Tegnap sikeresen meghirdettem az első, ofisöl, nyitó karaoke party lebonyolítására irányuló közérdekű felhívásomat, hiszen nem járja, hogy csak a zuhanyrózsának tépem a számat esténként, hadd fájjon másnak is, nem akarok senkit kirekeszteni a pokol ezen bugyrából. Ahogy azt sejthetitek az elmúlt éveket nem énektanárnál töltöttem, hogy ne legyenek intonálási gondjaim (máig nem tudom mi az, de majdnem minden tehetségkutatóban ezzel fikázzák a szerencsétlen hullócsillag jelöltet) és még Péli Barnának is átmenjen a NÓTA, de maradjunk csak annyiban, hogy a hangom továbbra sem találkozik közönség igényekkel és akkor nagyon szofisztikáltan fogalmaztam. Na pont erre van kitalálva a karaoke (legalábbis nagyon remélem, különben egy emberes lincselés van kilátásban, de legalább megfelelően biztosítva vagyok ilyen esetekre is - külön záradékot kértem a kiegyenesített kaszával történő súlyos testi sértésre, mert ugye én előre gondolkodok)! A felhívásban persze előírtam, hogy szigorúan mindenkinek énekelnie kell és nem ám a hátsó sorban tátogni, mint általános hatodikban énekórán, ahol ugye egyéniben is villanni kellett és megalázva elénekelni az "A csitári hegyek alatt" című nagysikerű szerzeményt, ahol csak azért kaptál ötöst, mert valahogy kiszenvedted magadból az egész népdalt és hülyét csináltál magadból 30 ember előtt, ezzel évekre hazavágva a menősrác szerepkör betöltésének lehetőségét. Hál istennek ez nekem nem jelentett gondot, mivel akkor már szemüveges is voltam, szóval egy erős testhosszal már bőven nem voltam Oscar várományos a legjobb férfi főszereplő kategóriában, szal az éneklés is annyit nyomott a latba innentől, mint Stevie Wondernek a láthatatlan ember: nem oszt, nem szoroz.

Arra persze mindenki gondosan ügyelt, hogy nehogy megnevezzen egy időpontot, amikor neki alkalmas lenne az ereszd el a hajamat, ilyenkor mindenki mexikói felállásba megy át, hogy várunk a másikra, csak, hogy a sor végén egyvalaki végül azt mondja, hogy jaj nekem pont nem jó akkor. Mert lássuk be, ha rajtad kívül más is részt vesz egy eseményen, akkor annak időbeli összehangolásánál már csak a Rubik kocka kirakása nehezebb, meg azoknak az olvashatatlan ellenőrző kódoknak a kisilabizálása, amit a blogokon dob a rendszer kommentelésnél (még biztos nem találkoztatok vele, ahhoz kommentelni kéne), hogy ellenőrizze nem vagy-e gép. Arra bezzeg mindenkinek volt esze, hogy megnevezze, hogy pontosan mit is fog énekelni: jellemzően instrumentális (ha nem érted a szót guglizz utána), vagy 2-3 szótagból álló szöveggel, bonyolult, mély mondanivalóval rendelkező szerzeményeket szemeltek ki az elmúlt 30 év poppiaci terméséből, nekem meg megtiltották, hogy az Eye of the tigert énekeljem, mert hogy abba már ugye überprofi vagyok (értsd már nem kaparod annyira a falat a szám alatt, csak a tenyered kezd el viszketni valami érthetetlen ok miatt), csalni meg nem ér. Nem baj, azóta ugye sok más dallal is tudom kínozni a nagyérdeműt, a változatosság gyönyörködtet, engem meg úgyse hallottak 8 éve és ezzel még így is én vezetek, mert a többiek már az előző évtizedet is végigsunnyogták, inkább a söröskorsó fülét szorongatták és nem mikrofont. Na de majd most! Hetek kérdése és biztos összeáll a társaság, egy újabb koncert erejéig.