Tegnap volt a tömeges edzésnap, amikor Zsúval, meg a barátjával, meg a barátnőjével (ő ilyen barátkozós alkat) kimentünk a Városligetbe futni három karikát és utána bevonultunk az önsúlyos edzőgépekhez, hogy na akkor most fél óra alatt formába lendülünk és behozzuk az elmúlt 10 év lemaradását. A kezdeti 8:00 órás rajtot kitoltuk 9:00-re, mert mindenki lusta dög (köztük én is, ha már szombaton lehet aludni tovább, akkor egy kis izzadásért nehogy már korán keljek, amúgy sem volt olyan dög meleg és a tömeg is csak akkor érkezett, mire mi végeztünk), nekem így is 5 perccel előtte kell csak elindulni, mert két percre a találkapont. Pesti tartózkodásom legjobb szintidejét sikerült produkálnom, szal nagy lelkesedéssel mentem az edzőgépekhez. Van egy ilyen lábbal hadonászós eszköz, amire fel kell állni és előre hátra lendíted benne a lábad (állítólag a combizom nyújtásra kiválóan alkalmas, meg gondolom a valagam is formálja, de olcsóbb egy szűkebb farmert venni, az állandóan formában tart), majdnem mintha egyenes lábbal szaladnál, mert befostál, csak a háttér nem mozdul és elöl meg lehet kapaszkodni. El kell rajta kapni a ritmust az biztos, de egy részegség szimulátornak is tökéletes, én például egész megszédültem, amikor lekászálódtam róla, de legalább a nyújtó rúdra (igaz még mindig a legalsó szintre) minden gond nélkül fel tudtam tenni balerina lábaimat. Viccből elmentünk a húzódzkodó rudakhoz is, mert Istinek (aki Zsú barátja, tudjátok), olyan felépítése van, mint aki tud húzódzkodni (és tényleg), én meg úgy gondoltam, hogy mivel kevesen látják, megpróbálkozok én is vele. Tudjátok, már említettem, hogy a tesi órák nem tartoznak a legszebb emlékeim közé, soha nem is ment nekem ez a húzzam fel magamat dolog, egy félig elfogadható felhúzást is csak elrugaszkodva tudtam produkálni, amit a szokásos egyessel ismertek el (nem is értem hogy mentem át tornából évről évre). Na de most, hogy 15 kilóval könnyebb vagyok és a felsőtesti dudoraim sem pajzsmirigy zavartól, vagy rovarcsípéstől vannak, optimistábban álltam a dologhoz, aminek eredményeképpen csináltam 5+3 húzódzkodást (ez már széria), amiből persze egy-egy az elrugaszkodós technikán alapult, de az összes többi szabályosnak tekinthető, amit abból is tudok, hogy újabb, eddig ismeretlen izomcsoportjaim kezdtek fájni, de majd holnap rámozgok.

A szokásos bevásárláson és mosáson túl (az esti vasalásra még nem is merek gondolni), ma süti sütős nap volt, aminek keretében elkészült az első 24 muffinom, a'la Jack Bauer. Megkaptam a titkos családi receptet, ami csak azt nem tartalmazza, hogy meddig kell sütni a cuccot, így már azt vizionáltam, hogy az első adagot szénné égetem, a második meg óvatossági alapon nyers marad, így statisztikai átlagban lett volna két tökéletes adag sütemény. Az első ugyan tényleg egy kicsit sötétebb lett (de hangsúlyozottan nem szenes, hanem meggyes-csokis), de még teljesen tolerálható (egyet biztonsági okokból megkóstoltam, mielőtt holnap megmérgezném a gyanútlan munkatársaimat, akik eddig szentül hiszik, hogy én vagyok Gordon Ramsey), a másodikat két perccel hamarabb kiszedtem, így valamelyest barátságosabban fest (mindemellett aszalt sárgabarackkal van töltve), remélem nem maradt nyers, kénytelen leszek abból is enni egyet. Szörnyű ez a cukrász élet! Az ebédet is úgy kellett megfőznöm, hogy közben vagy 5-ször belenyaltam, hogy milyen is, a végére annyira már nem is voltam kajás. Hát hogy tartsa így az ember a versenysúlyát?!