Vasárnap kint üvöltöztünk az Intim Tornán, ami nem erotikus töltetű testedzés, hanem az együttes. Ők azt az iskolát képviselik, akiknek már a CD-n is lendületes dalaik vannak, de élőben olyan svungot nyomnak alá, hogy erősítés nélkül is behorpad a mellkasod. A koncertplacc mellett több játszótér is volt, tele csimótákkal, így legalább fény derült a gyerekkori halláskárosodás okaira, amit később sikerrel ötvözhetsz a tinédzserkori szelektív hallással. Üvöltözhetett az anyuka a gyerekre, hogy ne egye meg a kutyaszart, ha egy jelentősebb dobszóló háttérvokálos aláfestéssé minősítette, az amúgy alapjáraton Metállédis sikolyát, amitől a kutyák és a denevérek is megzavarodnak. 11-re sikerült is hazalibbennem, negyed egykor pedig már ágyban voltam, hogy alig 6 órával később a világ minden fájdalmával realizáljam, hogy már eleve hétfőn feküdtem le és most ráadásul még dolgozni is be kell menni.
Ezen a héten a színesben járok dolgozni napok vannak, mert csak így tudok tematikusan egy mosásra való szennyest kitermelni, oda kell figyelni a részletekre, mert egy félig megtöltött mosógép is pont annyit fogyaszt, mint egy dugig tömött. Épp egy olyan ing volt rajtam, amibe két, egészen látványos pisztolytáskát lehet beleizzadni egy kicsit melegebb napon, így jellemzően alá szoktam venni valami pamut pólót, vagy trikót, hogy mégse úgy nézzek ki, mint a Piszkos Harryben Clint Eastwood (bár a reggeli arcom sokban emlékeztet Clint arcára bármikor). Sejthetitek, hogy még csak a veszélye sem állt fenn annak, hogy megizzadjak, na nem mintha nem lennének még megfelelő zsírtartalékaim a kívánt eredmény elérése érdekében. Délután négykor nagyjából 30 másodperc alatt sötétedett be annyira, mint a Függetlenség napjában 10 perc alatt, már azt hittük, hogy meglendült a munkaidő és pikk-pakk este lett, mehetünk haza, de az óra nem támasztotta alá feltételezésünket. Annyi víz zúdult le pillanatok alatt, hogy abba egy béka is belefulladt volna, ahogy Ace Ventura mondta, sőt megfejelte tavaszanyó némi jéggel is, felrázva, nem keverve. Ezer szerencse, hogy az autóm otthon áll a garázsban, a villamost meg verheti, nem az enyém. Korai volt az öröm, mert a legkevésbé sem csitult az intenzitás a munkaidő végéig, csak a jég fogyott el (mindig a jég fogy el leghamarabb), az esernyőm pedig szokás szerint a fogason lógott két kerülettel arrébb. Hál istennek nem kellett szaladni, mert 5 másodperc alatt minden ruhám felszívta a maximális mennyiségű vizet, amit még el tudott raktározni, szóval nem volt jelentősége a szaladgálásnak, sőt a Mítoszirtóktól tudjuk, hogy minél lassabban mész, annál kevésbé ázol, szal bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha sietek. Gyakorlatilag csak a reggeli aggódás központjában álló két hónaljam maradt száraz és egy kicsit örültem, hogy egy plusz póló sincs rajtam, ami még dobott volna két kilót az összsúlyomon. A tömegközlekedés persze lebénult, mint szűzsrác az első akciónál, a Széll Kálmán tér állítólag a mostanság standard homokozóból nagyon hamar árvíz sújtotta övezetté változott, a villamos meg tele volt ázott verebekkel (kicsit bíztam benne, hogy áttetsző ruházatúra ázott néhány csinos lány, csak, hogy ellensúlyozza a világmindenség az eső okozta kellemetlenségeket, de sajnos csalódnom kellett). Kiderült az is, hogy a fél centi mély pocsolya pont úgy fest, mint a 10 centi mély kátyú vízzel feltöltve, de hál istennek az előttem haladó bizonyította ezt a tételt, nekem így már sikerült elkerülni a merülést, persze a cipőm felső rétege már így is könnyedén át volt ázva, de azért a zoknim még száraz volt. A hőmérséklet persze nem csökkent, így most olyan 110-120% körül lehet a páratartalom, már a gépeléstől is szakad rólam a verejték, még néhány egzotikus, egyenlítői állat és növény hiányzik és lehet helyben forgatni a Celeb vagyok, ments ki innen!-t. Holnap meg persze, ha a nap is kisüt, akkor a vízelvezetőkben megrekedt esővíz kellemesen elkezd beposhadni, az arra járók nagy örömére. Már alig várom!
