A hosszú hétvégére hazajöttem egy gyors körletellenőrzésre, még mielőtt konditeremmé alakítják a szobámat, mint az amerikai filmekben, ha a gyerek elköltözik otthonról, de itt hál istennek ilyen tervbe sincs véve, nem véletlen nem láttátok családunk nevét egyetlen olimpián sem. Mivel csütörtökön már túl soká értem volna haza és így is elég nyomott voltam, mint a külföldi befektetők hangulata a magyar piac vonatkozásában, így inkább péntek reggel indultam el, amiből egyenesen következik, hogy szintén korán kellett kelni. Csütörtökön munka után elcsoszogtam a Keletibe, hogy akkor előre megveszem a jegyem, ne kelljen másnap reggel ezzel molyolni. 7 évvel ezelőtt még nem volt ilyen filmes, csigavonalas sorban álló rendszer, így mellbe vágott, hogy kilométerekre állt a sor vége a kis ablakoktól, a "kérem itt várakozzon" tábla csak egy apró pont volt a horizonton, gondoltam várakozási időben ez szorosan a központi posta ütemtervét követi, pedig aznap még futni is akartam menni, hogy a mosásról és az összepakolásról ne is szóljak. Meglepően gyorsan haladt a feldolgozás, üzemelt vagy 10 ablak, 10 percet kellett csak az órámra pislantva eltöltenem és máris én következtem, szal mehettem a dolgomra és még végzetesen késő sem volt, minden a tervek szerint. Régen volt már, hogy üzemszerűen járkáltam haza a MÁV-val, elszoktam már ettől a bőrönddel mászkálok a pályaudvar meg a lakhely között, várok, elindulok, megérkezek, várom a csatlakozást és BUMM négy és fél órával később már otthon is vagyok. Gondoltam egy picit kimegyek hamarabb, hátha beáll a vonat idő előtt és még a tömeget elkerülve nyugodtan felteszem a valagam és várom a rajtot. Ahogy azt Móricka elképzelte: már egy komolyabb tüntetésnyi ember (csak a transzparensek hiányoztak, meg a kva anyázó, kötelező lázító emberek) ácsorgott a pályaudvar információs táblájára meredve (ha nem lennének ott a vonatok, akár azt is hihetnéd, hogy nyakidegzsábás, esetleg nagyon szorosra húzott tarkópiercinges emberek bámészkodnak a planetáriumban), hogy végre kiírja, hogy mikor indul a joyride a Balkánra, mert 10 perc múlva már esedékes lenne a start, de még sehol semmi. Aztán, ahogy helyére kattant a vágányt jelző szám, megindult mindenki (de tényleg mindenki), mintha azt mondták volna be, hogy minden kedves férfi utastársunkat ingyen lepippantják a hetes vágányon, de csak az első 20 jelentkezőt svéd bikinimodell csajok, aztán már zsákbamacska az egész. Na nem baj, jutott így is hely bőven, gyorsan alakzatba is álltam, hogy majd jól kipihenem a felkelés fáradalmait, úgysem szoktam ilyenkor mélykómába esni, csak pihentetem a szemeimet és végig képben vagyok azzal, hogy pontosan hol is járunk. Mindez olyan jól sikerült, hogy amikor kinyitottam a szemem, mert szentül meg voltam győződve arról, hogy begurultunk Mezőtúrra, na akkor már Gyomán voltunk, jó 30 perccel arrébb, így jobbnak láttam nem visszaaludni, mert nem tudom Lőkösházáról hogy megy busz Kígyósra, jobb lesz Csabán leszállni, ahogy azt eredetileg is terveztem. Az időjárás még rá is segített a frissességemre, a szervezetem minden bizonnyal előre észlelte már, hogy másnap nem sokat kell locsolni a kertben, teljesen kikészít az időjárás hirtelen hangulatváltása, ma is már milyen hercig idő volt, miközben tegnap meg szakadt az eső egész nap. Mi lesz így öreg koromra, amikor már azt is megérzi az ember, ha műszakváltás van a paksi erőműben, nemhogy az ilyen szélsőséges időjárási anomáliákat 24 órán belül. Ha szerencsénk van, az idős kort már meg sem érjük, az úgyis csak a nyugati fejlett civilizációk privilégiuma, de még ott is hamarabb murdelnek a férfiak (ne mondja nekem senki, hogy nem a nők készítenek ki minket), szal ebben az országban halmozottan hátrányos helyzetben vagyunk férfitársaim, de legalább tudunk állva pisilni, legyen elég ennyi!