nem tudja kezelni, így még mélyebbre süllyedtünk a teljes megtévesztés ingoványos talajába. Pesten még gyalog is félek néha és legendásan rosszan tudok tájékozódni, így 15 percig fogalmam nem volt, hogy pontosan hol is vagyunk, pedig közel 5 évet csak lehúztam még az előző életemben a fővárosban, aztán amikor beértünk a kétszer négysávos belvárosba és a hülye picsa elkezdett összevissza beszélni, na akkor kitört a hisztériás rohamom, hogy mind itt fogunk meghalni, de főleg én. A jobb szélső sávból piszok nehéz besorolni a legbelsőbe, miközben egy agresszív női hang azt ismételgeti, hogy a következő lehetőségnél forduljon meg, mert persze ő azzal hitegetett hogy egyenesen kell menni, de, mint kiderült, az enyhe jobbos ív neki még simán belefér az egyenes kategóriába és persze soha többet nem lehet jobbra fordulni a következő 5 km-en. Az agyamat leizzadtam mire elértük a célállomást (csak kétszer dudáltak le a picsába az idétlen sávváltási próbálkozásaim során, mert állítólag itt csak indexelni és reflexből húzni kell egyből a kormányt, különben soha nem jutsz sehova, én meg hülye fejjel nézelődtem, hogy rommá ne zúzzak senkit, főleg ne valami agresszív Audistát, Adidas tarkóval, mert akkor gyorsan a kihalt fajok listájára kerülök). Miután bevettem két Xanaxot némi alkohollal hamar megnyugodtam, kirámoltuk a verdát és elrendeztük a cucc nagyját a királyságban. Most nem azért, de vadítóan fasza helyen lakok, ha valakit érdekel csörögjön, megmutatom szívesen (és a lakást is), de egyszerre 6-nál több ember nem fér el, azért megvannak a maga korlátai (például van egy a galérián is, ahol nem festmények vannak). Délután 4-re végeztünk is, így jó hangulatban még hazáig vezethettem, ahol mormota nap alapon összepakoltam a holmijaim másik felét, fél 11-kor sikerült is bedőlnöm az ágyba, másnap korán reggel jött megint a logikai játék, annyival nehezítve, hogy 3-an ültünk az autóban kettő helyett, így kevesebb helyre kellett mindent elrendezni, újabb felvezetés (már 3,5 óra alatt sikerült letudni a távot, kicsit nagyobb svunggal mertem menni, elvégre már rutinos, vén róka voltam ezen a nyomvonalon), újabb kicuccolás, hogy aztán az első napot azzal töltsem, hogy semmit nem találok, de az új taktika szerint annál a szekrénynél kezdek, ahol legutoljára keresném, így rövidre tudom zárni az expedíciókat. Holnap este tartom az első főzős estét, ha csütörtökön újabb bejegyzés lesz, akkor túléltem. Ma vacsi közben elolvastam a mosógép használati utasítását (a Gyűrűk ura érdekesebb volt összességében, de ezt szerintem többször fogom elolvasni, hogy nagy magabiztossággal rontsak el valamit) és akkor a vasalóval való hétvégi randi félelmeiről még nem is beszéltem. Az új bányáról egyelőre nem nyilatkoznék, két nap alatt messzemenő következtetéseket nem vonnék le, mindenesetre a régi banda már hiányzik, hiába csak jó társaságot fújt össze a szél oda, remélem nem egy még viccesebb és jóképűbb (lássuk be egyszerre a kettőnek nagyon kicsi az esélye) srácot vesznek fel a helyemre.